A földi pokol, ahonnan aligha létezik kiút

Kevés olyan szervezet létezik a világon, amelynek a működéséről olyan keveset tudunk, mint az Iszlám Államéról. Még azt is nehéz megtippelni, egyáltalán hány harcost tudhatnak a soraikban, 2015-ös becslések szerint akkoriban 30 ezer katona tartozott hozzájuk, akik 85 különböző országból érkeztek, ám mára a számuk még több lehet. Az Iszlám Állam számlájára sok erőszakos cselekedet írható, elég példaként említeni a 2017-es manchesteri, illetve a két londoni terrortámadást vagy az idei moszkvai esetet – amely során a terroristák egy koncertteremben nyitottak tüzet a közönségre, majd fel is gyújtották a helyszínt.

A terrorszervezet ráadásul korábban nem egy külföldi állampolgárt ejtett túszul, akiket csak váltságdíj fejében voltak hajlandóak elengedni, míg másokra a biztos halál várt. Közéjük tartozott az amerikai haditudósító, James Foley is, akit 2012-ben raboltak el Szíriában, majd két évvel később kivégezték. 

A férfival együtt raboskodott több külföldi is, köztük más amerikaiak, britek, illetve japán, olasz és dán állampolgárok, ám nem mindegyiküknek sikerült kiszabadulni a terroristák markából. Megpróbáltatásaikról, illetve az őket túszul ejtő dzsihadisták elszámoltatásáról egy dokumentumfilmet készített Sean Langan újságíró, James Foley egyik barátja, aki az elfogott terroristákkal, illetve a túszok legismertebbikével beszélgetve igyekezett még inkább megismerni az Iszlám Államot, továbbá az annak képviseletében eljárók szándékait. A produkcióból – amely a Túszejtők címet kapta, és május 3-án debütált az RTL+ streamingfelületen – pedig egy olyan romlott világ tárulhat a szemünk elé, aminek nem kívánunk a tagja lenni. 

Ahogy azt Langan a filmben kifejti, anno Londonban találkozott James Foley-val, aki Afganisztánba készült épp. Egy tréningen vettek részt, amelyen haditudósítókról mutattak videókat, és hamar összebarátkoztak. Mint kiemelte, nem messze lakott attól a Mohammed Emwazitól, aki később lefejezte Foley-t. Langan állítása szerint amikor meglátta az erről készült videót, nem gondolta, hogy valaha filmet fog készíteni róla, mivel nagyon felkavarták a látottak, ám miután elfogták a két gyanúsítottat, Alexanda Kotey-t és El Shafee Elsheikhet, meggondolta magát. Tekintve, hogy nem állt rendelkezésre elég bizonyíték a vádemeléshez, elhatározta, hogy beszél a terroristákkal annak reményében, hogy bizonyítékot tud szerezni, ami a bíróságon felhasználható ellenük – és ez így is történt. 

Az egyetlen eszköz a verés

2012-re tehető az az időpont, amikor iszlamista csoportok külföldieket kezdtek elrabolni Szíriában. A The Beatles néven elhíresült, három brit dzsihadistából (Alexanda Kotey, El Shafee Elsheikh, Mohammed Emwazi) álló banda karmai közé 26-an kerültek, többek között a dán fotóriporter, Daniel Rye. Mint a produkcióban kiemelte, 2013 májusában a török–szír határnál járt, ahol civilek életét akarta megörökíteni a szíriai háborúban. Elmondása szerint több helyivel találkozott volna, ám előbb a rendőrségen kellett engedélyt szerezniük a fotózáshoz, ahova megérkezve fegyveresek fogadták, majd bekötötték a szemét, hátrabilincselték a kezét, és az alagsorba vitték. 

10 nappal később nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem csak egy jelentéktelen lázadó csoport, távolról sem. Hogy ami velem történik, az sokkal összetettebb. Nem hagyták, hogy aludjak, aztán verni kezdtek, és olyan dolgokat csináltak velem, amelyekről más újságíróktól még nem hallottam. Értelmetlenül bántottak

– jelentette ki Rye.

A dán férfi előtt fél évvel ejtették túszul James Foley-t, akit aznap raboltak el, amikor dolga végeztével már épp elhagyni készült az országot. A kiszabadításukkal az egyik legtapasztaltabb túsztárgyalót bízták meg, Jens Serupot. Rye ugyanis azelőtt, hogy Szíriába ment volna, hagyott egy borítékot a szüleinél, amiben az ő neve és telefonszáma szerepelt, azzal az utasítással, ha bármi történne vele, lépjenek kapcsolatba Seruppal. A túsztárgyaló a filmben úgy fogalmazott, aggasztotta az eset, mivel az emberrablás leggyakoribb indítéka általában az, hogy a túszt pénzért vagy bármi más követelésért cserébe szabadon engedjék, ám rá kellett döbbennie, hogy az esetükben másról lehet szó.

A gonosz megtestesítői

Rye állítása szerint a fogság alatt többféle nemzetiségű férfival találkozott, köztük egy olasszal és egy brittel, akiket előtte három hónappal fogtak el, és őket látva nyilvánvalóvá vált, hogy durván bántak velük. 

