18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

A Fekete Özvegy, akinek minden szeretője meghalt vagy börtönbe került

2024.02.10. 08:01
Linda Calvey-t még 2008-ban helyezték feltételesen szabadlábra, miután egy szeretője megölése miatt börtönbe került. Az asszonyt egyik partnere sem élte túl, így a Fekete Özvegy becenevet ragasztották rá. Nemrég egy könyvet adott ki, amelyben részletes bepillantást enged bűnözői múltjába, illetve feltárja a gyilkosság körülményeit is, amelynek következtében éveket töltött rács mögött.

A jelenleg 75 éves Linda Calvey kisebb bűncselekményekkel kezdte bűnözői pályafutását. Az unokatestvére vonta be őt mint őrszemet a rablásokba, majd egy akció során ismerte meg későbbi férjét, Mickey Calvey-t, akivel 22 éves korában házasodott össze. A férfi ekkor már nyolcéves büntetését töltötte, így az esküvőre is a börtönből szállították a ceremónia helyszínére. A fiatal lány megfigyelőből végül sofőrré lépett elő, a rablások során pedig összesen egymillió fontot zsebelt be – még a lábtörlője alatt is fegyvert tartott.  

Imádtam azt a nyüzsgést, amikor felkaptam egy sörétes puskát, és szembeszálltam a páncélozott furgonokban utazó férfiakkal, majd hatalmas pénzösszegek átadására kényszerítettem őket

– nyilatkozta korábban Calvey, aki mindig is úgy gondolta, hogy a postahivatalokból elrabolt pénzkötegek őt illetik meg.

Linda Calvey elsőként 1986-ban került börtönbe, miután a bíróság hétéves büntetést szabott ki rá, mert egy bűnbanda tagjaként sok postahivatalt rabolt ki. A személyzetet és az ügyfeleket ráadásul ammóniával fröcskölték le, ami különösen veszélyes. Az asszony végül csak három évet volt rácsok mögött. Első férje, Mickey Calvey ekkor már nem élt, mivel egy rablás során lőtte le egy rendőr még 1978-ban. A Fekete Özvegy ezután találkozott a férfi egyik volt társával, Ronnie Cookkal, aki pénzt adott neki, hogy el tudja tartani magát. Egy idő után viszont irányítani szerette volna az életét. Cook megkérte a kezét, amire ő nemmel felelt, majd megfenyegette az asszonyt, hogy bántani fogja a fiát. Calvey szerencséjére viszont ekkor Cookot 16 évre börtönbe zárták egy fegyveres rablás miatt. 

A férfi egyik ismerőse, Brian Thorogood ezt követően mutatta be Calvey-t Daniel Reece-nek, akivel előbb barátok, majd szeretők és házastársak lettek, a börtönben adták össze őket. Az asszony Thorogooddal is viszonyba keveredett, és nem szerette volna, ha ezt az irányításmániás Ronnie Cook megtudja – sem pedig azt, hogy elköltötte a pénze egy részét –, így a vád szerint tízezer fontot fizetett Reece-nek, hogy megölje a férfit. Erre Cook börtönből való szabadulásának napján akartak sort keríteni, ám a bérgyilkos nem tudta meghúzni a ravaszt, így Calvey tette meg. 

Nem tudtam megölni, az oldalára céloztam. Lefagytam. Linda elvette tőlem a fegyvert, és fejbe lőtte

– vallotta be Reece, az általa elmondottakat pedig alátámasztotta, hogy Cook karján golyó okozta sérülést találtak. 

