Újra megismétlődhet a Capitolium ostroma

„A politikát nem úgy játsszák, ahogy azt a vasárnapi iskolában elképzelik” − fogalmazott a XX. század hajnalán a San Franciscó-i demokrata politikai gépezet vezetője, „Blind Boss” Buckley. Az amerikai politika régóta hírhedt kegyetlenségéről, de korábban még soha nem fordult elő, hogy a Fehér Házból irányított összeesküvést szőttek volna egy elnökválasztás eredményének megdöntésére. Amint azt a Donald Trump volt elnök ellen benyújtott két legutóbbi vádirat is mutatja, valami teljesen egyedülálló történt a volt elnök 2020-as választási vereségét követően − írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Tim Naftali, a Columbia Egyetem Globális Politikai Intézetének oktatója.

Trump ellen most négy vádiratot nyújtottak be, amelyek 91 vádpontot tartalmaznak négy joghatóság előtt. A két legutóbbi vádirat a 2020-as választások elcsalására tett kísérleteivel, vagyis az amerikai demokrácia legfontosabb intézményének megtámadásával foglalkozik. Augusztus 1-jén egy szövetségi esküdtszék négy vádpontban emelt vádat Trump ellen, többek között az Egyesült Államok megtévesztésére irányuló összeesküvés és hivatalos eljárás akadályozására irányuló összeesküvés miatt. A 45 oldalas vádirat borzongató olvasmány, mivel részletesen leírja, hogy Trump és állítólagos összeesküvő-társai hogyan próbálták meghamisítani a választási eredményeket a 2021. január 6-i, az amerikai Capitolium elleni támadást megelőző hónapokban.

A vádiratban dokumentált összeesküvésnek a része volt az állami választási tisztviselőkre gyakorolt nyomásgyakorlás, hogy változtassák meg az eredményeket az államukban. Trump georgiai próbálkozásai most egy atlantai esküdtszék újabb vádiratának alapját képezik, amelyben a volt elnök 13 bűncselekmény vádjával néz szembe. Ez a széles körű vádirat 18 társtettest is megvádol, köztük Rudolph Giuliani volt New York-i polgármestert, Trump jogi csapatának egykori tagját, valamint Mark Meadows volt republikánus kongresszusi képviselőt, aki Trump fehér házi kabinetfőnöke volt.

A világtörténelem tele van olyan vezetőkkel, akik nem voltak hajlandók lemondani a hatalomról, amikor elvesztették a nép felhatalmazását. Sok amerikai és az Egyesült Államok külföldi csodálója azonban azt feltételezte, hogy ez az ország immunis arra a problémára, amelyet sokan inkább a fejlődő világgal hoztak összefüggésbe. Ez az „amerikai kivételességbe” vetett régi hitből eredt, abból az elképzelésből, hogy az amerikai politikai rendszer és az amerikai értékek egyedülállók, és követendő mintát jelentenek mindenki más számára. A 2020-as választási vereségét követően azonban Trump úgy döntött, hogy teszteli a békés átmenet demokratikus normáját. A jelenlegi vádak és a valószínűleg ezeket követő perek úgy fogják próbára tenni az elnöki elszámoltathatóságot, mint korábban még semmi.

A történelem rajtad tartja a szemét

A 2020-as nem az első feszült elnökváltás volt az Egyesült Államokban. 1861 márciusában, amikor hét állam már kilépett a szövetségből, James Buchanan leköszönő elnök kormánya elrendelte, hogy az amerikai hadsereg járőrözzön az ország fővárosában, hogy megakadályozza, hogy a szakadárok megöljék Abraham Lincolnt, az akkor megválasztott elnököt. De talán a legvitatottabb átmenet 15 évvel később következett be, ezúttal a polgárháborút követő nyugtalan béke eredményeként. Az 1876-os választásokon a demokrata Samuel Tilden állt szemben a republikánus Rutherford B. Hayesszel. Mind a demokraták, mind a republikánusok beavatkoztak a szavazatszámlálásba. A floridai, louisianai és dél-karolinai demokrata elit megfélemlítéssel próbálta megakadályozni, hogy az újonnan választójogot szerzett fekete szavazók leadják a szavazatukat.

Számos amerikai elnök megtagadta, hogy részt vegyen utódja eskütételén. John Adams, John Quincy Adams és Andrew Johnson mind elutasította a megjelenést, főként azért, mert ezek az egy cikluson át hivatalban lévő elnökök személyesen nem kedvelték azokat az embereket, akik legyőzték őket. Trumpig azonban az Egyesült Államok történetében egyetlen elnök sem próbálta megakadályozni a hatalom átadását a szavazatok összeszámlálása után.

