Mindkét oldal kormányzásra készül Lengyelországban, de végeredmény még nincs

GettyImages-1737617693
2023.10.16. 07:00
Mind a Jog és Igazságosság (PiS) színében politizáló Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnök, mind legnagyobb kihívója, a Polgári Koalíció (KO) miniszterelnök-jelöltje, Donald Tusk arról beszélt a választások után, hogy kormányzásra készül. Ugyanakkor a szavazatokat nagyon lassan számolják, így jelenleg a lengyel elemzők is az este kilenckor közölt exit pollok alapján találgatnak.

Október 15-én tartottak parlamenti választásokat Lengyelországban, ahol a 21 órás urnazárás után közölt exit poll szerint a választásokat a jobboldali–konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nyerhette meg, ugyanakkor mivel az eddig vele közösen kormányzó pártokkal egy listán indult, a lehetséges koalíciós partner, a szélsőjobboldali–libertariánus Konföderácia pedig leszerepelhetett,

ezért az exit poll adatok szerint kormányváltás jöhet Lengyelországban.

Az éjszaka alatt a választási bizottságok folyamatosan számolták a szavazatokat, de 5 óra 58 perckor még mindössze csak a szavazatok 4,98 százalékát számolták meg – ezt részben a külföldi szavazatokat, illetve a kisebb településeket tartalmazó szavazói körökből jelentették, így túl sokat még nem lehet kiolvasni az eddig közölt eredményekből.

Az eddig megszámlált több mint 640 ezer szavazat után magabiztosan vezet a PiS, amit a Donald Tusk vezette jobbközép–liberális Polgári Koalíció (KO) követ, majd harmadik helyre a centrista–agrárius Harmadik Út futott be, majd a további sorrend a szélsőbaloldali Lewica, majd pedig a Konföderáció. 

Az éjszaka alatt túl sok minden nem történt: mindkét fél, az inkumbens PiS és a 2014 óta ellenzéki KO is finom kijelentéseket tesz csak: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt nyilatkozta, amennyiben a PiS által támogatott Andrzej Duda köztársasági elnök őt kéri fel kormányalakításra, akkor a jobboldali párt megpróbálkozik egy stabil kormány létrehozására.

Míg legnagyobb kihívója, Tusk azt nyilatkozta, először meg kell várni a végeredményeket, hogy részletekbe bocsátkozzon. Emellett jelezte Duda felé: az államfő azt a jelöltet kérje majd fel kormányalakításra, aki fel tud maga mögött mutatni egy parlamenti többséget – az exit poll alapján erre egy KO–Harmadik Út–Lewica-koalíciónak lehet esélye.

Így a lengyel sajtó jelenleg azt találgatja, hogyan járhat majd el a kormányalakítás során a köztársasági elnök.

Duda még korábban bejelentette, hogy alapvetően a választásokat megnyerő pártot fogja felkérni, ugyanakkor az exit poll szerinti mandátumbecslés szerint a PiS nem tud felmutatni maga mögött parlamenti többséget, így a Jaroslaw Kaczynski vezette párt elképzelhető, hogy kénytelen lemondani a kormányzásról – az exit pollok után a PiS eredményváróján a pártelnök nem túl őszinte mosollyal az arcán arról beszélt, hogy reménykednek.

Se late poll, ismétlések a választási műsorokban

A lengyel választásokon szokott készülni egy választási előrejelzés, az ún. late poll, amit a közvélemény-kutatók a választási részvétel, illetve a részeredmények alapján készítenek a végső eredményről. Ennek a hibahatára az exit pollhoz képesti 1–2 százalékpont helyett mindössze 0,5 százalékpont – a 2020-as elnökválasztás eredményét szinte tökéletesen találták el.

Ugyanakkor a szavazatok lassú számlálása miatt a late poll is késik. Először éjfél és egy közöttre ígérték, de igen hamar bejelentették, hogy az kettő után jöhet, aztán éjfél körül már arról szóltak a hírek, hogy három után közölhetik – jelenleg reggel hatkor még mindig nem készült el az előrejelzés,

emiatt a legtöbb választási műsorban a még mindig este kilenckor közölt exit poll adatokról beszélnek, vagy egyszerűen csak az este elmondott beszédeket ismétlik.

A választási bizottság jelenleg nem közölte, mikor lehet végső eredmény: elképzelhető, hogy mindössze kedd délelőtt ismerjük meg, hogyan szavaztak a lengyelek. A szavazatok megszámlálását ugyanis lassítja, hogy új módszerrel számolják a szavazatokat – egy helyett most már három szavazóbiztosnak kell egy szavazólapot átnéznie –, emellett új informatikai rendszert is használnak, illetve a választással egy időben egy végül érvénytelen népszavazást is tartottak.

Érdekesség egyébként, hogy az utolsó szavazó hajnali háromkor adta le szavazatát – aki az este kilenc előtti urnazárás előtt beállt a sorba, még szavazhatott. A Wroclaw városában található szavazókörzetben még éjfélkor is több százan vártak arra, hogy leadhassák a szavazatukat – az alábbi felvétel 1 óra 53 perckor készült, amikor még nagyon sokan álltak sorban.

Jelenleg még a pontos részvételi arányt sem ismerjük: az előzetes részvételi adatok szerint a választásra jogosultak 72,07 százaléka vehetett részt a választásokon, azaz többen, mint az eddigi rekordot tartó 1989-es választáson – akkor a szavazók 62,7 százaléka vett részt az első fordulóban.

A lengyel választásokat az Index Varsóban követi élőben a Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet által szervezett tanulmányút keretében.

(Borítókép:  Jaroslaw Kaczynski 2023. október 15-én. Fotó:  Sean Gallup / Getty Images)