Ugyan Calvey tagadta a gyilkosságot, azt állítva, Cook volt a mindene, az esküdtszék nem hitt neki – már csak azért sem, mert a lábnyomait megtalálták a bűntett helyszínén, a holttest mellett. Az asszony előbb egy ismeretlen bérgyilkost gyanúsított, majd azt állította, Reece volt az, aki meg akarta bosszulni első férje, Mickey Calvey halálát, mert Cook tudatosan sodorta veszélybe őt. A bíróság végül úgy határozott, hogy az özvegynek börtönbe kell vonulnia, összesen 18 és fél évet töltött a hűvösön, mielőtt 2008-ban feltételesen szabadlábra helyezték. Egy évvel később, 2009-ben pedig George Caesar milliomossal kötötte össze az életét, aki 2015 szeptemberében halt meg. Az asszony még január elején jelentetett meg egy könyvet angol nyelven Life Inside by Linda Calvey címmel, amelyben a börtönévek mellett az előbb említett gyilkosságról is beszámol – bár érdemes fenntartásokkal kezelni az általa elmondottakat, miután azok szemben állnak a nyomozás során megállapított információkkal.

Kitart amellett, hogy nem ő a gyilkos

Ahogy Calvey a gyilkossággal kapcsolatban a kötetben ismét kifejtette, állítása szerint Danny Reece ölte meg Ronnie Cookot, akit előbb a karján, majd a teste több pontján is eltaláltak a lövések. 

»Ezt Mickey Calvey-ért!« – kiáltotta Danny, mielőtt leadta a lövést, amivel megölte Ront. BUMM! – sütötte el ismét a fegyvert, ezúttal vért, csontot és porcot szétfröcskölve az újonnan festett konyhámban. Ron koponyájának darabjai ringatóztak az új terrakotta csempéken, a teste a padlóra zuhant, feje pedig szét volt csapva. Danny megmutatta az arcát, és elrohant, engem meg ott hagyott, üvöltve és a sarokban kuporogva

– írta, hozzátéve, nem tudja, Reece miért tette ezt, de azt sejti, hogy egy régi tartozást egyenlíthetett az első férje, Mickey Calvey nevében. Vagy pedig eljutott hozzá a hír, hogy Cook egy gengszter, aki megfenyegette, hogy megöli a fiát, ha rájön a hűtlenségére. 

A Fekete Özvegy a könyvben emellett kifejti azt is, mi történt azután, hogy megérkeztek a rendőrök. Mint írja, megnézték a ruháját, hogy nincs-e benne lőszermaradvány, és minden holmiját át kellett adnia az igazságügyi szakértőknek, hogy megvizsgálják. Hozzáteszi, nem találtak semmit, és mivel a tesztek negatívak lettek, hazaküldték. Ugyanakkor kiemeli, abban nem volt őszinte a hatóságokkal, hogy azt állította, nem tudja, ki a tettes: „Azt mondtam, hogy sok ellensége van. A bűnözők között van egy becsületkódex. Nem spicliskedünk. Ez becstelen az alvilágban, és soha nem akartam Dannyt ilyen helyzetbe hozni”. Ahogy megjegyezte, csak arra tudott gondolni, hogy az általa bérgyilkosnak nevezett Danny Reece szívességet tett neki, és megmentette az életét, mivel Ronnie Cook valószínűleg nemcsak a fiát, hanem őt is megölte volna, ha tudomást szerez a hűtlenségéről. 

Ron irányította az életemet. Ő adott pénzt nekem, igen, de nagy árat fizettem érte. Tudtam, hogy soha nem hagyhatom el. Ezért nem éreztem mást, csak megkönnyebbülést, bár ahogy történt, az borzasztó volt

– írja. 

Az asszony elmondása szerint azután keveredett gyanúba, hogy a hatóságok rájöttek, ő Mickey Calvey özvegye. 1990-ben kopogtatott az ajtaján egy rendőr, aki letartóztatta Ronnie Cook megölése miatt, majd kihallgatták őt. Calvey ekkor közölte a tiszttel, minden teszt negatív lett, amit a gyilkosságkor elvégeztek rajta, és amelyekkel alátámasztották, hogy nem ő az elkövető. Mire az őr úgy felelt, nem tudnak semmilyen vizsgálatról. Ahogy az asszony írja, a Fekete Özvegy becenév a hatóságok szemében elég volt hozzá, hogy bizonyítást nyerjen, része volt a gyilkosságban: „Szóval így állunk. A Hollowaybe kerültem előzetes letartóztatásba. Csak ezúttal legalább ártatlan nőként”.

