Egy családi ház udvarán találták meg az Alaska Airlines repülőjének kiszakadt ajtaját
További Külföld cikkek
- Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
- Megérkezett Kim Dzsongun válasza a nyugati fenyegetésre, nukleáris meghajtású tengeralattjárót építenek
- Ezek voltak a sortűz által kivégzett amerikai férfi utolsó szavai
- Felmászott egy férfi a Big Ben tornyára
- Megint jöhet iraki kőolaj a világpiacra?
A United közlése szerint az érintett ajtópanelre vonatkozó vizsgálatkor „üzembe helyezéssel kapcsolatos ügyeket” találtak, aminek nyomán megerősítettek egyes rögzítéseket.
Kényszerleszállást hajtott végre egy gép, miután kiszakadt egy ablaka
Az Alaska Airlines repülője Portlandben ért földet.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration) a pénteki eset után elrendelte az új fejlesztésű típus – amelyet a United, az Alaska Airlines és néhány külföldi légitársaság tart forgalomban – repülési tilalmát.
Az amerikai hatóságok hétfőn egy családi ház kertjében megtalálták a repülőgép vészkijáratpaneljét.
A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, hogy (az eset) nem végződött valami sokkal tragikusabb módon”. Jennifer Homendy megjegyezte, a gép 26-os üléssorában, ahonnan az oldalpanel kiszakadt, senki nem ült.
Video of the Alaska Airlines Boeing 737 Max making an emergency landing in Portland after part of the aircraft blew out.
— Yashar Ali 🐘 (@yashar) January 6, 2024
The plane had just taken off and had reached 16,000 feet before returning to the airport.
The aircraft was new, having just been delivered in October. pic.twitter.com/FUNKlyDli9
A közlekedésbiztonsági illetékes hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset akkor is, ha már utazómagasságban, 9-10 ezer méteren történik, amikor az utasok egy része kikapcsolja a biztonsági övet.
Az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből indult kaliforniai úti cél felé pénteken este, amikor néhány perccel a felszállás után, csaknem 5 ezer méter magasságban a vészkijáratként szolgáló panel kiszakadt az üléssor mellett, jókora nyílást hagyva a jármű törzsén. Ezt követően hirtelen nyomáscsökkenés következett be, ami a beszámolók szerint több tárgyat kiszippantott, így mobiltelefont és ruhákat.
A pilóták vészjelzést adtak le és utasítást adtak az oxigénmaszkok felvételére, majd visszafordultak Portland repülőterére, ahol a gép biztonságosan landolt. A balesetben senki nem sérült meg.
Az esetben érintett gép szinte teljesen új volt, alig két hónapja állt forgalomba.
A Boeing, és a géptörzset építő Spirit AeroSystems részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén az eset utáni első kereskedési napon, hétfőn 8, illetve 11,1 százalékot esett.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
6 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
6 órája
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
10 órája
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
56 perce
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
március 1., 14:47
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
A főfelügyelő szerint az elkövetők válogatás nélkül tüzeltek a vendégekre.
1 órája