Vádat emeltek két amerikai tengerész ellen, akik Kínával osztottak meg bizalmas katonai adatokat
Két külön eljárásról van szó, és egyelőre nem tudni, hogy összefüggnek-e egymással.
A két vádlott tagadja bűnösségét.
Augusztus 8-i meghallgatásukig Los Angelesben és San Diegóban maradnak előzetes letartóztatásban.
Az amerikai kormányzat hosszú ideje aggodalmát fejezi ki a kínai kormány kémtevékenysége miatt, Washington szerint ugyanis Kína minden eszközt felhasznál, hogy betekintést nyerjen titkos amerikai katonai aktákba.
Az utóbbi években az amerikai hatóságok kémtevékenységgel összefüggő bűncselekmények miatt számos esetben indítottak eljárást.
Az egyik tengerészt, a kínai születésű Jinchao Weit szerdán vették őrizetbe a San Diego-i katonai bázison. Wei az Essex hadihajón szolgált, az ügyészség közlése szerint 2022 februárjában került kapcsolatba a kínai titkosszolgálatokkal, épp amikor benyújtotta honosítási kérelmét az Egyesült Államokban.
A 22 éves tisztet az Essexen állomásozó repülőgépekről és fegyverrendszerekről, valamint kisebb repülőgép-hordozókról készített fényképek és videófelvételek jogtalan közlése miatt vették őrizetbe. Emellett részletesen beszámolt kapcsolattartójának a közeljövőben tartandó haditengerészeti gyakorlatokról, és mintegy 50 katonai kézikönyvet adott át neki.
Az igazságügyi minisztérium külföldi kormánynak nyújtott jogtalan adatgyűjtéssel és adatközléssel vádolja Weit, aki életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Pénzért adták el a haditengerészet információit
„Wei egyszerűen hátat fordított új otthonának” – fogalmazott Randy Grossman ügyész. Grossman elmondta, Wei többször is találkozott a kínai titkosszolgálat embereivel, és kapcsolattartója külön gratulált neki, amikor megkapta az amerikai állampolgárságot.
Wei mintegy 10-15 ezer dollárt (3,5-5,4 millió forint) kapott a bizalmas információkért cserébe.
Hasonló bűncselekmények miatt emeltek vádat a 26 éves Wenheng Zhaóval szemben, aki 2021 augusztusától idén májusig állhatott szoros kapcsolatban a kínai hírszerzéssel, és mintegy 15 ezer dollárra (5,4 millió forint) tehetett szert az indiai-csendes-óceáni hadgyakorlatok műveleti terveinek, helyszíneinek és időpontjainak átadásával.
Zhao emellett a Japán Okinava szigetén működő amerikai katonai bázis radarrendszerének tervrajzát is lefényképezte.