Így működik Putyin rettegett titkosszolgálata

A szovjet és a posztszovjet hírszerző szolgálatok mindig is a forradalom és az orosz állam „kardjának és pajzsának” tekintették magukat. A mai szolgálatok gyakorlatilag a szovjet hírszerzés és elhárítás jogutódjaként funkcionálnak. Lenin és a bolsevik vezetés számára a kivégzőosztag nélküli forradalom nevetséges volt. Lenin 1917. december 20-án létrehozta a CSEKA-t (Rendkívüli bizottság az ellenforradalom és a szabotázs elleni küzdelemért) Feliksz Dzerzsinszkij, egy lengyel bolsevik vezetésével, aki felnőtt élete nagy részét börtönben és száműzetésben töltötte. Dzerzsinszkij 1921-re a CSEKA-t hatalmas, 250 000 tisztviselőből álló biztonsági bürokráciává fejlesztette – szemben a cári titkoszszolgálattal, az Ohranával és a csendőrséggel, amelyek soha nem voltak többen 15 ezernél – írja The Oxford Handbook of National Security Intelligence orosz szolgálatokkal foglalkozó fejezetének szerzője, Robert W. Pringle. 

Kivégezték a megfutamodott katonákat

Dzerzsinszkijnek a Szovjetunióban komoly kultusza alakult ki, ugyanis a párt az ország egységének létrehozójaként és megtartójaként propagálta személyét. Ez a kultusz – ahogy a sztálinizmust a Putyin-rezsim egyre inkább rehabilitálja – ismét újjáéledőben van. Dzerzsinszkij és helyettesei döntő szerepet játszottak a polgárháborúban, a fehérek, a zöldek (anarchisták) és a külföldi hadseregek ellen tevékenykedtek. A CSEKA az újonnan alakult Vörös Hadsereg lojalitását is garantálta azáltal, hogy CSEKA-tiszteket rendelt a katonai egységekbe, kivégezte azokat, akiket árulóknak tartottak, és túszul ejtette a kétes hírbe került tisztek családjait. Ez a módszer a későbbi háborúkban is visszaköszönt.

Ez hozzájárult a Vörös Hadsereg hírnevéhez, ugyanis a katonák túlélési esélye még akkor is jobb volt, ha fegyelmezetten részt vesznek egy frontális rohamban, mint ha megfutamodnak. Ez a módszer az ukrán háborúban a Wagner-csoportról felröppenő hírekből is ismerős lehet, de a félkatonai csoport nyilvános kommunikációjában is jelen volt. Emlékezetes az az eset, amikor egy, az ukránokhoz átállt Wagner-zsoldost egy kalapáccsal végeztek ki, majd a felvételt megosztották a Telegramon. 

Dzerzsinszkij a sztálini érában, sőt a rendszerváltásig is a forradalmi tisztaság, a párthoz való hűség, az erkölcs és a kiemelkedő forradalmár szimbóluma volt. Számos települést neveztek el róla a Szovjetunióban. Egykori kétes népszerűségét mutatja, hogy az 1945 utáni egyik szovjet fényképezőgép, a FED nevét az ő nevének kezdőbetűiből állították össze. Moszkvában a róla elnevezett téren volt a KGB székháza. A tér közepén 1958-ban szobrot állítottak neki, amit aztán 1991 augusztusában eltávolítottak, és egy szoborparkban helyeztek el. 2015 júniusában népszavazási indítványt fogadott el a moszkvai közgyűlés a 2014-ben restaurált szobor visszaállításáról.

A CSEKA az orosz hírszerzés történetének egyik meghatározó mítosza. A szovjet és orosz hírszerzők mind a mai napig büszkén viselik a csekista címet, akár a GPU (1922–23), az OGPU (1923–34), az NKVD (1934–46), az MGB (1946–54) vagy a KGB (1954–91) kötelékében szolgáltak. Dzerzsinszkij a „forradalom lovagjainak”, „tiszta kezű és melegszívű embereknek” titulálta őket, és nagyrészt így is látták magukat. Az orosz hírszerző és biztonsági tisztek a hónap huszadik napján kapják meg a fizetésüket, hogy megemlékezzenek a CSEKA megalakulásáról, és Vlagyimir Putyin volt orosz elnök, a KGB egykori alezredese továbbra is dicséri a korábbi és jelenlegi csekistákat az állam szolgálatáért – írja Pringle. 

