Az orosz hadsereg rászabadította ma a poklot az ukránokra

GettyImages-1693270003
2023.09.21. 13:40

A dél-ukrajnai, frontközeli Herszonban ketten meghaltak és öten megsebesültek, miután találat ért egy lakóépületet – közölte Olekszandr Prokugyin kormányzó.

Kijevben kilencen sebesültek meg, köztük egy 9 éves lány – jelentette be Vitalij Klicsko polgármester, hozzátéve, hogy több lakó- és kereskedelmi épület megrongálódott.

Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter közölte, hogy Kijev megye területén több helyen is tűz ütött ki ipari létesítményekben – írta Facebook-oldalán a tárca sajtószolgálata.

Klimenko azt is elmondta, hogy az ukrán főváros három kerületében – Darnyickijben, Szolomenszkijben és Sevcsenkivszkijben – rongálódtak meg épületek a detonációkban.

Hat légicsapás érte az északkelet-ukrajnai Harkiv Szlobidszkij kerületét is, ahol károkat szenvedett a polgári infrastruktúra – közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója. Két embert kórházba kellett vinni, a belügyminisztérium tájékoztatása szerint leromboltak egy raktárépületet, írja az MTI.

A közép-ukrajnai Cserkasziban hét ember megsebesült, egy embert a romok alól mentettek ki – mondta el Ihor Klimenko. Az északnyugati Rivne városát is légicsapások érték Vitalij Koval, a régió kormányzója szerint, aki azonban további részleteket nem közölt.

Lviv megye Drohobics városában egy ipari objektum és raktárak rongálódtak meg sorozatos detonációk következtében, az üzemben tűz ütött ki – közölte Makszim Kozickij, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Drohobicsben két kőolaj-feldolgozó üzem, valamint több gépgyár működik.

A java még csak most jöhet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az ENSZ-ben elhangzott, Moszkva „bűnös agresszióját” ostorozó beszéde után néhány órával végrehajtott nagyszabású éjszakai orosz támadást követően az ukrán hatóságok „nehéz hónapokra” számítanak.

„Nehéz hónapok várnak ránk: Oroszország továbbra is támadja a fontos ukrajnai energetikai létesítményeket” – figyelmeztetett Olekszij Kuleba, az elnöki hivatal helyettes vezetője, aki azzal vádolta meg az oroszokat, hogy pánikot és félelmet akarnak gerjeszteni.

Kuleba a Telegram üzenetküldő alkalmazáson hevesen bírálta az éjszakai „nagyszabású rakétatámadást”. „Polgári személyek, éjszakai szállások, benzinkutak, egy szálloda, energetikai és polgári létesítmények voltak a célpontok” – írta.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép:   Vitalii Nosach / Global Images Ukraine / Getty Images)