Meséltek nekem olyan korábbi őrökről, akik fiatal brit férfiak voltak, és egyszerűen csak úgy emlegették őket, hogy a britek. Azt mondták róluk, hogy a gonosz megtestesítői, éheztették őket, de kegyetlenül, szinte abszurd módon. Áramütéssel vagy vízzel kínozták őket. Megverték vagy arra kényszerítették őket, hogy verekedjenek egymással. Olyan borzalmakat meséltek, hogy eltörpültek azok mellett, amiket velem tettek

– jegyezte meg.

Mint hozzátette, ekkor már nyolcan voltak ott összezárva, majd egy új helyre szállították őket, egy börtön pincéjébe, ahol később tízen lettek. Bár a helyiség tűrhetőnek tűnt, még WC-jük is volt, egyik nap megzavarták a békéjüket a fogvatartók, a korábbiakban említett britek. Három újabb rab érkezett hozzájuk, köztük James Foley, őket 2012 novemberében ejtették túszul, a kínzás legkeményebb formáin mentek keresztül, és mindent tudtak a brit őrökről. Mivel a britek megnevezés túl nyilvánvaló lett volna, ezért a The Beatlest használták, ha róluk beszéltek, illetve külön-külön John, Ringo és George néven emlegették őket.

Nem sokkal később kiderült az emberrablók terve is, miután elkérték az elérhetőségeiket, majd felkeresték a családjukat, hogy váltságdíjat követeljenek a szabadulásukért cserébe. Jens Serup túsztárgyaló a filmben kifejtette, az elküldött e-mailből látszott, hogy a terroristáknak világos tervük volt, mivel ők voltak az első emberrablók, akiknél azt tapasztalta, hogy elmagyarázták, hogyan győződhetnek meg a családtagok a helyzet valódiságáról. Daniel Rye esetében kétmillió eurót követeltek, a szülei a produkcióban azt állították, jó jelnek tekintették, hogy ennyi pénzt kértek érte, mivel ez azt sugallta, hogy értékes a számukra.

„2 millió, vagy úgy végzem, mint ez a fickó”

Rye visszaemlékezése szerint egyik alkalommal a 11 túsz közül ötüket választották ki, majd le kellett írniuk egy papírra, hogy „2 millió, vagy úgy végzem, mint ez a fickó”. Az említett túszt alig pár órával azelőtt vitték be a cellájukba, ám meg sem szólalt, csak ült a sarokban, és imádkozott. Ezt követően a kiválasztottakat kocsira rakták, és egy gödör szélére térdepeltették, amit markológéppel ástak ki. A nemrég érkezett rabnak bekötötték a szemét és hátrabilincselték a kezét, majd a The Beatles egyike lelőtte őt, a másik filmezte, a harmadik pedig vezényelte a kivégzést. 

Bezuhant a gödörbe, aztán újra lőttek, az egész tárat beleeresztették. Emlékszem, amikor láttam, hogy lelőtték, arra gondoltam, hogy ez egész gyorsan megy. Ha valakit fejbe lőnek, annak annyi, de legalább nem szenved, aztán le kellett másznunk a gödörbe. A kezünkben tartottuk a különböző üzeneteket tartalmazó lapokat

– mondta Rye, hozzátéve, a lapokon látszott, hogy míg érte kétmillió eurót kértek, az olaszért ötmilliót, a németért pedig egymilliót követeltek. 

Ahogy a dán férfi felidézte, az esetet követően a teherautóba ültették őket vissza, majd az egyik emberrabló az ablaknál odasúgta neki, hogy ő lesz a következő. Addigra Rye szülei már adománygyűjtést szerveztek, hogy mihamarabb összegyűljön az összeg, ám Serup elmondása szerint amiatt volt különösen nagy veszélyben az élete, mivel a terroristák berágtak az egyik dán lapban korábban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt, amit rajta keresztül szerettek volna megbosszulni. A külföldi állampolgárok túszul ejtése ugyanis bosszú volt a részükről, amit Rye azon visszaemlékezése is alátámaszt, amikor megkérték, hogy vágja le a három amerikai és brit haját, illetve szakállát, majd egy külön szobába vitték őket. 

Azt kellett a kamerába mondaniuk, hogy miután meghalnak – és ezt a videót az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság állampolgáraihoz címezték –, az emberek ne az ISIS-re zúdítsák a haragjukat, hanem a barbár kormányaikra, mert ők a felelősek a túszok haláláért

– jelentette ki Rye. 

A szabadulás

A film szerint az egyik túsz, a francia Pierre még Rye előtt kiszabadulhatott, aki megkérte sorstársát, hogy vegye fel a kapcsolatot a családjával, és próbáljanak meg egy titkos üzenetet eljuttatni a számára. Az előre kiterveltek szerint a válasz csak piros, sárga és zöld lehetett. A piros azt jelentette, hogy nem tárgyalnak a túszejtőkkel, és a szökésre kell koncentrálnia, a sárga azt, hogy már folyamatban van az egyeztetés, míg a zöld, hogy kifizetik a pénzt, és hamarosan hazamehet. Rye elmondása szerint a titkos jel egy kérdés formájában jutott el hozzá, amikor egy nap az egyik brit őr megkérdezte tőle, ki vette meg a régi kocsiját. Egyből leesett neki, hogy arról az autóról van szó, amit a szüleinek adott: egy zöld járműről. Mint mondta, ez a jel akkoriban jött, amikor már kezdte elhagyni a remény. A jó hír érkeztével pedig egyre durvábban kezdtek bánni velük a terroristák.