A Sztálin alatti nagy terror végrehajtója is az NKVD volt. Sztálin 1953. március 5-én egy újabb tisztogatás tervezése közben halt meg. Utódai azonnal igyekeztek elhatárolódni Sztálin terrorpolitikájától. A véres kezű Beriját kivégezték. Nyikita Hruscsov és munkatársai számára komoly problémát jelentett az, hogy a titkosszolgálat kezében túl nagy hatalom összpontosult, a szervezet teljesen összefonódott az állammal. Az Állambiztonsági Minisztériumot átnevezték Állambiztonsági Bizottságra, a pártbürokrácia második szintjéről új, fiatalabb vezetőket választottak, és politikai ellenőrzés alá vonták azt.

A Hruscsov-korszakban, 1955 és 1964 között a KGB szoros pártirányítás alatt maradt. Hruscsov szorgalmazott némi antisztálinizációt, beleértve a sztálini korszak több százezer élő és halott áldozatának rehabilitálását, valamint a Gulagot bemutató emlékiratok és regények kiadását. A legfontosabb ezek közül Alekszandr Szolzsenyicin 1962-ben megjelent, Ivan Gyenyiszovics egy napja című műve volt. 1964-ben a KGB döntő szerepet játszott a Hruscsovot eltávolító, vértelen puccsban. A párt keményvonalasai a KGB-t használták fel a pártvezető elszigetelésére. Leonyid Brezsnyev, az új főtitkár megjutalmazta mind a KGB-t, mind a védelmi minisztériumot a puccsban nyújtott támogatásukért. A biztonsági szolgálat számára ez kibővített hatalmat és felelősséget jelentett.

Ez lett mára a KGB-ből

A KGB 1970-re a világ legnagyobb integrált hírszerző és biztonsági szolgálatává vált. A bürokratikus növekedés nagy része Jurij Andropovnak köszönhető, aki 1967-ben lett annak vezetője. Andropov kiterjesztette a KGB bürokratikus önkényét a vallási és politikai disszidensek megfigyelésére. Emellett bevonta a korrupció és a szervezett bűnözés elleni háborúba. Külföldön a KGB kiterjesztette rezidenciáit, és a tudományos és technikai hírszerzésre, a titkos akciókra és a kémelhárításra összpontosított. Néhány nappal Brezsnyev halála után, 1982. november 10-én, mindenki meglepetésére Andropovot választották az SZKP főtitkárává, a biztos befutónak tartott Konsztantyin Csernyenko helyett. Ő volt az első olyan KGB-elnök, akiből pártfőtitkár lett. A Nyugat tartózkodással fogadta megválasztását, tekintettel a KGB élén végzett tevékenységére, valamint 1956-os magyarországi szerepére.

Pringle szerint a Szovjetunió bukásakor a KGB mintegy 500 ezer fős lehetett. A KGB egy világméretű hírszerző szolgálat volt, amelynek minden kontinensen volt székhelye. Munkakapcsolatot tartott fenn a kelet-európai szatellitállamokkal,  és rendelkezett egy erős félkatonai törzzsel, amely a Szovjetunióban és azon kívül is működött. A Szovjetunió szétesését követően a KGB-t öt szolgálatra bontották fel, amelyek mindegyike közvetlenül az elnöki hivatalnak jelent.

A KGB-ből létrehozott szolgálatok közül a legfontosabbak a következők:

• Oroszország Külföldi Hírszerző Szolgálata (SZVR), 1991 előtt ez volt a KGB Első Főigazgatósága.
• A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) magában foglalta a Második (belügyi) és a Harmadik (katonai kémelhárítás) Főigazgatóságot, valamint a KGB tartományi, kerületi és városi irodáit.
• A Szövetségi Kormányzati Kommunikációs és Információs Hivatal (FAPSI) a Nyolcadik (kormányzati kommunikáció) és a Tizenhatodik (jelfogó) Főigazgatóságot foglalta magában. 
• A Szövetségi Műszaki és Exportellenőrzési Szolgálat (GTK) a műszaki kémelhárításért felelős Állami Műszaki Szolgálat helyébe lépett. 
• A Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZO) és az Elnöki Különleges Programok Főigazgatósága (GUSZP), korábban a Kilencedik és a Tizenötödik Gárdaigazgatóság, a vezetők védelméért, valamint a katonai és politikai létesítmények biztonságáért lett felelős.

