Szijjártó Péter: A Hamászt le kell győzni, nem fordulhat elő még egy ilyen támadás

2024.03.04. 19:58
Magyarország továbbra is kész a fellépésre a béke, a párbeszéd mellett, valamint a terrorizmus minden formája ellen – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint (amelyet az MTI ismertetett) a tárcavezető  hangsúlyozta, hogy olyan közép-európai államot képvisel, amelyik több mint két éve viseli a szomszédos Ukrajnában pusztító háború következményeit, miközben az Európai Unió külső határait is védi az erősödő illegális migrációval szemben, amely ördögi kört alkot a terrorizmussal.

Mint mondta, e két súlyos és közvetlen biztonsági kihívás miatt Magyarország elkötelezett a béke, a diplomácia, a folyamatos globális párbeszéd mellett, illetve a terrorizmus minden formája ellen. Kiemelte, hogy a magyar kormányt aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet, és minél tovább tart a konfliktus, annál nagyobb a kockázat.

Közölte: biztosítani kell, hogy

többé ne történhessen az október 7-i izraeli terrortámadáshoz hasonló merénylet sehol a világon, senki ellen, és ehhez „mindenképpen le kell győzni” a Gázai övezetet uraló Hamászt is.

Kulcsfontosságúnak nevezte az eszkaláció elkerülésé. Mint mondta, amennyiben továbbterjed akár csak egy másik országra is a konfliktus, akkor az nem fog megállni annak határainál, hanem valószínűleg regionális háború alakul ki, ami már a globális biztonságra is közvetlen veszélyt jelentene, beláthatatlan következményekkel.

Felszólítjuk a globális és regionális politika minden szereplőjét, hogy felelősségteljes módon járjon el, és kerüljön minden olyan lépést vagy kijelentést, amely növelné az eszkaláció kockázatát

– mondta. 

Egy magyar túsz még a Hamász foglya lehet 

Szijjártó Péter a közel-keleti helyzettel foglalkozó ülésen érintette a civilek védelmét is, azt emelve ki, hogy garantálni kell a humanitárius segélyek célba juttatását, hogy ne az ártatlan emberek szenvedjék meg a terroristák brutális gonosztetteinek következményeit. Felszólított ezért minden állami szereplőt és nemzetközi szervezetet, hogy tegyenek meg mindent ezen cél elérése érdekében. Ezzel kapcsolatban pedig Egyiptomot méltatta, amely sokat tett ezen a téren, s emlékeztetett rá, hogy Magyarország több mint kilencmillió dollárnyi támogatást nyújtott az országnak, hogy képes legyen a helyi egészségügyi rendszer állni a fokozódó nyomást.

A külügyminiszter gyáva viselkedésnek minősítette azt, hogy a terroristák ártatlan és védtelen civileket, közöttük nőket, gyerekeket használnak élő pajzsként.

Ez egy olyan dolog, amit soha nem fogunk megérteni és elfogadni

– mondta. 

Végül kitért a túszokra is, és a szélsőségesek által elhurcolt emberek haladéktalan, előfeltételek nélküli szabadon bocsátását sürgette. Ezzel kapcsolatban köszönetét fejezte ki Katarnak, amely nélkül nem kerülhetett volna biztonságba az elmúlt hónapokban kiszabadult három magyar túsz, és azt kérte, hogy az ország továbbra is járjon közben a fogságban lévő emberek mielőbbi kijuttatása érdekében.

Mint mondta, egy magyar túsz még mindig a Hamász foglya, és csak remélik, hogy életben van.

A külügyminiszter felszólalása alább meg is hallgatható:

A béke és a jó magyar-amerikai kapcsolatok neve Donald Trump – mondta 

Szijjártó Péter a közgyűlés előtt arról is nyilatkozott az MTI szerint: a kormány azt szeretné, hogy a világ egy békésebb hely legyen, és hogy a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakuljanak az elkövetkező időszakban, márpedig mindkét ügy szempontjából Donald Trump győzelme lenne kedvező az amerikai elnökválasztáson.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető mindenekelőtt világossá tette, hogy az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek.

Ezt tiszteletben kell tartani, s mi tiszteletben is tartjuk az amerikai polgárok döntését minden esetben. Azzal az elnökkel, azzal az adminisztrációval próbálunk együtt dolgozni, amelyet épp megválasztanak

– mondta, majd hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a tapasztalataik egyértelműek: „Amikor Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke, akkor a csúcspontján volt a magyar-amerikai kapcsolatrendszer politikai lába is [...]. És amikor Donald Trump volt az elnök, akkor az erős amerikai vezető személye meg tudta előzni a világon a fegyveres konfliktusok kialakulását”.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a tapasztalataik arra mutatnak, hogyha Donald Trump lett volna az amerikai elnök az elmúlt években is, akkor most Ukrajnában nem lenne háború, és a közel-keleti krízist is gyorsabban megoldhatták volna. Utóbbival kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy az Ábrahám-megállapodások hosszú évtizedek kudarcai után először hozták el a békés együttélés reményét a különböző civilizációk és nemzetiségek között a közel-keleti térségben.

A miniszter végezetül kijelentette, hogy a kormány azt szeretné, ha a világ békésebb hely lenne, s ha a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakulnának az elkövetkezendő időszakban.