Donald Tusk: Orbán Viktor szerves kapcsolatban áll Putyinnal

K EPA20231208129
2023.12.08. 18:21
Várhatóan decemberben alakulhat meg a Donald Tusk vezette új lengyel kormány. A leendő lengyel miniszterelnök azt mondta: azon lesz, hogy ellensúlyozza az Orbán-kormány politikájának negatív következményeit, ugyanis szerinte Orbán Viktor nyíltan Oroszország oldalára állt.

Donald Tuskot az Orbán Viktorral történő lehetséges tárgyalásokról kérdezték – írja a tvn24.pl. Tusk szerint az Orbán-kormány nyíltan az orosz álláspontok felé mozdult, és ezt maga a magyar kormányfő sem titkolja. 

Tusk arról is beszélt, hogy az európai politikában különböző módszerekkel próbálja majd ellensúlyozni Orbán Viktor hozzáállásának „negatív következményeit”.

Meglátom, megpróbálom, de ne áltassuk magunkat. Szerves kapcsolatban áll Moszkvával és Putyinnal, és nem hiszem, hogy meg tudom győzni, vagy változtatni tudok a hozzáállásán

– mondta Donald Tusk, aki szerint azért sincs befolyása Orbánra, mert politikai értelemben távol állnak egymástól

Tusk úgy véli, hogy Magyarország blokkolja azt a megállapodást, amelynek értelmében az EU 800 millió eurót adott volna Lengyelországnak.

Európa tartozik nekünk azzal, amit mi fegyverzetként adtunk Ukrajnának, ezért uniós forrásokat kellett volna kapnunk. Orbán ezt blokkolja

– tette hozzá Tusk, aki azt ígérte, hogy határozott álláspontokat fog képviselni az Európai Tanácsban.

Mindeközben a Politico mai vezércikkében ír arról, hogy Tusk várhatóan az EU főáramához vezetheti vissza Lengyelországot, és ezáltal Orbán Viktor a legfontosabb szövetséges országot veszítheti el. A lap szerint az EU egy történelmi bővítési folyamat alapjait fekteti le éppen, megnyitva az ajtót számos jövőbeli tagország előtt, amelyek közül Ukrajna lenne a legnagyobb, és kulcsfontosságú, hogy Lengyelország is támogassa ezt a folyamatot

(Borítókép: Donald Tusk koalíciós kormányfőjelölt Varsóban 2023. december 8-án. Fotó:  Pawel Supernak / EPA / MTI)