Hangok a síron túlról, érkezik a The Beatles utolsó, új dala

McCartney élni akar a mesterséges intelligencia (MI) nyújtotta lehetőségekkel. Az új dal ötlete a Get Back (Peter Jackson, 2021) című dokumentumfilm-sorozat utómunkája során merült fel benne. A sorozat a zenekar utolsó lemezének (Let it be, 1970) rögzítési körülményeit mutatja be, kizárólag eredeti, eddig sosem vagy csak hiányosan látott felvételek felhasználásával. A párbeszédek szerkesztője egy olyan MI-eszközt használt a The Beatles feloszlása előtti időszakot bemutató dokumentumfilmhez, amely képes külön-külön felismerni a banda tagjainak hangját és elválasztani azt a háttérzajoktól. Sőt még az egyes hangszereket is képes megkülönböztetni, ezáltal a zenészek beszélgetései érthetővé és tisztává válnak.

Így még az olyan pillanatok is láthatók és hallhatók, amikor George Harrison kilép a The Beatlesből. Miután társai elutasítják a dalát, a gitáros feláll, és csak annyit mond: „keressetek valakit a helyemre”, majd kisétál a próbateremből. McCartney-ról is megannyi érdekes felvételt tartalmaz a doku, például amikor pánikszerűen új dalokat kezdenek írni a dobossal, Ringo Starral, majd – látszólag a semmiből – megírja a Get Back című szerzemény nagy részét, pillanatok alatt. 

Az öreg rocksztár és az MI

A 81 éves énekes-basszusgitárosnak annyira megtetszett a technológia, hogy hamarosan segítségül hívta egy meglepő show-elemhez. 2022-ben egy dal erejéig csatlakozott hozzá John Lennon is. Az 1980-ban meggyilkolt zenésztárs természetesen csak felvételről volt jelen a syracuse-beli koncerten. Az eljárás itt is hasonló volt, mint a korábban említett párbeszédeknél. A híres 1969-es londoni tetőkoncert sessionjén rögzített éneket „megtisztították” a többi hangszertől és emberi hangtól.

Lennon vokálsávját innentől csak nyersen lejátszották a koncerten, az Imagine szerzője pedig megjelent egy óriási ledfalon McCartney mögött, így „duettet” énekelhettek. Tehát nem ez az első alkalom, hogy a technológiához nyúlva akar emléket állítani zenésztársának, aki a hetvenes évekig állandó szerzőtársa is volt. 

Arról egyelőre nem beszélt, hogy mi lesz az új dal címe, vagy melyik kiadatlan The Beatles-projekt befejezéséről van szó.

Ez csak egy demó volt. Megvolt John hangja és zongorajátéka, Peter Jackson pedig el tudta különíteni őket, és megtisztította a hangját az MI segítségével.

Ebből a kijelentésből a BBC arra következtetésre jutott, hogy nagy valószínűséggel Lennon Now and Then című kiadatlan szerzeményéről van szó. McCartney a dalkezdeményt Yoko Onótól kapta, ugyanis férje a tragikus esemény előtt úgy tervezte, hogy azt korábbi zenésztársával fejezi be. A végső verzió az 1980-as években Lennon halála miatt, az 1990-es évek rövid The Beatles-egyesülésekor pedig azért hiúsult meg, mert a hangfelvétel minőségét George Harrison nem tartotta megfelelőnek. A The Beatles új és egyben utolsó dala idén fog megjelenni. A négy tag közül már csak ketten, Ringo Starr és Paul McCartney élnek. George Harrison 2001-ben, John Lennon 1980-ban hunyt el. 

A zene, a mesterséges intelligencia és a zeneipar

A zenében felhasznált MI-technológiákról először nem az ilyen eszközök jutnak az ember eszébe. Hanem például azok a programok, amelyek képesek különböző énekesek hangján éneksávokat létrehozni. Ez a 2023-as év aktuális őrülete, legnagyobb internetes méme. Az elmúlt hónapokban az ezekkel a szoftverekkel készült szerzemények elárasztották a közösségi médiát. A TikTokon és a Youtube-on rengeteg tartalomgyártó foglalkozik azzal, hogy különféle, mesterséges intelligencia által „énekelt” dalokat hozzon létre.