További kisebb szolgálatokat hoztak létre a szervezett bűnözés és a kábítószerek elleni munka koordinálására, valamint a terrorizmus elleni küzdelem összehangolására a volt Szovjetunió területén. Mindezen szolgálatokat egykori KGB-tisztek irányították.

A KGB első főigazgatósága, amely a külföldi hírszerzésért és a titkos akciókért volt felelős, több névváltoztatáson ment keresztül, mielőtt Oroszország Külföldi Hírszerző Szolgálata (SZVR) néven újjászületett. Az SZVR vezetősége egy igazgatóból és nyolc helyettesből áll, és nagyrészt ugyanazt a struktúrát tartja fenn, mint a KGB Első Főigazgatósága, az elemzésért, a politikai hírszerzésért, a külföldi kémelhárításért, a tudományos hírszerzésért és a titkos akciókért felelős részlegekkel. Szovjet elődeihez hasonlóan az SZVR is tartott fenn legális fedőnevű tiszteket és illegálisakat is.

A kínait leszámítva ez a világ legnagyobb belbiztonsági szolgálata, az FSZB jelentős hatáskörrel rendelkezik a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben is. Az FSZB hatáskörébe került a szovjet hírszerző szolgálat, a Szövetségi Kormányzati Kommunikációs és Információs Ügynökség (FAPSI) és a Határőrség is. Az FSZB fő szervezeti egységei a belföldi elhárításért, a katonai elhárításért, a terrorizmus elleni küzdelemért és a maffia elleni harcért felelősek.

Putyin maga is a szolgálatokban szocializálódott   

Putyin maga is a szolgálatok kötelékében szocializálódott, és ez a mai napig meghatározza a gondolkodását. Nem mondhatjuk, hogy túlzottan sikeres hírszerző lett volna. Bár alezredesként szerelt le a szervezettől, nem szolgált fontos helyeken. A szovjet hírszerzés szempontjából nem túl jelentős NDK-ban működött, és ezen belül sem Berlinben, hanem Drezdában.

Vlagyimir Putyint Borisz Jelcin választotta utódjának az elnöki posztra. (A leköszönő elnök nyilvánvalóan azzal a garanciával választotta ki utódait, hogy sem őt, sem a családját nem fogják korrupció miatt felelősségre vonni.)

Az elnök, aki állítólag a KGB egykori elnökéről, Andropovról mintázza műveleti stílusát, óriási népszerűségre tett szert, amikor fellépett a csecsen terroristák ellen, megígérve, hogy kiirtja őket.

Putyin a Nemzetbiztonsági Tanácsba, a Külügyminisztériumba és más kulcsfontosságú minisztériumokba a KGB és más biztonsági és katonai iparágak veteránjait vitte be. Ezek a szilovikoknak nevezett emberek az erős államközpontú gazdaság, az erős orosz állam, az 1990-es évek maffiaháborúinak befejezése és a társadalmi rend hívei voltak. Egy orosz politológus 2006-os tanulmánya szerint Putyin Oroszországa ezer vezetőjének 78 százaléka tartozott valamelyik korábbi biztonsági ügynökséghez, vagy állt kapcsolatban vele.

Oroszország Pringle értékelése szerint sokat profitált Putyin korai időszakából: a főbb maffiacsoportokat vagy legyőzték, vagy arra kényszerítették, hogy legalizálják vállalkozásaikat; a gazdaság az olajpénzek révén fellendült; és kialakult a középosztály. Az orosz történelemben először fordult elő, hogy a hatalmat nem a rakéták vagy a tankok számával, hanem gazdaságának ereje révén szerezte meg. Putyin és adminisztrációja érdemei közé tartozik az is, hogy legyőzték a terroristákat és a szeparatista mozgalmakat a Kaukázusban, és csökkentették az utcai bűnözést – amely igen jelentős volt a Jelcin-érában.

