Ferenc pápa köszönetet mondott a fiataloknak

2023.08.04. 16:17
Ferenc pápa pénteken Lisszabon egyik, korábban bűnözéstől sújtott negyedébe látogatott, ahol a katolikus egyház gondoskodó szerepvállalására és a legkiszolgáltatottabb közösségek védelmére hívta fel a figyelmet. Mielőtt azonban Portugáliába utazott, az egyházfő interjút adott, amiben a transzneműekről is beszélt.

A katolikus egyházfő péntek reggel fiatalok gyónását hallgatta meg Lisszabonban, majd a főváros Serafina városnegyedébe utazott. Serafina két évtizeddel ezelőtt a bűnözés és kábítószer-kereskedelem melegágyának számított, az elmúlt években azonban jórészt egyházi szervezeteknek köszönhetően megújult, és egy olyan központ is felépült itt, amely az abortuszon gondolkodóknak kínál alternatívát vagy olyan szülőknek segít, akik nem tudnának gondoskodni gyerekeikről – írja az MTI.

„Absztrakt szeretet nem létezik. Ilyen nincs” – mondta Ferenc pápa. Az egyházfő hangsúlyozta, kötelességének érzi az intézmény felkeresését, mert annak kapuin belül nap mint nap új, reményteli élet fakadhat.

AZ INTÉZMÉNYBEN A PÁPA MEGKÖSZÖNTE A JÓTÉKONYSÁGI SZERVEZETEK ÉS FIATALOK ÖNZETLEN SEGÍTSÉGÉT.

„Példamutatásotokkal, elköteleződésetekkel és azzal, hogy bepiszkoljátok a kezeteket és megérintitek mások valóságát és szenvedéseit, ihletet és életet adtok” – mondta a pápa, aki aktív cselekvésre buzdította a keresztény híveket, mondván csak az végezhet hasznos és jó szolgálatot, aki cselekedni is képes.

A pápa már korábban is hangsúlyozta, hogy csak az az igazi szolgálat és jótékonyság, amely terhet jelent, és nem elég odavetni egy érmét egy koldusnak az utcán. Ferenc pápa augusztus 2-án érkezett ötnapos látogatásra Lisszabonba az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából.

A transzneműekről is beszélt 

„Amikor először jött egy csoport transznemű a Vatikánba, és meglátott engem, sírva távoztak, mondván, kezet nyújtottam nekik. Mintha valami rendkívüli dolgot tettem volna értük. De hát ők Isten lányai!” – nyilatkozta az egyházfő a Vida Nuevának adott interjúban, amelyet Lisszabonba való elutazása előtt adott, írja az ANSA olasz hírügynökség.

A pápa megerősítette, hogy a Vatikán folytatja az Ukrajnára irányuló „békeoffenzívát”. Mint mondta,  Matteo Zuppi bolognai érsek intenzíven dolgozik, mint a párbeszédek felelőse. A pápa megbízottja Kijevben és Moszkvában is járt, utóbbi helyszínen diplomatikusnak mondható hozzáállást tapasztalt az oroszok részéről.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a családok visszakaphassák gyermekeiket. Ennek érdekében egy állandó képviselő kinevezésén gondolkodom, aki összekötőként működik az orosz és az ukrán hatóságok között. Számomra a háború okozta fájdalmak közepette ez nagy lépés” – fejtette ki gondolatait Ferenc pápa az ukrán gyerekek deportálásával összefüggésben.