Foreign Policy: ezért gyilkolnak meg annyi civilt az izraeli katonák

Izraelben az eseményt balesetnek, súlyos hibának állítják be, amely „egy téves azonosításból, a döntéshozatalban elkövetett hibákból és a szabványos műveleti eljárásokkal ellentétes támadásból eredő súlyos mulasztásból eredt” – állapította meg az izraeli hadsereg vizsgálati csoportja.

Humanitárius körökben ezt egy olyan kultúra bizonyítékának tekintik, amely „a Gázai övezetet lövöldeként kezeli, és teljes büntetlenséget biztosít a civilek elleni súlyos támadásokért”, ahogyan azt Jeremy Konyndyk, a Refugees International elnöke – aki az Obama- és a Biden-kormányzatban is szolgált – felvetette.

Ahhoz azonban, hogy a vita eredményes legyen, túl kell lépnie ezeken a közvetlen értelmezéseken, és meg kell vizsgálni az ilyen incidensek hátterében álló mélyebb kulturális mintákat. A legfontosabb, hogy megvizsgáljuk azt a katonai politikában és etikában bekövetkezett változást, amely a 2016–17-es Elor Azaria-ügyre vezethető vissza.

Azaria egy izraeli sorkatona volt, akit videóra vettek, amint Hebronban kivégzett egy sebesült és mozgásképtelenné tett palesztin támadót. Az izraeli hadsereg emberölés miatt vádat emelt Azaria ellen, és 18 hónap börtönbüntetésre ítélte − írja a Foreign Policy hasábjain megjelent elemzésében Yagil Levy, az Open University of Israel politikaiszociológia- és közpolitika-professzora.

Mint írta: miközben az ügy bizonyította a hadsereg elkötelezettségét saját etikai kódexe mellett, széles körű tiltakozást váltott ki a jobboldali csoportok részéről, és általános ellenérzéseket váltott ki a hadsereg módszereivel szemben. A hadsereget azzal vádolták, hogy nem támogatta Azariát, és olyan kultúrát teremtett, amelyben a katonák haboznak erőszakot alkalmazni palesztin fegyveresekkel szemben.

Ennek az állításnak az ellensúlyozására ettől kezdve a hadsereg elkezdte bejelenteni a hadműveleteiben megölt palesztin terroristák számát, ezzel is demonstrálva, hogy erői nem haboznak a bevetések során.

A halál lett a siker mérőszáma

A vezérkari főnök, Aviv Kochavi célja az volt, hogy a hadsereget „halálos, hatékony és innovatív” harcoló erővé – más szóval egy „halált generáló” hadsereggé – alakítsa át. Ezt az elképzelést a fegyverrendszerek pontosságának fokozásával, az erők és a hírszerzés közötti koordináció javításával, valamint a tűzgyorsaság növelésével támogatta.

Kochavi utasítása, hogy a harctéri parancsnokok minden egyes harci szakasz végén értékeljék az elpusztított ellenséges erők és a megsemmisített célok számát – ahelyett, hogy kizárólag a terület meghódítására összpontosítanának –,

A gyilkolás nem csupán a hadviselés eredménye, hanem annak fő célja is. A jelenlegi háborúban jelentősen felerősödött az a megközelítés, hogy a siker mérőszámaként a halottak számát használják. Nem sokkal az október 7-i támadás után az izraeli hadsereg elkezdte következetesen jelenteni a Hamász megölt terroristáinak számát, hasonlóan ahhoz, ahogyan az amerikai tábornokok a vietnámi háború idején az ellenség halálos áldozatait jelentették be.

Ez egy olyan forgatókönyv, ahol a harci siker értékelésének hagyományos mérőszámai nehezen értelmezhetőek, így a siker elsődleges mutatója nem az elért stratégiai célok, hanem az áldozatok száma lett. Ez különösen nyilvánvaló volt, ahogy az izraeli halálos áldozatok száma egyre nőtt, és a Hamász felszámolásának kinyilvánított célja egyre inkább elérhetetlennek tűnt.

Valójában úgy tűnik, hogy a hadsereg már a kezdetektől fogva mennyiségi célt tűzött ki maga elé. Yuval Abraham újságíró a +972 magazinban megjelent írása szerint az izraeli hadsereg kifejlesztett egy mesterséges intelligencián alapuló programot, a Lavendert (levendula − a szerk.), amelynek célja a merényletek célpontjainak azonosítása.

Ez a rendszer mintegy 37 ezer gázai palesztint jelölt meg feltételezett militánsként, megjelölve lakóhelyüket (és így családjukat is) a potenciális légicsapásokhoz. A jelentés szerint a Lavender bevetése mintegy 15 ezer palesztin halálához járult hozzá a háború első hat hetében.

Zsákutcába jutott Izrael

Mivel Izrael zsákutcába jutott Gázában, és nincs politikailag megfogalmazott kivonulási stratégiája, a gyilkosságokra és azok számszerűsítésére mint a siker mérőszámára való hagyatkozás egyre hangsúlyosabbá válik, ami a műveleti korlátok eróziójához vezet.

Ez az elmozdulás nyilvánvalóvá vált a Gázavárosban található Shifa kórház elleni közelmúltbeli támadásban, amely jelentős károkat okozott Gáza egészségügyi infrastruktúrájában. A Hamász tagjai utáni vadászat jelentős mértékben öncélúvá vált, ami bonyolítja a konfliktus dinamikáját, és a katonai célokat a politikai megoldások fölé helyezi – írja a lap. 

Ez az elmozdulás összefüggésben van a segélykonvoj csapatának tragikus meggyilkolásához. Amint egy vagy két fegyveres személyt észleltek a konvojban, semlegesítésük vált elsődleges prioritássá, nyilvánvalóan háttérbe szorítva az átfogó stratégiai megfontolásokat – olyan tényezőket, amelyeket taktikai szinten figyelembe kellett volna venni.

Alapvetően egy ilyen helyzet polgári áldozatok elkerülését célzó megközelítést indokolt, különösen egy humanitárius segélyszállításra kijelölt, nem veszélyeztetett útvonalon, amikor az izraeli csapatokra nem jelentett közvetlen veszélyt. Ezen túlmenően a politikának a humanitárius missziók védelmét kellett volna előtérbe helyeznie, tekintettel arra, hogy a gázai válság közepette hogyan áll Izrael globális megítélése.

Az izraeli erők egy vagy két fegyverest észlelve három egymást követő járművet vettek célba a levegőből. Miután az elsőt eltalálták, az utasok átszálltak egy második járműbe, amelyet aztán rakétával találtak el. Amikor pedig a sebesülteket egy harmadik járműbe szállították át, azt is lelőtték.

Az alapvető kérdés túlmutat a bevetési szabályok puszta felülvizsgálatán vagy alkalmazásuk szigorúbb ellenőrzésén, mivel ezek az intézkedések önmagukban nem bizonyulnának elegendőnek a jövőbeli incidensek megelőzésére.

A probléma túlmutat azon a hibás feltételezésen is, hogy a Gázai övezet minden része szabadon tűz alá helyezhető, ahol a palesztin fegyveresek válogatás nélküli támadása indokolt. Ami döntő fontosságú, az annak az uralkodó kultúrának a felszámolása, amely a gyilkolást egyenlővé teszi a katonai sikerrel – írja a szerző.

(Borítókép: Egy férfi tárgyakat cipel a hátán, miközben az emberek kiveszik a holmijukat az otthonaikból az izraeli légicsapásokat követően. Fotó: Ahmad Hasaballah / Getty Images)