Vilmos herceg szerint azonnal be kell fejezni a harcokat a Gázai-övezetben

2024.02.20. 17:34
A walesi herceg Gázában humanitárius segítséget nyújtó segélymunkásokkal találkozott. A herceget mélyen aggasztja a közel-keleti konfliktus „szörnyű emberi költsége”: a harcok mielőbbi befejezésére szólította fel a feleket. Hisz a szebb jövőben, és tenni is akar érte, a konfliktus által érintettek helyzetére kívánja felhívni a figyelmet.

Vilmos herceg szerint „túl sok embert öltek meg” az Izrael-Hamász-háborúban, és a harcok mielőbbi befejezésére szólít fel – olvasható a Sky News cikkében.

Kapcsolódó
Izrael miniszterelnöke: Elviselhetetlen ára lesz ennek a véres és hosszú háborúnak

Izrael miniszterelnöke: Elviselhetetlen ára lesz ennek a véres és hosszú háborúnak

A kormányfő azt ígérte, minden erővel a Hamász katonai szárnyának megsemmisítésére koncentrálnak.

A trónörökös kedden humanitárius segítséget nyújtó segélymunkásokkal találkozott Gázában, azt megelőzően nyilatkozott a közel-keleti válságról. Kijelentette: „mélyen aggasztja a közel-keleti konfliktus szörnyű emberi költsége”.

Vilmos herceg azt mondta, hogy „túl sokan haltak meg” az Izrael-Hamász-háborúban, és felszólította a konfliktusban álló feleket, hogy „a lehető leghamarabb” fejezzék be a harcokat.

Kapcsolódó
Béke vagy elmérgesedő háborúskodás vár a Közel-Keletre 2024-ben?

Béke vagy elmérgesedő háborúskodás vár a Közel-Keletre 2024-ben?

A kínai diplomáciai mozgás eredményeként 2023 a megnyugvás évének tűnt, azonban októberben soha nem látott háború kezdődött a Hamász és Izrael között.

A walesi herceg elmondta: „ragaszkodom a reményhez, hogy szebb jövőnk lehet, és nem vagyok hajlandó lemondani róla”.

Továbbra is mélyen aggaszt a közel-keleti konfliktus szörnyű emberi költsége a Hamász október 7-i terrortámadása óta. Én is, mint sokan mások, azt akarom, hogy a harcok mielőbb véget érjenek. Borzalmasan szükséges a Gázának nyújtott humanitárius segítségnyújtás fokozása. Nagyon fontos, hogy a segélyek bejussanak és a túszokat elengedjék. Néha csak akkor jut eszünkbe az állandó béke fontossága, amikor az emberi szenvedés hatalmas mértékével szembesülünk. Még a legsötétebb órákban sem szabad engednünk a kétségbeesés tanácsának

– közölte nyilatkozatában Vilmos walesi herceg.

A nyilatkozatot azután adták ki, hogy kiderült, Vilmos herceg egy sor kötelezettséget kíván teljesíteni annak érdekében, hogy rávilágítson a folyamatban lévő konfliktus által érintettek helyzetére.

A trónörökös következő napokban találkozik az Egyesült Királyságban működő jótékonysági szervezetekkel, amelyek humanitárius támogatást nyújtanak a régióban, és informálódni szeretne a helyszínen dolgozók körülményeiről is. Egy zsinagógában tartandó beszélgetésbe is bekapcsolódik a közösségek széles köréből származó fiatalokkal, az antiszemitizmus világszerte tapasztalható növekedésének elismerése és az arra való figyelem felhívása érdekében.

Kapcsolódó
Ferenc pápa aggódik az egyre erősödő zsidóellenesség miatt

Ferenc pápa aggódik az egyre erősödő zsidóellenesség miatt

A szentatya szerint darabokban zajlik a harmadik világháború.

Ritka, hogy a királyi család aktuális politikai ügyekről nyilatkozik

2018 júniusában Vilmos herceg volt a királyi család első tagja, aki ellátogatott Izraelbe és a megszállt palesztin területekre. Ezt továbbra is a herceg egyik legérzékenyebb és legnagyobb kihívást jelentő diplomáciai útjaként tartják számon, és vélemények szerint markáns és tartós hatással volt Vilmosra. Az akkori négynapos útja során saját reményét fejezte ki a régió „tartós békéjében”.

Kapcsolódó
Vilmos herceg történelmi látogatást tesz Izraelben

Vilmos herceg történelmi látogatást tesz Izraelben

Az egyik kérdés, hogy a családi felmenőinek hagyományát követve a karjára tetováltat-e.

Tavaly októberben Vilmos herceg váratlanul avatkozott bele az eseményekbe: a Kensington-palota közleményt adott ki, amelyben kifejezte Vilmos herceg és a walesi hercegnő mélységes szorongását a régióban kibontakozó pusztító események miatt. A Sky Newsnak azt nyilatkozták, hogy Vilmos herceg szorosan figyelemmel kísérte az eseményeket, és aggodalma – különösen a mindkét fél oldalán érintett fiatalokra vonatkozóan – arra késztette, hogy többet akarjon tenni pozíciója diplomáciai korlátain belül.

A Hamász Izrael elleni terrortámadása által okozott borzalmak döbbenetesek, a hercegné és hercegné teljes mértékben elítéli azokat. Miközben Izrael él az önvédelem jogával, minden izraelit és palesztint továbbra is bánat, félelem és harag fog üldözni az elkövetkező időben. Királyi Felségeik szívükben és elméjükben tartják az összes áldozatot, családjukat és barátaikat

– áll a tavaly októberi – a trónörökös két látogatását is bejelentő – nyilatkozatukban, amelyben elismerték az ártatlan családok által átélt borzalmakat mindkét oldalon, szóvivőjük pedig kijelentette: „A walesi herceget és hercegnőt mélységesen elszomorítják az elmúlt napokban lezajlott pusztító események".

III. Károly brit király szóvivője egy korábbi közleményben kijelentette: az uralkodó „megdöbbent” az izraeli „barbár terrorcselekmények” miatt. Hozzátette azt is: a király „rendkívül aggódik a konfliktus miatt”, és „gondolatai és imái mindazokhoz szólnak, akik szenvednek”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében

„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében

Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is fokozódik a járvány.

35 perce

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

2 órája

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

6 órája

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.

március 17., 10:50

  • Külföld
Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Ez a fegyveres csoport kapta tavaly „a világ leghalálosabb terrorszervezete” címet.

március 17., 09:25

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Címlapon
A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

45 perce

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02