Drámai pillanatok, szabadon engedték az első túszokat a Gázai övezetből
További Külföld cikkek
- Kocsis Máté: Hát ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről
- Székekkel estek egymásnak a képviselők a tajvani parlamentben
- Donald Trump fegyvereket szállíthat Ukrajnának, de van egy feltétele
- Terror Magdeburgban: karácsonyi tömegbe hajtott egy autó, többen meghaltak, elfogták a gázolót
- Utolsó nemzetközi útjára indul Joe Biden, Ferenc pápával is találkozik
Izrael és a Hamász egy hosszú tárgyalási folyamat után szerdán kötött egy egyezséget, amelynek értelmében foglyokat cserélnek, valamint minimum négy napra humanitárius célú tűzszünetet kötnek a felek.
A tűzszünet helyi idő szerint péntek reggel 7 órakor életbe is lépett a korábbi megállapodásnak megfelelően. Az izraeli kormányzat még csütörtökön közölte, hogy kaptak egy listát arról, ki lesz az első 13 túsz, akit elengednek.
Az izraeli túszok első csoportjának tagjai helyi idő szerint péntek délután fél 5-kor már találkoztak a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársaival, és mentőautókban ülve még 5 óra előtt megérkeztek Egyiptomba – közölte a The Times of Israel egy izraeli tisztviselő jelentésére hivatkozva.
A túszok egy izraeli tisztviselő valamivel helyi idő szerint este 6 előtt közzétett jelentése szerint a Shin Bet biztonsági szolgálat kezében vannak.
Az elengedett tizenhárom édesanya és gyermek az első csoportja annak a négy, szabadon engedésre kiválasztott túszcsoportnak, akiket a Hamász 49 napig tartott fogva Gázában.
A Times of Israel a Haaretz információira hivatkozva arról is beszámolt, hogy a Hamász által korábban szabadon engedett 12 thaiföldi túsz is elhagyta Izraelt.
Az izraeli anyákat gyermekeikkel a Schneider Gyerekkórházba viszik Petah Tikvára, az idős nőket pedig a Wolfson Kórházba.
A Hamász helyi idő szerint este hat órakor megadta a következő napon szabadon engedni tervezett túszainak névsorát. A katari és amerikai közvetítéssel megkötött megállapodás szerint ezt délután négyig meg kellett volna tennie.
Galéria: Drámai pillanatok, szabadon engedték az első túszokat a Gázai övezetből(Fotó: Alexi J. Rosenfeld / Getty Images Hungary)
További anyák és gyermekek várják a szabadon engedésüket
A Hamász korábban azt ígérte, hogy a tűzszünet négy napja alatt mintegy 50 túszt enged szabadon (nőket és gyerekeket). A felek megállapodtak abban, hogy a Hamász végül akár többet is szabadon engedhet, cserébe a tűzszünet meghosszabbításáért. Minden plusznapért újabb tíz túszt terveznek szabadon bocsátani.
Izrael az 50 izraeliért cserébe 150 terrorcselekmény miatt fogva tartott palesztin foglyot enged szabadon a következő négy napban, akik mind nők és kiskorúak. Az első 13 izraeliért cserébe ma 39-et enged szabadon.
Jelenleg körülbelül 240 túszt tartanak fogva a Hamász tagjai október 7-e óta. A Hamásznak magyar állampolgárságú túszai is vannak. Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy az öt foglyul ejtett magyar állampolgár valamelyike kiszabadulhat a következő napokban.
A Fehér Ház is árgus szemekkel figyeli az eseményeket
A Fehér Ház folyamatosan nyomon követi az izraeli fogolycsere fejleményeit – közölte az MTI illetékesek beszámolói alapján a túszok első csoportjának szabadon engedése után.
A CNN megírta, hogy a most elengedett túszok között nincs amerikai állampolgár.
Az amerikai illetékesek szerint az első foglyok elengedésének sikere meghatározza, hogy a következő napokban sikerül-e rendben lebonyolítani az Izrael és a Hamász között katari, egyiptomi és részben amerikai közvetítéssel kialkudott túszcserét.
