Minden várakozásra rácáfolt, ami Ukrajnában történt

A háború kitörése előtt a szakértők úgy vélték, hogy ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, gyorsan kiiktatja a légvédelmét, és átfogó szárazföldi hadjáratot indít, amely gyorsan eléri Kijevet. Úgy vélték, hogy Oroszország szétzúzná Ukrajna utánpótlási vonalait és elszigetelné az ország erőinek nagy részét. Ukrajna képtelensége, hogy ellenálljon ennek a támadásnak, annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy egyes elemzők azt javasolták, hogy Kijevet talán nem is érdemes felfegyverezni egy hagyományos államközi háborúra. Ahogy Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute vezető munkatársa 2022 februárjának elején a brit parlamentben elmondta: Ukrajna még akkor sem tudná feltartóztatni Oroszországot, ha „nagyon hatékony” nyugati fegyvereket kapna. 

Ukrajna elszántan és okosan védekezett Oroszországgal szemben, megállította Moszkva előrenyomulását, majd visszaverte az orosz csapatokat az elmúlt másfél évben elfoglalt terület nagyjából feléről. Ennek eredményeként Ukrajna hadserege sokkal erősebbnek, Oroszországé pedig sokkal gyengébbnek tűnik, mint azt bárki is gondolta − írja a Foreign Affairsen megjelent elemzésében Phillips O’Brien, a St. Andrews Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója. 

A szerőz szerint valójában a háború egész jellege nagyon eltér attól, amit a szakértők elképzeltek. Az elemzői közösség által elképzelt gyors mozgású, páncélozott járművek falanxai által vezetett és az orosz fejlett, pilóta nélküli repülőgépek által támogatott konfliktus helyett az invázió valójában kaotikus és lassú volt.

Ehelyett a háború majdnem minden térnyerése fokozatosan és nagy erőfeszítések árán történt. A konfliktust nem a vadászgépek és a tankok, hanem a tüzérség, a drónok és az első világháborúhoz hasonló lövészárkok határozzák meg.

Át kell értékelniük az egészet 

Ukrajna sikerei és Oroszország veszteségei arra késztették a szakértőket, hogy intenzíven átértékeljék mindkét ország katonai erejét. De a konfliktus váratlan alakulása miatt a katonai elemzőknek azt is újra kell gondolniuk, hogyan elemzik a hadviselést általában.

A védelmi szakértők hajlamosak a konfliktusokat a fegyverek és a tervek szempontjából vizsgálni, ám az ukrajnai invázió azt sugallja, hogy a fegyveres hatalom éppúgy szól a hadsereg struktúrájáról, moráljáról és ipari bázisáról, mint a fegyverekről és a haditervekről. Oroszország például nem azért bukott el, mert nem voltak kifinomult fegyverei, hanem mert nem tudta megfelelően működtetni a rendszereit. Az ország azért bukott meg, mert a katonai logisztikája gyenge volt, és mert a hadseregnek alacsony a motivációja.

Ezek a tanulságok fontosak az orosz–ukrán háború jövőjéről való gondolkodásban. De kritikusak más konfliktusokról való mérlegelés szempontjából is, beleértve azt, amely Kína és az Egyesült Államok között törhet ki az indo-csendes-óceáni térségben. Számos katonai elemző próbált már modellezni egy ilyen háborút a Kína, Tajvan és az Egyesült Államok által bevetett fegyverek és stratégiák vizsgálatával. De ha Ukrajna esete bármilyen iránymutatást adhat, az az, hogy a régióért folytatott csatának legalább annyi köze lenne a logisztikához és az emberekhez, mint a fegyverekhez és a tervekhez. És ezek a tényezők arra utalnak, hogy egy amerikai–kínai háború nem dőlne el gyorsan. Sokkal valószínűbb, hogy globális katasztrófa lenne belőle. 

Rendszerek és összeomlások

Phillips O’Brien szerint az egyik fő ok, amiért a szakértők úgy vélték, hogy Oroszország ukrajnai inváziója gyors lesz, az az, hogy leginkább arra összpontosítottak, hogy mi fog történni, amikor az orosz és az ukrán hadsereg összecsap egymással a csatatéren.