Sokak számára úgy tűnt, hogy ez a történelem megkülönbözteti az Egyesült Államokat más országoktól. Az Egyesült Államok volt az első olyan ország a modern korban, amelynek választott államfője volt, bár ezt a vezetőt nem közvetlenül a nép, hanem az egyes államok elektoraiból álló kollégium választotta meg. Nagyjából az amerikai elnökség első 40 évében a legtöbb államban a helyi törvényhozás választotta ki az elnökválasztókat, de 1877 után az a gyakorlat lett általános, hogy kizárólag az egyes államokban az elnökválasztásra leadott népszavazás alapján választják meg őket. Ma mind az 50 állam és a fővárosnak otthont adó Columbia körzet a választások eredménye szerint jelöli az elektorokat, és Maine és Nebraska kivételével (ahol az elektorokat az egyes kongresszusi körzetekben leadott szavazatok alapján, arányosan megosztva delegálják) minden államban a győztes mindent visz elve érvényesül, így a XVIII. századi elektori kollégium szertartásos ereklyévé vált. A 2020-as választások után azonban néhány elkeseredett amerikai a demokrácia felforgatásának lehetőségét látta ebben a rozsdás intézményben.

„Nincs meg a bizonyíték”

Az amerikai igazságügyi minisztérium által a vádirat augusztus elején történő benyújtása az első alkalom, hogy a szövetségi kormány vádat emelt egy volt elnök ellen az elnöki tisztsége idején elkövetett cselekmények miatt. Az ügy és a georgiai új vádirat igazi jelentősége azonban az állítólagos bűncselekmények jellegében rejlik. A Trump elleni vádak nemcsak a kíméletlen politikus és a bűnöző közötti határvonalról vetnek fel kérdéseket, hanem magáról az igazságszolgáltatásnak az állami és helyi tisztviselőkkel együtt fennálló képességéről is, hogy érvényt szerezzen a választók akaratának az amerikai elnöki hatalommal szemben.

A szövetségi vádirat nagy vonalakban vázolja a Trump-csapat több szálon futó, a választási eredmények megdöntésére irányuló megközelítését. Alig néhány nappal a választás után Trump kampánycsapata elmagyarázta az elnöknek, hogy ha elveszíti Arizonát, Georgiát vagy Wisconsint, amelyek szavazatait még mindig nem hitelesítették, akkor elveszíti a választást. Egy héttel később, november 13-án Trump ügyvédei a bíróságon elismerték, hogy Arizonában elvesztette a szavazást. Trump kampányának tagjai megértették, hogy az elnököt nem választották újra. De ahelyett, hogy elfogadta volna a vereséget, Trump úgy döntött, hogy Giulianival és másokkal összejátszva elkezd visszavágni.

Az első támadási pont Arizona volt, ahol Trump és Giuliani állítólag felhívta az arizonai képviselőház republikánus elnökét, Russell „Rusty” Bowerst, hogy ragaszkodjon ahhoz, hogy az arizonai kormányzat vonja vissza azt a megállapítását, miszerint Biden nyert, méghozzá csalás vádjaira hivatkozva. Amikor Bowers ezt követően megkérte Giulianit, hogy ossza meg vele a tényeket, Giuliani azt válaszolta:

Nincs bizonyítékunk, de rengeteg elméletünk van.

Amikor Arizona megpróbált elzárkózni előlük, az összeesküvők az ügyészek szerint Michiganre, Pennsylvaniára és Georgiára összpontosítottak, Trump pedig magánúton nyomást gyakorolt néhány kulcsfontosságú republikánus törvényhozóra ezekben az államokban, miközben nyilvánosan olyan választási csalások megtörténtét állította, amelyekről ő, akárcsak Giuliani, tudta, hogy nem valósak.

Miután a helyi tisztségviselők megtagadták az együttműködést, Trump Mike Pence alelnökre összpontosított. Az elképzelés az volt, hogy Pence visszautasítja a hét kérdéses államból Biden elektorait, és hamis elektorokat fogad el, vagy legalábbis visszadobja a kérdést az államoknak. December végén Trump valótlanul közölte Pence-szel, hogy az igazságügyi minisztérium „súlyos szabálysértéseket állapított meg” – áll a vádiratban. Január 1-jén, csalódottan, hogy Pence nem volt hajlandó részt venni az összeesküvésben, Trump így rivallt rá:

Túlságosan őszinte vagy.