A megállapodás értelmében a pénteken életbe lépett négynapos tűzszünet során a Hamász 50, október 7-én elhurcolt, többségében izraeli állampolgárt enged el, minden elengedett fogolyért cserében Izrael három palesztint enged ki a börtönből.
Joe Biden elnök csütörtökön a fogolycseréhez fűződő várakozásairól újságírók előtt annyit mondott, hogy reméli, az első körben elengedettek között lesz az a 3 éves amerikai állampolgárságú gyermek, akinek szüleit a Hamász rajtaütése során megölték.
Az amerikai elnök a pénteki események után sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy reális esélyt lát a gázai ideiglenes tűzszünet meghosszabbítására – írta meg az AFP.
Nincsenek magyar állampolgárok közöttük
Nincsenek magyar állampolgárok a Hamász iszlamista palesztin szervezet által szabadon engedett túszok első csoportjában – derül ki az Izraelben pénteken este nyilvánosságra hozott névsorból.
A Hamász által a Gázai övezetből péntek délután elengedett 24 túsz között 13 izraeli állampolgár, 10 thaiföldi és egy Fülöp-szigeteki vendégmunkás van. Az izraeliek közül tizenketten a Nir Óz kibuc lakói, onnan 75 embert, köztük 13 gyereket hurcoltak el az övezetbe.
A már elengedett és a még fogva tartott túszok között számos, egymástól elszakított családtag van. Elengedték a 44 éves Daniele Alonit, akit hatéves kislányával, Emilivel együtt hurcoltak el, amikor meglátogatta a kibucban élő nővérét. Utóbbit szintén elrabolták hároméves ikergyermekeivel és férjével együtt, de ők továbbra is a Hamász fogságában vannak.
Elengedték az ugyanahhoz a Munder családhoz tartozó 78 éves nagymamát, az ő 54 éves lányát és kilencéves unokáját. Kiszabadult a 72 éves Adina Mose, akinek férjét meggyilkolták a terroristák, és szintén elengedték a korábban rákbetegségben szenvedő, 78 éves Margalit Mozest. A 77 éves Hanna Kacír is hazatérhetett, akiről az Iszlám Dzsihád iszlamista terrorszervezet korábban azt állította, hogy meghalt a fogságban.
Hazatérhetett a 79 éves Hanna Peri is, akit a Nirim kibucból hurcoltak el október 7-én. Visszatérhet otthonába a 85 éves Jafa Adar, akinek az elrablása a tömeges túszejtésről készült felvételek közül az egyik legismertebb lett: őt a kibucából elektromos járművével együtt hurcolták el a Gázai övezetbe a terroristák. Szintén visszatérhetett Izraelbe a 34 éves Doron Kac-Aser két kislányával, a négyéves Razzal és a kétéves Avivval együtt. Ők nem éltek a kibucban, hanem éppen a nagymamát látogatták meg ott, amikor rájuk törtek a támadók.
A pénteken elengedett túszok között négy, német állampolgársággal is rendelkező személy van – közölte Annalena Baerbock német külügyminiszter Karlsruhéban, ahol a Zöldek kongresszusán vesz részt.
A szövetségi kormány „rendkívül hálás” minden közreműködőnek – mondta a külügyminiszter, aki személyesen mondott köszönetet katari kollégájának, a Nemzetközi Vöröskeresztnek és Egyiptomnak.
A szabadságát visszanyerő négy izraeli–német kettős állampolgárt Nir Óz kibucból hurcolták el – jelentette a dpa német hírügynökség.
Német részről mindeddig nem közöltek pontos számot a német állampolgársággal is rendelkező túszokról. A külügyminisztérium a múlt hónapban nyolc „eltűnt” német állampolgárról beszélt.
(Borítókép: Nők néznek egy telefont, miközben emberek gyűlnek össze, miközben a Hamász és Izrael közötti túszok és foglyok cseréjéről szóló megállapodás közepette várják a Hamász által várhatóan szabadon engedett túszokról szóló híreket Tel Avivban Izraelben 2023. november 24-én. Fotó: Itai Ron / Reuters)