A brit királyi légierő is segítette Izraelt az iráni támadás elhárításában
További Külföld cikkek
-
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
- Floridában indíthatnak eljárást Andrew és Tristan Tate ellen
- Titkos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok a Hamásszal
- Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
- Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
A brit királyi légierő (RAF) is részt vett az Izrael ellen végrehajtott iráni támadás elhárításában, és számos iráni drónt lelőtt – közölte vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök. Avi Haiman izraeli kormányszóvivő a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy Izrael védelmi és támadó jellegű válaszlépésekre egyaránt készen áll.
Irán szombat éjjel – a damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott, Teherán által Izraelnek tulajdonított légicsapásra válaszul – több száz pilóta nélküli légi támadóeszközt és rakétát indított Izrael ellen.
Komoly eszkalációt hozhat a Szíriát ért csapás, kemény válaszlépést ígérnek
Irán szerint „az Egyesült Államoknak is felelnie kell”.
Vasárnapi sajtónyilatkozatában Rishi Sunak elmondta: az összehangolt nemzetközi akcióban, amelynek Nagy-Britannia is részese volt, csaknem az összes iráni légi támadóeszközt sikerült megsemmisíteni, és ez Izrael mellett a szomszédos országokban, köztük Jordániában is emberéleteket mentett meg.
A konzervatív párti brit miniszterelnök közölte: az RAF harci repülőgépei is számos iráni támadó drónt lelőttek. Hozzátette:
az iráni támadás esetére kidolgozott cselekvési tervről már pénteken döntött a brit kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA).
A brit védelmi minisztérium vasárnap hajnali tájékoztatásában beszámolt arról, hogy az Izrael elleni iráni támadások nyomán London megerősítette a brit királyi légierő jelenlétét a Közel-Keleten, több harci, illetve légi üzemanyag-utántöltő repülőgéppel kiegészítve a térségben tevékenykedő RAF-kontingenst.
A tárca úgy fogalmazott, hogy ezek a gépek az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában zajló, Operation Shader nevű brit hadművelethez nyújtanak segítséget, emellett azonban kérés esetén, jelenlegi műveleti hatósugarukon belül részt vesznek légi támadóeszközök elfogásában is.
Irán a szomszédságának destabilizálására törekszik
A minisztériumi közleményben ugyanakkor még nem esett szó arról, hogy a brit harci gépek is megsemmisítettek iráni támadóeszközöket, ezt Rishi Sunak miniszterelnök fedte fel először vasárnapi nyilatkozatában. Sunak veszélyes és felesleges eszkalációnak nevezte az Izrael elleni iráni támadást. Úgy fogalmazott: „nehéz lenne túlbecsülni”, hogy milyen hatást gyakorolt volna a térség stabilitására, ha az iráni támadás sikerrel jár.
A brit kormányfő szerint Irán saját szomszédságának destabilizálására törekszik, és ez mostani akciójából is egyértelműen látszik.
Sunak szerint a történtek után a helyzet nyugodt megfontolására van szükség.
Avi Haiman izraeli kormányszóvivő ugyanakkor a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: Izrael az ellene intézett iráni támadás után minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, beleértve védelmi és támadó jellegű lépéseket egyaránt.
A további izraeli intézkedésekről jelenleg tárgyalások folynak, de a lehetséges tervekről Izrael nem fog egyenes adásban beszámolni
– hangsúlyozta Haiman. Arra a kérdésre, hogy elismeri-e Izrael szerepét az Irán damaszkuszi konzulátusa elleni támadásban, a szóvivő megerősítette azt a többször hangoztatott álláspontot, hogy Izrael nem reagál közvetlenül az e támadásról szóló hírekre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
tegnap, 21:43
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?
Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.
február 27., 07:04
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét
A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.
február 27., 09:36
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt
A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.
február 27., 11:50
- Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben
A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.
február 27., 11:35
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját
A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.
február 27., 08:20
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
február 27., 09:25
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom
Az asszony nem mer emberek közé menni.
február 27., 13:37
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
tegnap, 19:41