A német kancellárral találkozott Dobrev Klára

2024.05.04. 18:14
Dobrev Klára, a DK EP-képviselője és árnyék-miniszterelnökek közösségi oldalán számolt be egy berlini útról, ahol találkozott Olaf Scholz német kancellárral.

A Facebook bejegyzése szerint Dobrev Klára berlinben Olaf Scholz német kancellárral találkozott. Dobrev Klára posztjában úgy fogalmazott, hogy 

Olaf Scholz-cal közös bennünk, hogy soha semmilyen kompromisszumot, semmilyen szövetséget nem kötünk azokkal, akik politikája a megosztásra, a gyűlöletre épül. Mert ők azok, akik veszélyeztetik Európa egységét, veszélyeztetik a demokráciát, mindazt, amiért mi, szociáldemokraták küzdünk.

A politikus hozzátette, hogy „Berlinben európai barátainkkal egyértelművé tettük, hogy nincs együttműködés olyan pártokkal, mint a Fidesz.

Mint azt megírtuk, DK volt miniszterelnök-jelöltje 2022-ben már találkozott a német kancellárral. Akkor úgy fogalmazott:

nekünk, magyaroknak nincs fontosabb érdekünk Európában, mint az, hogy barátaink és erős szövetségeseink legyenek

Olaf Scholz akkor azt mondta, hogy jogállamisággal, korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatban nem köt kompromisszumokat. Számára nem lesz elég annyi, hogy a magyar kormány korrupcióellenesnek beállított jogszabályokat visz át a Parlamenten.