Brutálisan tombol a koronavírus Kínában, hetente 40 millió ember fertőződik meg
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
A vezető kínai járványügyi szakértők arra számítanak, hogy a hullám június végére heti 65 millió új fertőzéssel tetőzik. Becslésük szerint jelenleg hetente mintegy 40 millió az új fertőzött − írja a kínai állami média a Die Welt szerint.
A szakértők a decemberi és januári hatalmas vírushullám után gyengülő immunitásra mutattak rá, amikor homályos becslések szerint Kína 1,4 milliárd lakosának 80-90 százaléka fertőződött meg.
A téli halálesetek számáról nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok, de a külföldi szakértők becslései szerint körülbelül egymillióan halhattak meg.
Sajtóértesülések szerint a közigazgatási minisztérium elhalasztotta a 2022 negyedik negyedévében várható halálesetek számáról szóló rendszeres jelentést. A sok számos haláleset miatt a krematóriumok túlterheltek voltak.
Csaknem három év után a kínai kormány december elején hirtelen felhagyott a szigorú, zárlatokkal, kényszerkaranténnal és tömeges vizsgálatokkal járó zéró-Covid stratégiával − anélkül, hogy a kórházak felkészültek volna erre. Most azonban nem várható az akkorihoz hasonló méretű hullám. Az egészségügyi hatóságok azonban arra figyelmeztettek, hogy az idős és beteg emberek továbbra is különösen veszélyeztetettek.
Jelenleg az XXB omikron változat a domináns, amely gyorsabban terjed, és könnyebben kikerüli az immunrendszert. A betegség lefolyásában azonban nincs jelentős változás. Aki télen fertőződött meg, újabb fertőzés esetén enyhébb tünetekre számíthat − közölték az állami médiában a szakértők.
A kritikusok rámutattak, hogy az oltási kampányt a tél óta nem népszerűsítették intenzíven. A hatóságok arról számoltak be, hogy mostanra két olyan vakcinát hagytak jóvá, amely speciálisan a XXB változat ellen lép fel. Azt azonban nem lehetett tudni, hogy ezek mikor kerülnek forgalomba. A külföldről származó modern mRNS-vakcinákat még mindig nem engedélyezték Kínában.