Izrael felkészült a legrosszabb forgatókönyvre: drón- és rakétaesőre számítanak

GettyImages-1473931405
2024.04.13. 07:27
Izrael és a világ feszülten figyel Irán lehetséges megtorlására: az Amerikai Egyesült Államok szakértői egy több száz drónból és rakétából álló csapássorozattól tartanak, amely bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint csapataik felkészültek a védekezésre és a támadásra egyaránt, az USA pedig hadrendbe állította a hadihajóit.

Az Egyesült Államok – a nagykövetségi dolgozóknak kiadott figyelmeztetés után, amelyről már a minap is írtunk – egy beutazási figyelmeztetést  is kiadott Izraelre Irán küszöbön álló támadása miatt. Az állam attól tart, hogy a gázai háború rövid időn belül eszkalálódik. 

Kapcsolódó

CBS News információi szerint Izrael felkészült a legrosszabb forgatókönyvre: amerikai tisztviselők állítják, hogy Irán gyakorlatilag bármelyik pillanatban közvetlen támadást intézhet Izrael ellen – válaszként azért a csaknem két héttel ezelőtti csapásért, amely hét iráni katonatiszt halálát okozta. Irán ugyanis megtorlást ígért a szíriai fővárosban lévő iráni nagykövetségre mért április 1-jei támadásért

Több, a csatornának nyilatkozó amerikai tisztviselő és szakértő azt mondta, hogy akár már pénteken is megtörténhet egy nagyobb iráni támadás Izrael ellen.

Arról beszéltek, hogy valószínűleg több mint 100 drónt és több tucat rakétát használnak majd fel a csapáshoz, amelyeket az országon belüli katonai célpontok ellen vetnek be.

A tisztviselők szerint a megtorlás magában foglalhatja mind az iráni erők, mind a térségben működő proxyszervezetek által végrehajtott támadásokat, utóbbiaknak ugyanis hetek óta további fegyvereket juttat.  

A szakértők azt mondják, hogy az izraeliek számára kihívást jelentene egy ilyen mértékű támadás ellen védekezni.  

Az USA óvintézkedéseket tesz, Joe Biden is iráni támadásra számít 

Teherán semmilyen nyilvános információt nem hozott nyilvánosságra arról, hogy mikor, hogyan és pontosan milyen támadást terveznek indítani. Amennyiben úgy döntenek, hogy közvetlen támadást intéznek Izrael ellen, az félő, hogy sokkal szélesebb, regionális konfliktussá növesztené Izrael és a Hamász fegyveres konfliktusát.

Mivel az iráni megtorlás a küszöbön áll, az amerikai külügyminisztérium csütörtökön figyelmeztette Izraelben tartózkodó polgárait, hogy ne utazzanak az izraeli Vaskupola rakétaelhárító légvédelmi rendszer védelmén kívül álló régiókba. A legutóbbi útmutatás szerint kis időn belül az amerikai kormány alkalmazottainak Izraelbe utazását is korlátozhatják. 

Aki árt nekünk, annak mi is ártunk. [...] Felkészültünk mind védekezésben, mind támadásban

– fogalmazott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Izraeli Védelmi Erők egyik légibázisán tett látogatása alkalmával. 

Mindeközben Joe Biden amerikai elnök is nyilatkozott egy fehér házi sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott: szerinte a támadás „inkább előbb, mintsem később” fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a birtokukban lévő titkosított információkat nincs módjában megosztani.

Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelme iránt. Kijelentette, hogy „Irán nem ér el sikert”, még ha el is indítja a támadást, majd – arra a kérdésre, hogy mit üzen Iránnak – az elnök szűkszavúan annyit mondott:

Ne tegyék!

Sima Shine biztonsági szakértő, a Moszad egykori munkatársa a CBS Newsnak azt mondta, hogy a totális háborútól valószínűleg mindkét oldalon, Izraelben és Iránban is ugyanúgy tartanak. Úgy véli, amennyiben Irán mégis a közvetlen Izrael elleni csapás mellett dönt, az egy komplex rakéta- és dróntámadással járhat, hasonlóan az iráni erők által 2019-ben indított szaúdi olajlétesítmény elleni csapáshoz.

Shine azonban hangsúlyozta: továbbra is úgy véli, hogy egyik félnek sem érdeke a regionális konfliktust.

A The Wall Street Journal arról ír, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadihajókat vezényelt a térségbe Izrael és a térségben állomásozó amerikai erők védelmére, remélve, hogy ezzel megakadályozhatnak egy közvetlen támadást. 

Arról, hogy miként következhet be egy iráni támadás, és hogy mi várható általánosságban a gázai konfliktusban, Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense is nyilatkozott nemrég az Indexnek.

(Borítókép: Netanjahu izraeli miniszterelnök. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Az elnökválasztás első fordulóját májusban tartják.

tegnap, 21:25

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.

február 6., 10:54

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37