Franciaországban hétfőtől tilos muszlim viseletben belépni a tantermekbe
A tárcavezető vasárnap jelentette be, hogy a francia kormány a szeptemberi tanévkezdéssel betiltja a muszlim nők köntösének, az abajának a viselését az oktatási intézményekben, mert az „politikai támadást” jelent a szekularizáció ellen.
A miniszter csütörtökön jelezte, hogy a tiltás a férfiak viseletére, a kamizra is vonatkozik − írta meg az MTI.
Az abaja és a kamiz mögött fiatal lányok, fiatal fiúk vannak és teljes családok. Emberek, akikkel párbeszédet kell folytatni, pedagógiát kell gyakorolni
− mondta a miniszter.
„Fogadni fogják őket, és elbeszélgetnek velük annak érdekében, hogy megértsék az új szabályt, azt, hogy miért is hoztuk meg ezt a döntést” − tette hozzá Gabriel Attal, megerősítve, hogy a hétfői első tanítási naptól tilos az osztálytermekben muszlim öltözéket viselve belépni.
A szekularizáció a Francia Köztársaság oktatásának egyik alapértéke
− tette hozzá.
A muszlim viseletekről szóló vita rendszeresen kirobban Franciaországban, miután a szekularizáció, azaz az állam és a vallás szétválasztásának nevében a vallási jelképek viselését szigorúan szabályozzák a törvények.
Így a közoktatási intézményekben 2004 óta tilos minden vallási megkülönböztető jegy, a muszlim fejkendőn kívül a kereszt vagy a kipa viselése is. Az abaja és a kamiz betiltását a 2004-es szabályozás kiterjesztésének tekinti a kormány. Az intézkedést a jobboldal, a szocialisták és a kommunisták támogatják, míg a radikális baloldal és a Zöldek az Államtanácsnál kívánják megtámadni.