A börtönévek

Calvey állítása szerint tudta, mit tartogatnak számára a börtönévek a HPM Hollowayben, mivel ismerte annak minden zugát, és hogy hogyan működik. Tudta, hogy a vele szemben felhozott vád, a szervezett bűnözéssel összefüggő gyilkosság miatt nem fogják zaklatni a rabok. Mint írja, eleinte azt gondolták az ügyvédjével, egy éven belül kiengedik. A jogásza pedig arra biztatta, miután Danny Reece-t is letartóztatták, hogy nevezze meg őt tettesként, ezáltal felmentve magát. A bíróság azonban mindkettőjüket bűnösnek találta. Calvey azt állítja, az ítélet kihirdetésekor úgy érezte, a bíró tudta, hogy rossz döntés született – ezért az ügyüket a Fellebbviteli Bíróságra küldték. 

Sok mindenen mentem keresztül, és most megrekedt az életem az igazságszolgáltatás tévedése miatt. A szívem mélyén tudom, hogy el kell fogadnom, de az első néhány órában és napban nem tehetem. A Holloway sokkal sivárabbnak tűnik. Ezúttal sokkal több mindent veszek észre, beleértve a zaklatást is. Látom a nőket, akik az újonnan elítélteket tekintik zsákmánynak. A cigaretta és a drog a fő fizetőeszköz, mivel kevés a pénz

– fogalmazta meg, hozzátéve, felkavarták a látottak. 

Az özvegy szót ejtett a HPM Durham büntetés-végrehajtási intézetről is, ahova 1993-ban került. Ebbe az intézménybe olyan nőket küldenek, akiket nem tudnak a többi elítélt közé engedni – mivel pedofilok vagy épp gyerekgyilkosok. Mint írja, minden szinten háló volt, ami megakadályozta, hogy valaki leugorva öngyilkosságot követhessen el, vagy épp kidobjanak valakit valamelyik emeletről. Hozzáteszi, ez idő alatt rendszeresen találkozott Danny Reece-szel, ám egy időre fel akarták függeszteni a találkozókat, ezért összeházasodtak a börtönben, hogy továbbra is együtt dolgozhassanak az ügyön – a jogi csapataik erőfeszítései ellenére viszont nem történt előrelépés. Sőt, az eredetileg kiszabott hétéves börtönbüntetését megtoldották még nyolccal, így minimum 15 évet kellett leülnie, amiből végül 18 és fél lett. 

Ahogy a könyvben egy másik börtönnel, a suffolki Highpointtal kapcsolatban – ahol 2002-ben ült – felidézte, egyik nap egy nagy pók jelent meg a cellában, amikor épp egy elítélt, a gyerekgyilkos Myra Hindley haját festette be. Mindketten halálra rémültek tőle, amivel kapcsolatban Calvey megjegyezte, a sors iróniája, hogy ő, akit Fekete Özvegynek csúfolnak, és egy gyerekgyilkos, nem bír elbánni egy pókkal. Elmondása szerint később az East Sutton Park nevű börtönbe került, azonban ekkor már nem voltak házasok Danny Reece-szel, mivel belátták, hogy rossz döntést hoztak. Végül 2007-ben adták be a feltételes szabadlábra helyezési kérelmet, amit elfogadtak. Szabadulását megelőzően csak heti egyszer engedték ki, az egyik ilyen alkalommal ismerte meg Ronnie Cook volt feleségének, Kate Kraynek az éttermében következő férjét, George Caesar milliomost, akit nem érdekelt a bűnözői múltja – bár sokan őrültnek nézték emiatt. A férfi egy piros Rolls-Royce-szal ment érte a börtönhöz, miután letöltötte a büntetését 2008-ban, és egészen Caesar haláláig együtt éltek.