Február 10-én éjjel az oroszok drónokkal támadták Odessza régiót. Összesen három támadási hullámot jegyeztek fel – írja az Unian.
Az első hullámban kilenc drón támadta Odesszát és annak infrastruktúráját. Sikerült mind a kilenc drónt megsemmisítenünk, de a kikötői infrastruktúrában a törmelékek megrongálták a létesítményt, és egy ember megsérült
– mondta Natalja Gumenjuk, a Dél-ukrajnai Védelmi Erők szóvivője.
Elmondása szerint az események gyorsan követték egymást. Az oroszok drónokat küldtek a régió déli részére, és célba vették a kikötői infrastruktúrát.
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy az oroszok 31 drónt indítottak, melyek főként Odesszát és Harkivot támadták.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fel akarta rázni a hadseregét azzal, hogy Olekszandr Szirszkij tábornokot nevezte ki főparancsnoknak: a katonák közül ugyanakkor sokan kétségbeesetten reagáltak – írja a Politico.
Szirszkij mindannyiunkat meg fog ölni
– mondta az egyik katona, aki névtelenséget kérve nyilatkozott.
Egy másik tiszt az X-en azt írta, hogy Szirszkij vezetése csődöt mondott, jelenléte vagy a nevéből származó parancsok demoralizálóak, és általában aláássa a parancsnokságba vetett bizalmat.
Zelenszkij nem ezt a reakciót remélte, amikor eltávolította a népszerű Valerij Zaluzsnyij tábornokot a hadsereg vezetésétől. Szirszkij pénteken ismertette terveit, és nyíltan válaszolt a vezetésével kapcsolatos aggályokra.
A katonák élete és egészsége mindig is az ukrán hadsereg legfőbb értéke volt és marad
– mondta. Szorgalmazta továbbá, hogy több technológiát használjanak, például drónokat, amelyek lehetővé tették az ukrán csapatok számára, hogy a tüzérségi lőszerhiány ellenére is kivédjék az orosz támadásokat.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!