Beváltották a fenyegetést: perre megy az EP a Magyarországnak átadott uniós források miatt
További Külföld cikkek
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
- Adna ezer eurót egy karácsonyfáért?
- Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
Előzőleg már írtunk arról, hogy az Európai Parlament beperelheti az Európai Bizottságot. A bizottság azzal védekezett, hogy szerintük minden jogos és szabályszerű volt a források feloldásával kapcsolatban, miután Magyarország teljesítette az ehhez szükséges feltételeket.
Az EP csütörtökön be is váltotta ezt a fenyegetést:
csütörtökön véglegessé vált, hogy benyújtják az Európai Bizottság elleni perkeresetet.
A Euronews szerint Roberta Metsola, az EP elnöke egy csütörtöki, a parlamenti frakciók vezetőivel tartott megbeszélésen szentesítette a lépést. Erre azért is volt szükség, mert Metsola rendelkezik azzal a végső hatáskörrel, hogy más intézményekkel szemben jogi eljárást indítson az Európai Bíróság előtt.
Metsola jóváhagyása után március 25-ig kell benyújtania a perkeresetet a bíróságra, ami növelheti a nyomást Ursula von der Leyenen, az Európai Bizottság elnökén a közelgő választások előtt (amelyet követően a bizottsági elnök szeretne egy második ciklust az EB élén tölteni).
Érdekesség, hogy még Ursula von der Leyen pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) sem ellenezte a per megindítását: csupán egy olyan nyilatkozatot adtak ki, amelyben nem magát az EB-elnököt, hanem az egész biztosi testületet tették felelőssé a források feloldása miatt. „Biztosak akarunk lenni abban, hogy az adófizetők pénzét az Alapszerződéseknek megfelelően kezelték. Ez nem politikai kérdés az EPP számára, ez nem választási kérdés – mi csak jogi tisztánlátást akarunk” – mondta Petri Sarvamaa EPP-s képviselő.
Mindeközben Magyarországra folyamatosan, hétről hétre érkeznek a feloldott uniós pénzek – erről nemrég Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélt.