Hátat fordítottak Nigel Farage-nak a bankok

GettyImages-468333196
2023.07.30. 06:06
Lemondott az Egyesült Királyság egyik vezető bankjának vezérigazgatója, miután elismerte, hogy részleteket osztott meg Nigel Farage brexitpárti politikus számlájának megszüntetéséről a BBC egyik műsorvezetőjével.

Dame Alison Rose csaknem négy évig állt a NatWest élén, és több mint három évtizedet töltött a bankszektorban. Távozása után három százalékkal esett a pénzintézet részvényeinek árfolyama.

„Súlyos hibát követtem el, amikor Farage és a bank kapcsolatáról beszéltem [a BBC-vel]” – tudatta Rose közleményében. Azok után mondott le, hogy a bankok vezérigazgatóit berendelték a brit pénzügyminisztériumba, ahol arra kerestek választ: megszüntethetik-e a pénzintézetek ügyfeleik számláit, ha nem értenek egyet politikai meggyőződésükkel.

Nigel Farage, a brit politika megosztó alakja, Donald Trump volt amerikai elnök barátságával kérkedett. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt a vezetője, amely Nagy-Britannia uniós kilépéséért kampányolt.

Farage most a GB News műsorvezetője. Júniusban hozta nyilvánosságra, nevet nem említve, hogy az egyik nagy brit bank törölte ügyfélköréből. Később kiderült, hogy a pénzintézet a Coutts, a NatWest tulajdonában álló, a gazdagok bankjának becézett intézmény. Farage azt állította, hogy a Coutts a betétes politikai nézetei miatt mondta fel a szerződést – idézte fel a történteket a CNN.

Farage számláját „kereskedelmi” okokból szüntették meg – erről számolt be a BBC a bank egyik magas rangú forrására hivatkozva.

A privátbanki szolgáltatás helyett mezei számlát ajánlottak fel

Farage a kiemelt ügyfeleket kezelő Coutts kliense volt, amely helyett felajánlottak egy mindennapos NatWest-számlát – Rose ennyit közölt a BBC gazdasági szerkesztőjével, de Farage pénzügyi adatait természetesen nem árulta el.

Felhívta azonban a figyelmet a Coutts honlapján is feltüntetett feltételekre, miszerint ügyfeleiknek legalább egymillió fonttal, csaknem 450 millió forinttal kell rendelkezniük értékpapír-, vagy legalább hárommillió fonttal, azaz 1,35 milliárd forinttal betéti számlán ahhoz, hogy megőrizzék privilegizált státuszukat.

„Elismerem, azt a benyomást keltettem, hogy a Farage számláinak lezárásáról szóló döntés kizárólag kereskedelmi jellegű volt” – írta a lemondott bankvezér.

Az ügyfél, Farage azonban később megkapta a bank belső jelentésének másolatát arról, hogy miért zárták le a számláit, ami megerősítette meggyőződésében, hogy politikai nézetei szerepet játszottak a döntésben.

A Coutts által sem vitatott jelentés szerint az egyik banki testület arra a következtetésre jutott, hogy Farage nem maradhat ügyfél

kinyilvánított nézetei miatt, amelyek ellentétesek a befogadó szervezetként képviselt álláspontunkkal.

A negyvenoldalas összeállítás sajtótudósításokra hivatkozva Farage társadalmi és politikai nézeteit dokumentálja, és részletezi a többi között a bevándorlással és a Black Lives Matterrel kapcsolatos álláspontját.

„Elnézést kértem Farage úrtól a dokumentumokban szereplő, mélységesen helytelen kifejezésekért” – emlékeztetett Rose, aki már a múlt héten „teljes körű felülvizsgálatot” rendelt el a Coutts döntési mechanizmusáról. „Nem a mi politikánk, hogy egy ügyfelet a jogszerűen vallott politikai és személyes nézetei alapján kiléptessünk” – jegyezte meg akkor.

A szabályozás „túlbuzgó” alkalmazása

Farage már június végén szóvá tette, hogy a bank a számla megszüntetésével próbálja kiközösíteni az Egyesült Királyságból.

Egy hónappal később, Rose lemondása után a Sky Newsnak már azt nyilatkozta, hogy közben tíz bank tagadta meg tőle a banki szolgáltatásokat. Azzal vádolta őket, hogy „politikai álláspontot” képviselnek, és „erkölcsi döntőbíróként” viselkednek.

A brit pénzmosási szabályozással összhangban a bankoknak szigorúbb kockázatértékelést kell végezniük a „politikában érintett személyek” esetében. Közéjük tartoznak a magas rangú politikai vezetők.

A bankok „túlbuzgón” alkalmazzák az előírást – véli a brit rendészeti miniszter.

„Nigel Farage esete extrém, de attól tartok, nem egyedi” – jelentette ki Chris Philp.

(Borítókép: Nigel Farage 2015. április 2-án. Fotó: Dan Kitwood / Staff / Getty Images)