A sok áldozat ellenére is folytatná a háborút az izraeli lakosság

2023.12.14. 09:37
Az izraeli polgárok szerint a hadseregnek folytatnia kell a Hamász szétzúzására irányuló offenzívát annak ellenére is, hogy a katonák mellett a palesztin civilek halálos áldozatainak száma is vészesen nő.

Az elmúlt hetek közvélemény-kutatásai azt mutatják, hogy a háborút a növekvő emberi költségek ellenére elsöprő többség támogatja. A Reutersnek szerdán nyilatkozó izraeliek azt mondták, hogy nincs itt az ideje a meghátrálásnak, függetlenül a tűzszünetet szorgalmazó keddi ENSZ-határozattól.

Mint az Indexen megírtuk, az ENSZ szervezetei szerint a Gázai övezeti civil lakosság „földi poklot” él át, és napról napra reménytelenebb körülmények között próbál menekülni a bombák elől.

A Hamász október 7-i támadása felélesztett valamit, ami már azóta nyomasztotta Izraelt, hogy az arabok 1973-ban meglepetésszerű támadást intéztek ellenük – nevezetesen azt a „félelmet, hogy szomszédjai és ellenségei együttesen végezhetnek a zsidó nemzettel” – mondta Tamar Hermann politológus, az Izraeli Demokrácia Intézet munkatársa.

Az emberek azt érzik, hogy veszélyben van Izrael létezése

– fogalmazott Hermann, aki szerint az emberek felkészültek arra, hogy egyre több katona fog meghalni.

A Reuters jelentése szerint Jeruzsálemben az egyik nyugdíjas civil azt mondta, hogy Izrael ellenségei a Hamász elleni harc bármilyen lassítását a gyengeség jelének tekintenék.

„Ha nem visszük a végsőkig ezt a harcot, akkor holnap reggel északon, keleten, délen és talán Iránban is harcok lesznek. Ezért nincs más választásunk” – mondta.

Az Izrael és a Hamász közötti háború eseményeiről készített cikkeinket ide kattintva érhetők el.