Vlagyimir Putyin találkozott a Wagner-csoport vezetőjével
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
A CNN szerint az orosz elnöki hivatal szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte, hogy Putyin találkozott a zsoldosvezérrel. Elmondása szerint
A találkozóra még június 29-én került sor.
Aznap Vlagyimir Putyin a Wagner-csoport mintegy 35 emberével találkozott. Dmitrij Peszkov szerint a Wagner összes különítményének a parancsnoka, valamint a vállalat vezetőségének tagjai is ott voltak az összejövetelen, beleértve magát Jevgenyij Prigozsint is.
A szóvivő elmondása szerint a találkozó majdnem három órán át tartott, de csak kevés részletet árult el róla.
Az egyetlen, amit elmondhatunk, hogy az elnök értékelte a Wagner-csoportnak a különleges katonai hadműveletben végzett cselekményeit és a június 24-én [a Wagner-csoport lázadásának napján – a szerk.] történt eseményeket is. Meghallgatta a parancsnokok magyarázatait, és további munkalehetőségeket ajánlott nekik
– mondta Peszkov (ez utóbbival arra utalhatott, hogy a Wagner zsoldosainak a lázadás után felajánlották: szerződéses katonaként átveszik őket az orosz hadseregbe).
A szóvivő hozzátette, hogy a Wagner vezetői a találkozón „hangsúlyozták, hogy hűséges támogatói és katonái az államfőnek és a hadsereg főparancsnokának”. A RIA Novosztyi szerint Peszkovot arról is megkérdezték, hogy az orosz védelmi minisztérium képviselői is jelen voltak-e a találkozón, de erre a kérdésre már nem akart válaszolni.
Két nappal korábban tényleg visszarepült Prigozsin gépe
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Wagner-vezér magángépe visszatért Oroszországba június utolsó napjaiban. Egy belarusz híroldal akkor azt írta, hogy Prigozsin gépe június 27-én 22 óra 39 perckor szállt fel Belaruszból, a Macsulisi katonai repülőtérről.
A gép több ehhez hasonló utat is megtett, és később az is kiderült, hogy maga Prigozsin is visszatért már Oroszországba legalább egyszer, nagyjából egy héttel ezelőtt. Arról is szó volt, hogy a zsoldosvezér részt vett egy zárt körű találkozón Moszkvában (ez lehetett az a találkozó, amiről most Peszkov is beszámolt), ahol visszakapott több milliárd rubelnyi lefoglalt készpénzt is. Arról azonban nem lehetett tudni eddig, hogy Prigozsin Putyinnal is találkozott.
Prigozsin még mindig Moszkvában lehet
Dmitrij Peszkov közlése előtt 1-2 órával a francia Libération című lap közölte, hogy – nyugati hírszerzőktől származó – információik szerint Prigozsin legalább egyszer járhatott a Kreml épületében a lázadás vége óta. Ezt erősítette meg az orosz elnöki hivatal szóvivője.
A Libération azonban más érdekes információkat is közölt ezzel kapcsolatban.
A francia lappal a hírszerzők azt is közölték, hogy Prigozsin még mindig Moszkvában lehet, és legalább július 1-je óta az orosz fővárosban tartózkodik. A hírszerzők úgy vélik, hogy Prigozsin ezekben a napokban a Wagner-csoport sorsáról tárgyalhatott Putyinnal, valamint Viktor Zolotovval, az Orosz Nemzeti Gárda (Roszgvargyija) vezetőjével, illetve Szergej Naruskin orosz kémfőnökkel. Ez utóbbi információkról a Kreml szóvivője nem mondott semmit a fenti nyilatkozatában.
Putyin vagy sem, az továbbra is nagy kérdőjel, hogy mi lesz ezután a Wagner-csoporttal. Maga Prigozsin is csak homályos kijelentéseket tett mindeddig. Beszélt például arról, hogy visszatérnek a frontra, de semmilyen részletet nem árult el, hogy hogyan vagy mikor.
Legutóbb az derült ki egy Wagner-parancsnok közléséből, hogy a zsoldosvezér szabadságra küldte a fegyvereseket. Mindeközben a szakértők egy része úgy látja, hogy a Wagner valószínűleg Ukrajnában nem lesz többé jelentős szereplő, és ehelyett azokban az afrikai országokban erősítik meg a jelenlétüket, amelyekben már régóta jelen vannak.
A háború fejleményeit hétfőn is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.
(Borítókép: Florian Gaertner / Photothek / Getty Images / AFP)