Szijjártó Péter: Joe Biden pillanatok alatt véget vethetne a háborúnak

2023.09.21. 09:34
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz a jelenleg is zajló egyhetes ENSZ-közgyűlésen New Yorkban. A Mandinernek videóinterjút adó miniszter Svédország NATO-ratifikációjáról, az ukrán gabonaexport ügyéről, a háborúval kapcsolatos magyar álláspont nemzetközi megítéléséről is beszélt, és arra a kérdésre is válaszolt, hogy tervez-e egy asztalhoz ülni Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Októberben a magyar parlament ratifikálhatja a svéd NATO-csatlakozást. Szijjártó Péter az ezzel kapcsolatos, a nyugati sajtóban keringő híresztelésekkel kapcsolatban – melyek szerint hamarosan meglesz magyar részről a ratifikálás – a Mandinernek elmondta, hogy senki sem tudhatja, mikor ratifikálunk, mivel az kizárólag a magyar parlamenti képviselők döntésén múlik. Az interjúban a miniszter az alábbi fontosabb kijelentéseket tette:

  • „A svéd barátaink nem segítőkészek ebben az ügyben. Az elmúlt években sorozatosan arról hallhattunk, hogy mennyire antidemokratikus, diktatórikus, autoriter a magyar politikai rendszer.”
  • „Miközben az oktatóvideóban a svéd gyerekek agyát azzal tömik, hogy itt Magyarországon két lábbal tapossák a demokráciát, aközben azt vádolják, hogy akiket ezzel vádolnak, szavazzák meg az ő NATO-tagságukat. Ha valaki nem érzi, hogy ez egy dilemma, az nem ezen a világon él.”

Az ukrán gabonaexport tilalmát az Európai Bizottság feloldotta, de Magyarország, Lengyelország és Szlovákia fenntartja. Ukrajna emiatt perrel fenyegetőzött, sőt Lengyelországot már be is perelte. Szijjártó Péter szerint egészen elképesztő, hogy képesek erre, miután a lengyelek mindenben támogatták őket – főleg, hogy az eredeti megállapodás az afrikai országokba való gabonaszállításról szólt, nem pedig a közép-európai piac szétzilálásáról.

  • „Az a szemtelen az egészben, hogy (...) a gabonamegállapodásnak az volt a célja, hogy az ukrán gabona Közép-Európába jöhessen. Hát egy nagy frászt. A megállapodás arról szólt, hogy a közép-európai országokon keresztül el tudjon jutni az ukrán gabona az azt váró afrikai országokba. Szó se volt róla, hogy elárasztják Közép-Európa országait a gabonával, tönkreverve a gazdáinkat és a mezőgazdasági vállalkozásokat.”
  • „Van egy nagy profithajhászás a gabonakereskedők részéről, jól meg akarják szedni magukat, közben Afrikában éheznek, a magyar és közép-európai gazdálkodóknak meg szétverik a megélhetését.”

A Mandiner rákérdezett, hogy az ENSZ-közgyűlésen milyennek látja a külügyminiszter a béke és a tűzszünet lehetőségének kérdését. Szijjártó Péter elmondása szerint egyre inkább egyöntetű a béke iránti elköteleződés, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy annak megkötését elsősorban Amerika lehetetleníti el. A témában Novák Katalin köztársasági elnök is kifejtette véleményét New Yorkban szerdai beszédében.

  • „Az látszik, hogy a világon mindenhol a békét várják. Kezd mindenkinek elege lenni abból, hogy van egy konfliktus Európában, aminek az árát az egész világ fizeti. Azt kérdezik az afrikai, ázsiai, latin-amerikai külügyminiszter-kollégák, hogy nekik mi közük ehhez? Miért van az, hogy Európa ahelyett, hogy izolálta volna a háborút, a hatásait globálissá tette?”
  • „Az Európai Unió inkább tüzeli a konfliktust, és meghosszabbítja a háborút. A magyar pozíció, mely a békére törekszik, nemzetközi szinten hatalmas megbecsülésnek örvend.”
  • „Joe Biden nem említette, hogy Oroszországon kívül ő lenne a másik, aki véget vethetne a háborúnak, gyakorlatilag pillanatok alatt. A Nyugatról érkező fegyverszállítmányok ugyanis jelentős mértékben hosszabbítják a háborút.” 

Arra a kérdésre, hogy lesz-e alkalom a pénteken a gyűlésre érkező Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel leülni, Szijjártó Péter így fogalmazott: „Olyan ügyekben, melyeket nem korlátoznak szankciós intézkedések, természetesen folytatjuk az érdekalapú, racionális együttműködést.”

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.