Például Michael Jackson előadásában már számtalan olyan világsláger meghallgatható, ami a halála után több mint egy évtizeddel készült. Az olyan, humoros célból létrehozott coverek, mint a Donald Trump előadásában felcsendülő dalok, nem igazán nevezhetők bármelyik zeneipari szereplő számára ártalmasnak, a kiadók mégis joggal féltik a saját és zenészeik bevételét. A Universal Music Group – amely olyan előadókat képvisel, mint Sting, Ariana Grande vagy Taylor Swift –

Mint megírtuk, kiderült a közelmúltban egy The Weeknd- és Drake-közreműködésről, hogy valójában egy deepfake. A két kanadai popzenész nem létező száma megállíthatatlanul terjedt, egészen addig, amíg a zenészeket képviselő kiadó észrevette és eltávolíttatta. Ráadásul az emberek nagy része meg tudja különböztetni az ilyen feldolgozásokat a valóságtól, ugyanis sokszor autotune-hoz sem hasonlítható robotos hangzása lehet az énekhangoknak. A dilemma ott kezdődik, amikor ezeknek a reprodukáló szoftvereknek a segítségével egy elhunyt előadó hangját használják fel, vagy ahogy Lennon esetében, korábban kiadhatatlan hangminőségű, félkész dalokat újítanak fel és fejeznek be.

A brit dalszerző például olyan régen halt meg, hogy esély sincs arra, hogy kikövetkeztessük, milyen véleménnyel lett volna például a deepfake-ről vagy a hangjavító eljárásokról, hiszen azóta a világot és a zeneipart kifordította a sarkából az internet és a digitalizáció.

Kegyeletsértés-e ilyen technológiákkal életre kelteni előadókat?

Jeremy Lascelles brit zeneipari szakértő és egy kiadó tulajdonosa így foglalta össze az álláspontját a kérdésben:

A művészek és dalszerzők mindig is a társaik inspirációja alapján írtak dalokat. Ugyanez igaz azokra a posztumusz felvételekre, amelyeket a modern technológia hív életre. A végén az egyetlen döntőbíró a közönség lesz. Igazinak, érzelmileg magával ragadónak és autentikusnak hangzik, vagy kamunak és mesterkéltnek?

Nem mindenki rajong a posztumusz kiadásokért

Azok a művészek, akik szeretnék kézben tartani, hogy miként emlékezzenek majd a művészetükre, miután elmentek, a végrendelkezés mellett néha éles kritikát is megfogalmaznak a haláluk utáni kiadásokkal szemben. Anderson .Paak, nyolcszoros Grammy-díjas énekes egészen addig elment, hogy a végrendelete egy részét a karjára tetováltatta, ha esetleg valamelyik kedves örökösnek nem lenne egyértelmű a távoli jövőben: „Kérlek, ne adjatok ki egy posztumusz albumot vagy dalt sem a nevemmel, miután meghaltam. Azok csak demók, nem a nyilvánosságnak készültek”. 

A Variety szerint kifejezetten Prince Welcome 2 America című lemeze váltotta ki az erős üzenetet az R&B énekes részéről. Az album 2010-ben készült, amit aztán „betettek egy fiókba”, majd 5 évvel a zenész halála után nyilvánosságra hozták az utódok. A lap azonban azt is érdemesnek gondolja hozzátenni, hogy 2021-ben, amikor .Paak magára varratta végső akaratának részleteit, azt olyan zenei környezetben tette, ahol egymást érték a slágerlisták élmezőnyében tanyázó posztumusz kiadások. 

A Z generáció tragikus üzleti modellje

Sajnos vannak olyan fiatal előadók, akik több posztumusz kiadással rendelkeznek, mint amennyi megjelenést életükben produkáltak. Az internet miatt sokkal hamarabb érik el a csúcsot, ahonnan aztán nagyobbat is esnek. A Z generáció számos nagy sztárjának is meghökkentően rövid élete volt.