Ezt vizsgálva nagy hangsúlyt fektettek azokra a fegyverekre, amelyekkel a felek rendelkeztek − ami egy olyan terület, ahol Oroszország egyértelmű előnyben volt. Moszkva tűzereje mennyiségben és − a konfliktus kezdete előtt − minőségben is meghaladta Kijevét. Az orosz hadsereg világszínvonalú elektronikai hadviselési képességekkel, modern repülőgépekkel és fejlett páncélozott járművekkel rendelkezett. Ahogy Michael Kofman és Jeffrey Edmonds katonai elemzők írták a Foreign Affairsben, néhány nappal az invázió kezdete előtt, Oroszország bombázók százaival és rakéták tömkelegével támadná Ukrajnát, melyek „elsöprő tűzerőt” biztosítanának. 

Maga az amerikai kormányzat többször is úgy jellemezte az orosz hadsereget, mint a saját fegyveres erőinek közel egyenrangú és szoros versenytársát.

A túlzóan pozitív értékelések azonban azt feltételezték, hogy Moszkva őszintén beszél a fegyverek minőségéről, és hatékonyan működteti a rendszereit. Egyik feltételezés sem bizonyult igaznak. Ahelyett, hogy a legjobb állapotban lettek volna, Oroszország számos fegyverrendszerét rosszul tartották karban vagy egyszerűen szétlopták. Ukrán megfigyelők szerint például az oroszok eladhatták a harckocsikról a reaktív páncélzatot, amely számos katonai jármű védelméhez elengedhetetlen, így az ukránok számára sokkal könnyebbé vált az ellenséges tankok megsemmisítése. 

Oroszország szinte minden területen követett el hibákat. Moszkva például különösen rosszul használta a légierejét. Az orosz repülőgépek önálló eszközként tisztességesen teljesítenek, és elméletileg képesnek kellett volna lenniük a légi fölény megteremtésére és az orosz szárazföldi csapatok előrenyomulásának segítésére. Parancsnokai megtehették volna, amit az amerikai légierő szokott tenni, és a támadást az ellenfél légvédelmi rendszereinek elpusztításával kezdhették volna. 

O’Brien leírása szerint az orosz légierő azonban nem tudta repülőgépeit egy komplex rendszer részeként működtetni, különböző katonai képességek felhasználásával gyorsan lokalizálni, rangsorolni, majd támadni az ukrán légvédelmi rendszereket. Ennek eredményeként nem tudta felszámolni Ukrajna védelmét. Valójában az oroszok olyan rossz munkát végeztek a repülőgépeik védelmében vagy az egymást támogató rendszerek működtetésében, hogy a legtöbbször a gépeik a frontvonaltól távolabb repülnek, hogy távol maradjanak az ukrán védelmi rakétáktól. Ennek eredményeként, néhány ritka kivételtől eltekintve, a frontvonal mögött az ukrán erők a nyílt utakon fényes nappal szabadon mozoghattak.

Az emberi tényező 

Az ukrajnai invázió világossá tette, hogy az államoknak jó logisztikára és erős gazdaságra van szükségük, ha győzni akarnak a harctéren. Egy nagyobb háború megnyeréséhez azonban ez a két tényező nem elegendő. Az államoknak arra is szükségük van, hogy a hadseregüket magasan motivált és jól képzett katonák alkossák. Az ukrán csapatok pedig már többször bizonyították, hogy sokkal elszántabbak és képzettebbek, mint orosz ellenfeleik.

Nehéz pontosan megmondani, hogy az ukránok képzettsége és magas morálja mekkora részét tette ki a sikereknek, de az nyilvánvaló, hogy ezek a tényezők sokat számítottak. A motivált ukránok gyorsan megtanulták, hogyan kell használni az újabb, NATO-szabványnak megfelelő felszerelések széles skáláját, majd integrálták azokat a hadseregükbe, annak ellenére, hogy korábban alig vagy egyáltalán nem rendelkeztek tapasztalattal az ilyen fegyverekkel. Az ukrán elszántság azt is lehetővé tette, hogy a hadvezetés megbízzon erőiben, és önálló döntési jogkörrel ruházza fel őket. Moszkva ezzel szemben leragadt a katonai irányítás merev, diktatórikus módszerénél, ami rugalmatlanná teszi a rendszert. 

A mostani tapasztalatok azt mutatják, hogy egy amerikai–kínai háború nem lenne gyors vagy egyszerű. Nem egy-két csata döntené el, vagy az, hogy melyik országnak vannak a legjobb fegyverei. Ehelyett az volna a döntő, hogy mindkét fél képes-e komplex katonai rendszereket működtetni, és erői milyen jól képzettek és motiváltak. Minden államnak, amely katonai akcióra készül, fel kellene ismernie ezeket a tényeket, és kétszer is meg kellene gondolnia, mielőtt konfliktust indít − írja a szakértő. 

(Borítókép:   Alexey Furman / Getty Images)