Izraelnek még mindig fogalma sincs róla, hogy mit kezdjen Gázával

Október 7. után Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megesküdött, hogy „elpusztítja a Hamászt” – vezetőinek megölésével, katonai erőinek szétzúzásával és infrastruktúrájának lerombolásával. Megfogadta, hogy megakadályoz egy újabb támadást, és megígérte, hogy a Hamász által elrabolt túszok visszaszerzésére törekszik, beleértve a holttesteket is. Világossá tette, hogy Izrael más ellenségeit – beleértve a libanoni Hezbollahot is – el akarja rettenteni a támadásoktól – írja a Foreign Affairs hasábjain Daniel Byman, a Georgetowni Egyetem biztonsági tanulmányok programjának igazgatója. 

Bár Izrael kemény csapást mért a Hamászra, nem sikerült megteremtenie a feltételeket egy új, sikeres gázai kormány létrehozására, ami a Hamász hosszú távú visszaszorításának előfeltétele. Emellett úgy tűnik, Washington nyomása ellenére Izrael egy nagyobb hadműveletet tervez Rafah városában – ami csak marginális katonai nyereséget hozna, de súlyosbítaná a gázai humanitárius válságot, és tovább rontaná Izrael nemzetközi megítélését. Mivel Izrael jelenlegi vezetőit láthatóan nem érdekli a válasz arra a kérdésre, hogy ki fogja kormányozni Gázát, a legjobb, amiben reménykedni lehet a következő hat hónapban, hogy Izrael csökkenti a gázai erőszak intenzitását, miközben növeli a Gázába érkező segélyek mennyiségét. Ez a megközelítés azonban sem az izraelieknek, sem a palesztinoknak nem lesz megfelelő.

Félig teli pohár?

Izrael jelentős előrelépést tett a Hamász elpusztítása felé. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy műveletei eredményeképpen a Hamász 24 zászlóalja közül 18-at felszámoltak. Izrael megölte a csoport több katonai vezetőjét is, köztük Marwan Issát, aki segített megtervezni az október 7-i támadást, és aki talán a harmadik legfontosabb Hamász-vezető volt Gázában. Az izraeli erők megsemmisítették a Hamász számos alagútját, megerősített állását és fegyverraktárát.

Az október 7-i események megismétlődése nemcsak azért valószínűtlen, mert a Hamász erői gyengék, hanem azért is, mert Izrael kizökkent önelégültségéből. Több mint egy évvel a támadás előtt az izraeli hírszerzés elfogta a Hamász haditervét, és ezt követően konkrét jeleket azonosított arra vonatkozóan, hogy a terv már folyamatban van. Ha Izrael e hírszerzési információk alapján cselekedett volna – megtámadta volna a terroristákat, amikor azok gyülekeztek, akár csak néhány helikoptert küldött volna a határra, vagy megerősítette volna a helyőrségeket Dél-Izraelben –, a Hamász kudarcot vallott volna.

Október 7-e óta azonban Izrael túlságosan is éber lett a fenyegetéssel szemben, és a veszély most nem az önelégültség, hanem a túlreagálás. Könnyen elképzelhető, hogy az izraeli erők keményen és gyorsan lecsapnak, ha csak egy halvány hírszerzési információ is felbukkan, amely Hamász-támadásra utal, és nem sokat törődnek azzal, hogy előbb hitelesítsék az információt.

Vagy félig üres?

Mindezen eredmények ellenére Izrael katonai hadjárata elakadt. Issa megölése csapást mért a Hamászra, de a két legjelentősebb vezető, Mohammed Deif és Jahja Szinvar továbbra is szabadlábon van. Bár a Hamász szervezetének vázát súlyos csapás érte, és a csoport talán már nem képes nagy alakulatokban harcolni, még messze van a megsemmisüléstől. A csoportnak még mindig több ezer harcosa van fegyverben. Tagjai ma már kisebb csoportokban küzdenek, legfeljebb egytucatnyi fős csapatok támadnak az izraeli erőkre, majd a romok között rejtőznek el, a megmaradt alagutakba bújnak, vagy elvegyülnek a civil lakosság között.

Az izraeli kormány bejelentette, hogy közülük 34-et feltételezhetően megöltek, és lehetséges, hogy még sokkal többen vesztették életüket. A Hamász azt állítja, hogy az izraeli katonai műveletek eredményeként több mint 70 túsz meghalt. Ugyanazokban az alagutakban, amelyekben a Hamász harcosai és vezetői rejtőznek, vannak a foglyok is. Nehéz anélkül célpontot választani Gázában, hogy véletlenül meg ne öljenek közülük néhányat. A túszkérdésre nincs egyszerű válasz. Szinte minden izraeli keményen meg akarja büntetni a Hamászt, de az ország megosztott azok között, akik hajlandóak elfogadni a tűzszünetet, hogy a túszok visszatérhessenek, és azok között – beleértve Netanjahut is –, akik inkább kockáztatják a túszok életét, mint hogy engedjenek a Hamásznak.