A Z generáció (az 1995-től kb. 2005-ig született emberek) esetében a művész halálával az általa addig termelt bevétel nem szűnik meg, hanem megsokszorozódik, és egy egészen furcsa üzleti stratégia indul el. Az elhunyt után ugyanis ki lehet adni az életéről szóló, rövid dokumentumfilmeket, mindenféle reklámterméket, és ami a legfontosabb, albumokat, korábban sosem hallott fellépéseket és videófelvételeket. Az új MI-stúdiófelszerelésekkel – és azok fejlődésével – pedig a határ a csillagos ég, ha egy demóból ki lehet tekerni a technológia segítségével valamit, az megjelenik.

Márpedig, ha McCartney hangmérnökei egy 45 éves, otthon rögzített kazettából keverték stúdióminőségűvé Lennon hangját az MI-vel, akkor a már digitális hangrögzítés korában készült demókat még könnyebb befejezni. A közönség nagy érdeklődéssel várja az ilyen megjelenéseket, aminek köszönhetően az előadók továbbra is bevételt hoznak a családnak a síron túlról, ahogy azt Juice Wrld esetében láthatjuk. 

Juice Wrld, azaz Jarad Higgins az új vonalas hiphop műfajában, az úgynevezett trapzenében alkotott. Higgins életében nagyjából 3 millió dolláros vagyont halmozott fel. Halála világhírnév felé repítette. Az énekes/rapper csak 21 éves volt, amikor túladagolta magát. Azóta nagyjából 15 millió dollárt kaptak örökösei, amivel minden évben a Forbes magazin „Legtöbbet kereső halott hírességek” listájának élmezőnyében szerepel.

Juice posztumusz lemeze, a Legends Never Die (azaz a legendák sosem halnak meg) a Billboard-lista élén debütált fél évvel a tragédia után. Az ő hangjával is számtalan, MI-vel készült rajongói dal fellelhető az interneten. Juice Wrldnek nemrégiben megjelent egy hivatalos videóklipje is, amiben egy másik előadó testére szerkesztették az arcát, így jelenítve meg őt vizuálisan is. 

Kiadni vagy nem kiadni?

Ezekkel a megjelenésekkel ugyanaz a probléma, mint Kurt Cobain vagy Tupac Shakur esetében. Mindkettőjüknek jelentek meg olyan anyagai, amelyek kiadására egész biztosan nem bólintottak volna rá. A trapelőadóknak – mivel ilyen fiatalon halnak – még kevesebb idejük volt egyáltalán demókat készíteni. Az üzletnek viszont pörögnie kell. Így történhet meg, hogy Lil Peepnek – a trapzene úttörőjének, aki hasonlóan rövid életutat járt be, mint a korábban említett társai – hat évvel a halála után, idén is megjelent egy kislemeze. 

Van olyan, akinek nem minden a pénz. A Universal – annak ellenére, hogy az örökösök beleegyeztek a kiadásba – megsemmisítette Amy Winehouse demóit, hogy azokat senki se tudja kiadni később. David Joseph, a cég brit szárnyának vezérigazgatója azt mondta, hogy ezt erkölcsi okokból tették, hiszen az énekesnőnek már nincs lehetősége eldönteni a dalok sorsát. 

Mit szólnak mindehhez a magyar zenészek?

Néhány hazai zenész véleményét kértük a témában, és azt a két kérdést tettük fel nekik, hogy 

1. Szeretné-e, hozzájárulna-e, hogy halála után ki nem adott, korábban meg nem jelentetett felvételeket dobjanak piacra a nevével?

2. Mit gondol arról, hogy halála után hangját, mozgóképes alakját „új felvétel” készítéséhez használják fel, például mesterséges intelligencia, deepfake-technológia vagy bármilyen más, ma még egyelőre nem ismert technikai megoldás segítségével?

