A koronavírus-járvány halálozási adatairól adott információt a WHO
További Külföld cikkek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
A WHO koronavírus-járvány ügyeiben illetékes szakértője hangsúlyozta, hogy „jelenleg nem tudnak pontos statisztikai összesítést adni a Covid–19-hez köthető halálesetekről”.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a halálozások és a fertőzöttek száma is csökkent azóta, hogy a koronavírus május végétől már nem minősül nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek. Ugyanakkor a rendelkezésre álló adatállomány is hiányosabb lett.
Júliusban a tagországok negyede osztotta meg a halálozási adatokat a WHO-val, és mindössze 11 százalékuk ismertette a súlyos megbetegedések számát.
Tedrosz hangsúlyozta, hogy fontos szem előtt tartani a helyzetet, nem utolsósorban a koronavírus mutációi miatt – adta hírül az MTI.
Fokozottan figyelik a koronavírus három variánsát
A WHO szerdán „érdeklődésre számot tartó variánsnak″ minősítette az EG.5 jelű mutációt. Ezzel jelenleg három variáns terjedését tartják fokozott megfigyelés alatt: a főleg Európában és az amerikai kontinensen terjedő XBB.1.5-öt, az Ázsiában terjedő XBB.1.16-ot, valamint az EG.5-öt.
Van Kerkhove szerint utóbbi – egyebek között az Egyesült Államokban, Kínában, Kanadában, Japánban és Dél-Koreában is kimutatott – variáns ugyan nem okoz súlyosabb tüneteket, de a többi mutációhoz képest az oltás kisebb hatékonyságát vélték megfigyelni az esetükben.
Magyarországot is elérte az új omikron-variáns
Mint írtuk, Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológia Intézetének igazgatója elmondása szerint egész Európában elterjedt az új omikron-variáns, az Eris. A szakember szerint a vírus már egész biztosan jelen van Magyarországon, csak azt nem tudni, milyen arányban.
Az Eris tünetei nem annyira súlyosak, mint a korábbi variánsoké, azonban gyorsabban terjed, mint az egyébként is gyors omikron-variánsok. Ez a típusú megbetegedés kevésbé okoz komplikációt, és a lélegeztetőgépre kerülés vagy a halál sem valószínű.