Izrael taktikai sikerei hatalmas emberáldozatokkal jártak. Több mint 32 ezer palesztin halt meg Gázában, sokan közülük gyerekek. Több mint 1,7 millió ember kényszerült lakóhelyét elhagyni, a lakosság nagy részét éhínség és betegségek fenyegetik. A háborús vérontáson túl Izrael a Gázába érkező segélyekre vonatkozóan  számos nehezítést vezetett be , amelyeket a nemzetközi kritikák hatására csak lassan mérsékelt. A probléma még súlyosabb magában az övezetben, ahol a kormányzat hiánya megnehezíti a segélyek szétosztását a legrászorultabbak között.

Ennek eredményeképpen

Arra hivatkozva, hogy Izrael látszólag közömbös a háború emberveszteségeivel szemben, az európai tisztviselők egyre gyakrabban bírálják az országot, és a felmérések szerint az európai közvélemény is egyre kevésbé támogatja. Az elmúlt évtizedben Izrael nem a Nyugatnak való udvarlásra, hanem a Nyugat-barát arab államokkal való kapcsolatok normalizálására összpontosított – elsőként Szaúd-Arábiával. Most azonban az Izraellel békét kötő arab kormányok, mint Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek, nyomás alá kerültek saját lakosságuk részéről, amely felháborodását fejezi ki Izrael gázai hadjárata és a palesztinokkal szembeni általános bánásmódja miatt. Szaúd-Arábia, amely október 7-e előtt a viszonyok normalizálásán dolgozott Izraellel, most ragaszkodik ahhoz, hogy a zsidó államnak bele kell egyeznie egy palesztin állam létrehozására vonatkozó tervbe, mielőtt a tárgyalások folytatódnak.

Izrael támogatása a legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok részéről is csökkent. Az amerikaiak körében általánosságban az elmúlt évben 68 százalékról 58 százalékra csökkent az Izraellel kapcsolatos kedvező vélemények aránya. A csökkenés még jelentősebb a fiatalabb amerikaiak körében, ahol a támogatottság megdöbbentő 26 százalékponttal, 64 százalékról 38 százalékra esett vissza. A gázai háború akár még egy generációváltást is előkészíthet amerikai külpolitikában.

A demokrata szavazók ma már jobban szimpatizálnak a palesztinokkal, mint az izraeliekkel. Joe Biden elnök, aki az október 7. utáni napokban még határozottan Izrael pártján állt, mostanra egyre kritikusabbá válik. Március elején kormánya elutasította, hogy megvétózza az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely tartós tűzszünetet követelt a Gázai övezetben.

Joe Bidennek a sarkára kellene állnia

Az izraeli társadalom egésze – nem csak Netanjahu és jobboldali szövetségesei – elkötelezett a Hamász szétzúzása mellett, és nehéz lesz rákényszeríteni a kormányt, hogy változtasson a Gázával kapcsolatos pusztító megközelítésén. A szerző szerint mindazonáltal a Biden-kormányzatnak a katonai segélyek és a diplomáciai támogatás korlátozásának kilátásba helyezésével meg kellene próbálnia meggyőzni Izraelt, hogy többet tegyen a konfliktus puszta kezelésénél. Tekintettel azonban az Izraellel kapcsolatos feszült amerikai politikára, nehéz elképzelni, hogy a Biden-kormányzat jelentősen fokozza az Izraelre gyakorolt nyomást. Ám még ha így is lenne, Netanjahu saját politikai gyengesége miatt nem valószínű, hogy belemenne olyan engedményekbe, amelyekkel kockáztatná a koalícióját.

Az Egyesült Államoknak gyakran nehézséget okoz kisebb szövetségesei befolyásolása, amikor létfontosságú érdekei forognak kockán. Ezért az elmúlt években az afganisztáni és iraki vezetők gyakran hagyták figyelmen kívül az amerikai kéréseket, még akkor is, amikor az Egyesült Államok több ezer katonával segítette a béke biztosítását az országukban. Ezért van az, hogy ma Ukrajna is gyakran figyelmen kívül hagyja az amerikai katonai tanácsokat, és ezért kacérkodnak a tajvani vezetők időnként a függetlenség kikiáltásával. Ugyanez igaz Izraelre is. Az ország úgy látja, hogy egzisztenciális harcot vív a Gázai övezetben, miniszterelnöke pedig politikai túlélésért vívott harcban áll, ezért nem valószínű, hogy alkalmazkodni fog Washingtonhoz.

Az Egyesült Államok befolyása bár korlátozott, de létezik. A szerző szerint félévnyi állhatatos támogatás után itt az ideje, hogy a Biden-kormányzat határozottan abba az irányba terelje Izraelt, amerre amúgy is mennie kellene. Az őszinteség az, amivel a barátok tartoznak a barátoknak – jegyzi meg a szerző.

(Borítókép: Egy izraeli katonai tábor látképe a gázai határ közelében Bar'am Kibbutzban, Izraelben 2023. október 14-én. Fotó: Mostafa Alkharouf / Anadolu / Getty Images)