Mivel Pence nem volt hajlandó engedelmeskedni, Trump január 5-én este nyilvános közleményt adott ki, amelynek célja a megfélemlítés volt: „Az alelnök és én teljes mértékben egyetértünk abban, hogy az alelnöknek van hatásköre a cselekvésre”.

Január 6-án reggel Trump még abban reménykedett, hogy Pence ellenállása összeomlik a nyomás alatt. Amikor azonban az elnök képviselői megpróbálták átadni a hamisított szavazólapokat Pence-nek, az alelnök csapata nem volt hajlandó átvenni azokat. Mielőtt elindult volna, hogy a Fehér Ház mellett elmondja végzetes beszédét, Trump ismét felhívta Pence-t, és megpróbálta rávenni, hogy változtassa meg a véleményét. A hívás szemtanúi úgy emlékeznek, hogy Trump „puhánynak” nevezte Pence-t. Délután, amikor randalírozók törtek be a Capitoliumba, Trump azt tweetelte: „Mike Pence-nek nem volt bátorsága megtenni azt, amit meg kellett volna tennie, hogy megvédje az országunkat és az alkotmányunkat”.

A legalább hét halálos áldozatot és sok sérültet követelő támadás ellenére Trump és Giuliani még aznap este is folytatta a hatalom átadásának megakadályozására irányuló erőfeszítéseit. Mivel Pence már nem volt opció, megpróbálták felhívni a Trumppal barátságos republikánus szenátorokat. A hívásokra nem válaszoltak, és az összeesküvés összeomlott.

Ezúttal más a helyzet

Amire Trump és társai vállalkoztak, az nem más, mint a politikai hadviselés egy formája, amely hagyományosan a titkosszolgálati műveletekhez kapcsolódik. A második világháború óta az amerikai elnökök támaszkodtak erre a taktikára, hogy manipuláljanak egyes demokratikus választásokat külföldön, ahogy például Harry Truman tette 1948-ban Olaszországban, John F. Kennedy és Lyndon Johnson pedig 1964-ben Brit Guyana és Chile választásait megelőzően.

Először fordult elő azonban, hogy egy amerikai elnök otthon próbált meg megdönteni egy választást. A 2020-as választás eredményének manipulálására tett kísérletével Trump sokkal messzebbre ment, mint Richard Nixon, a vitathatatlanul legparanoiásabb amerikai elnök, akinek szövetségesei 1960-ban azon dolgoztak, hogy visszafordítsák a szerintük ellopott választást. Hogy bebizonyítsák, Kennedy kampánycsapata elegendő csalást követett el a szoros választás megnyeréséhez, Nixon szövetségesei – amint azt David Greenberg történész dokumentálta – 11 államban kérdőjelezték meg az eredményeket. Nixon „újraszámláló bizottságának” középpontjában Chicago Cook megyéje állt, a demokrata Richard Daley polgármester fellegvára, akiről úgy gondolták, hogy az állam 27 elektori szavazatát Kennedyre irányította át.

A chicagói újraszámlálás nem talált csalást, bár 943 további szavazatot mutatott ki Nixon javára. Ezek a szavazatok azonban nem voltak elegendők ahhoz, hogy Kennedy 4500 szavazatnyi előnyét ledolgozzák. Mivel Nixon szövetségesei nem akarták feladni, ezután Illinois republikánus dominanciájú választási bizottságához fordultak, hogy fogadják el a Nixon-párti választók rivális listáját. Amikor a testület megtagadta a választók hitelesítését, az erőfeszítéseket leállították. 

Trump egymást követő, hivatalban maradásra irányuló tervei nem azért buktak meg, mert az elnök elkedvetlenedett vagy meggondolta magát. Azért buktak meg, mert az összeesküvésben részt nem vevő szövetségi tisztviselők és állami vezetők megakadályozták őket. Tragikus módon az egyetlen dolog, amit nem tudtak megakadályozni, a január 6-i erőszak volt. Amikor a történészek áttekintik a 2020-as és 2021-es év rendkívüli eseményeit, meg fogják jegyezni a republikánus törvényhozók tisztességes hozzáállását számos olyan államban, amelyet az elnök és állítólagos összeesküvői célba vettek. Az arizonai, georgiai, michigani, pennsylvaniai és wisconsini tisztviselők nemcsak megnehezítették az elnök terveit, hanem meg is akadályozták azokat. 

(Borítókép: Kent Nishimura / Los Angeles Times / Getty Images)