Az első kérdésre Hajós András azt írta:

„Engem életemben sem fenyeget ekkora érdeklődés. Zenészként lassan 10 éve önkéntes kómában vagyok, így megélem a szerzői utóéletem. Az Emil.RuleZ! zenekar aktív éveiben is elég elzárkózók voltunk a dalaink felhasználását vagy feldolgozását illetően. Valahányszor belementünk ilyesmibe, végül megbántuk, és amúgy sem lett nagy durranás egyik sem. Szerzőtársam, Hegyi Gyuri fogalmazta meg a legszebben, amikor abbahagytuk, hogy mi lesz a dalainkkal: »a bolygóra bízzuk«. Azóta legalább annyi dalt írtam a fióknak, mint akkor, de ezeknek a megőrzéséről sem gondoskodom, addig vannak meg, amíg elromlik az adott számítógépem, és kidobom. Ebből is látszik, hogy engem ez mennyire érdekel, inkább a gyerekeimre bíznék egy ilyen döntést.”

Geszti Péter pedig úgy vélte:

„Nem szeretném, mert az ember életében szeretné megjelentetni azt, amit
arra érdemesnek talál, és nem jó, ha utólag az elhullajtott hamvaiból
akarnak várat építeni.”

Lukács Laci (Tankcsapda) pedig azt mondja:

„Az első kérdésre egyértelmű igen a válaszom! Sőt remélem is, hogy marad majd utánam olyan felvétel, akár kész, akár »félkész«, de technikailag bőven befejezhető dolog, amely esetleg csak posztumusz tud megjelenni. Én magam is örültem, örülök annak, ha a kedvenceim egyikétől-másikától – akik már nincsenek közöttünk – ilyen kiadatlan dolgok kerülnek elő.”

És nézzük, mit mondanak a hazai zenészek a második felvetéssel kapcsolatban.

A második kérdésre Hajós András azt mondja:

„Mostanában nagyon a levegőben van ez a kérdés, a Dalfutár szerkesztőségével mi is járattuk az agyunkat, hogy hogyan lehetne egy énekest digitálisan életre kelteni, de elvetettük. A zenélés, az éneklés, emberi alkotás, a csoda a humán faktorban van. Meglepő dolgokat tud létrehozni az MI, de a lényeget nem, csak utánzást, másolatot. Az ilyesmi annyit ér, mint egy cicás videó: pár pillanatig érdekes, de megjegyezhetetlen. A zenében a személyesség, a véges számú eredetiség borzongatóbb és igazibb.”

Lukácsi Laci pedig így vélekedik:

„A második kérdésre viszont egyértelmű nem a válaszom. Nem hiszem azt, hogy bármilyen fejlett is már most, és lesz egyre inkább az úgynevezett mesterséges intelligencia, képes lenne alkotni. Másolni, akár nagyon pontos másolatot készíteni már most is tud, persze! Olyat is tud csinálni, ami »ez meg olyan, mint a…«, de az alkotás nem csupán ismert elemek megfelelő sorrendbe illesztése. Több annál. Egy gépben nincs lélek, és nem is lesz soha. Ez persze bizonyos értelemben lehet előnyös tulajdonság is, de itt, ebben az esetben nem az…”

Geszti Péter nem szeretne Coco Jumbót énekelni:

„Semmilyen formában nem támogatom az ilyesmit. Mivel a mesterséges intelligenciát ilyen műfajban nyilván emberek fogják bevetni, rengeteg visszaélésre adna okot, például az arcommal énekeltetnék el a Coco Jumbót, vagy a hangomból generálnának rasszista indulókat. A gép tehát hagyján, de az emberséges intelligenciában nem bízok. Azt tudjuk, hogy a biznisz nem ismer határokat – amit elhalálozásom után, a jóváhagyásom nélkül akarnának kihozni belőlem, na az lenne az igazi halott pénz.

Persze lehet, hogy a lányaim mint jogörökösök beleegyeznének majd valami jóhiszemű és jó szándékú felhasználásba, és még halálom után is hasznukra lehetnék így, de annak több esélye lenne – látva, merre tart a világ –, hogy csak a pereskedés jutna nekik, ha egy fake videó például azt sugallná, hogy én kergettem ki az orosz csapatokat egy forradalmi rappel.”

(Borítókép: Index)