Volt persze mindennek egy komoly árnyoldala is. Az FSZB, akárcsak a KGB Sztálin idejében, elkezdett ellenségekre vadászni otthon és külföldön egyaránt. Az új Oroszország ellenségeinek tekintett egykori oligarchákat száműzetésbe hajszolták vagy hosszú börtönbüntetésre ítélték. Egy csecsen vezető meggyilkolása Katarban 2004-ben, valamint Alekszandr Litvinyenko, az FSZB egyik londoni disszidensének radioaktív polóniummal való megmérgezése és Anna Politkovszkaja újságíró megölése – mindkettő 2006-ban – csak három olyan eset, amely a szilovkokhoz köthető. (Egy volt KGB-tiszt, akit Litvinyenko meggyilkolásában azonosítottak, sikeresen bejutott az orosz parlamentbe, egy FSZB-tisztet pedig azonosítottak a Politkovszkaját megölő banda tagjaként.)

Az FSZB terrorizmusellenes taktikája két fontos alkalommal is az orosz és a nemzetközi jog, valamint az emberi életek semmibevételéről tett tanúbizonyságot. Politkovszkaja dokumentálta az FSZB kínzásait és gyilkosságait Csecsenföldön. 2002-ben gázzal tettek ártalmatlanná egy moszkvai színházat megrohamozó csecsen terrorista csoportot. Mind a 41 terroristát megölték, de a színházban lévő 129 túsz is meghalt. 2004-ben csecsen aktivisták 1300 tanárt és diákot ejtettek túszul egy beszláni iskolában. A terroristák elleni támadásban 330 diák és tanár halt meg. Mindkét esetben az FSZB és más biztonsági szolgálatok azelőtt léptek fel, hogy a terroristákkal folytatott túsztárgyalások lezárultak volna.

Putyin gyakran méltatja az élő és elhunyt szovjet hírszerzők és ügynökeik sikereit. George Koval, a honosított amerikai állampolgár, aki a GRU illegális hírszerzőjeként szolgált és beépült a Manhattan Projectbe, 2007-ben posztumusz elismerésben részesült. A kémelhárítókat, akik szerepet játszottak a mezőgazdaság kollektivizálásában, amely milliók életét követelte, szintén rehabilitálták. Még Viktor Abakumov, Sztálin állambiztonsági miniszterének halálos ítéletét is poszthumusz hatályon kívül helyezték. Putyin nyilvánosan virágot helyezett Andropov mellszobrára, és nyilvános rendezvényeken koccintott Sztálinra.

Nem sok minden változott

Mondhatjuk azt, hogy az FSZB és az SZVR ugyanazt a szerepet tölti be, mint annak idején a KGB? Bár a számok mások, Pringle szerint a kommunista állambiztonság és a jelenlegi szolgálatok sok mindenben hasonlítanak egymásra:

• A posztszovjet és szovjet korszak szolgálatai szemérmetlenül kiszolgálták és kiszolgálják ma is a politikai vezetőket. Az „ellenség” elleni hazai és külföldi műveleteket a vezetés engedélyezi, ha nem is az hagyja jóvá.
• A hírszerző és biztonsági szolgálatok továbbra is erősek, jól finanszírozottak, és szükség esetén képesek az orosz állampolgárok segítségét igénybe venni. Ahogy a cári és a szovjet időkben, a besúgók és a belföldi megfigyelés továbbra is a biztonsági szolgálat feladatainak egyik alapeleme.
• A szolgálatok hozzáértő embereket vonzanak, akik képesek innovatív taktikákra. A számítógépes támadások kreatív felhasználása mutatja a szolgálatok képességét a nem hagyományos taktikák kifejlesztésére.
• A legfontosabb, hogy a szolgálatok kritikus szerepet játszanak a moszkvai politikai döntéshozatalban, és a politikai elit megbízik bennük. A külföldi hírszerző és kémelhárító szolgálatok részt vesznek a döntéshozatalban. A hírszerző tisztek kritikus pozíciókat töltenek be a külügyminisztériumban, a Nemzetbiztonsági Tanácsban, valamint a kulcsfontosságú iparágakban és vállalkozásokban.

Felhasznált források:

Pringle, Robert W.: The Intelligence Services of Russia In. The Oford Handbook of National Security Intelligence (szerk. Johnson, Lock K.), Oxford University Press, Oxford/New York, 2010, pg. 774–789.

LeVine, Steve: Putin's Labirynth – Spies, Murder, and the Dark Hearth of the New Russia, Random House, New York, 2008

Baberowski, Jörg: Felperzselt föld – Sztálin erőszakuralma. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2017. július 7-én. Fotó:  Sean Gallup / Getty Images)