Olyan volt az egész, mintha átéltük volna a múlt rémálmait. Naponta csak négyszer mehettünk WC-re. Azt, aki WC-re ment, végig gumibottal verték, míg a többieket fenyegették és váratták. Alig adtak enni, egy teljesen üres szobába voltunk zárva. Ott ültünk a földön félelemben és fájdalomban

– mondta Rye. 

A kétmillió euró összegyűjtése után – aminek érdekében egész Dánia összefogott – a túsztárgyalónak, Jens Serupnak kellett eljuttatnia a pénzt a török–szír határra, ami a senki földjének minősül. Ezen a területen a dzsihadistáktól kezdve a török határőrökön át az embercsempészekig mindenki megfordul, így rendkívül veszélyes ott tartózkodni. Serup a filmben úgy fogalmazott, amíg a határon ült a kocsijában, a két fegyveres emberrabló egy motoron ülve hajtott el mellette néhányszor, mire megtörténhetett a pénz átadása. A táskát az egyik terroristának adta át, aki a súlyát kezdte el mérni, majd kezet fogtak, és elváltak. Serup hozzátette, amíg ott állt, azt érezte, hogy 800 a pulzusa. Rye felidézte, a cellában töltött utolsó napjaiban egy levelet próbált memorizálni, amit James Foley írt, mivel tisztában volt vele, hogy meg fog halni.

A cellából való távozásakor egy takarót húztak a fejére, a fejét a térde közé szorították, majd kocsiba ültették, és kirakták a határon. Ott valakinek a mobiltelefonját elkérve hívta fel az édesanyját, aki értesítette Serupot. A túsztárgyaló egy orvossal érkezett a helyszínre, aki megállapította, hogy Rye ugyan tele volt zúzódásokkal, mivel a távozása előtt még megverték, de rendben volt az állapota. Serup javaslatára Rye később felhívta Foley édesanyját, hogy monológként elszavalja neki, amit a fia írt a búcsúlevelében. A James Foley kivégzéséről szóló videó végül 2014. augusztus 19-én került napvilágra.

A bosszú

Daniel Rye szabadulásának történetén kívül a dokumentumfilm érdekes momentumai közé tartoznak Langan beszélgetései a két elfogott terroristával, Alexanda Kotey-val és El Shafee Elsheikhkel – a harmadik dzsihadista, Mohammed Emwazi 2015-ben vesztette életét, miután dróncsapás érte Szíriában. Az újságíró a két férfi motivációjára szeretett volna rájönni, mindamellett, hogy az igazságszolgáltatást segítve bizonyítékokat akart gyűjteni. Elsheikh a férfinak kifejtette, amiatt vállalta az interjút, mert élt benne a felelősségtudat a családjáért, a gyerekeiért, hogy ne kelljen még tovább átélniük a borzalmakat. Langan konkrét esetekkel kapcsolatban is kérdezte az akkori gyanúsítottakat, köztük az általuk alkalmazott kínzásokról. 

Alkalmaztunk büntetéseket is. Már nem emlékszem, hogy ki, de az egyik túsz csinált valamit, és Emwazi azt mondta, parancsot kapott, hogy büntessen meg mindenkit, minden túszt. Tudja, mi az a »nagyapa« vagy »zsibbadt láb«? Azt jelenti, hogy tilos a túszt arcul ütni, ez a szabály. Senki sem üthet arcra, csak máshol okozhat fájdalmat, hogy az illető megtanulja a leckét

– mondta Elsheikh, míg Kotey úgy fogalmazott: „Soha nem tagadtam, hogy megütötték őket. Azt mondtam, hogy volt olyan eset, amikor megütötték vagy megpofozták őket. Például akkor, amikor fotó készült Danielről, hogy azt a képet is elküldhessék az üzenettel együtt.”

Az egyértelművé vált, hogy Kotey és Elsheikh voltak azok, akik elkérték a túszok elérhetőségeit a cellában, ám azt nem ismerték el, hogy ők írták volna az e-maileket, amelyeket végül elküldtek a családoknak váltságdíjat követelve. Sőt, azt sem erősítették meg, hogy az előbbiekben említett kém kivégzésekor ők kameráztak volna. Kotey azt állította, a férfi az Iszlám Állam tagja volt, és a testvére adta fel, mert információkat adott át, így meg kellett halnia. Hozzátéve, Emwazi lőtte le őt, ám a felvételt nem ők, hanem a médiaműhelyből készíthette valaki. Elsheikh ugyan elismerte az interjú során, hogy időnként nem emberségről tanúskodott, ahogy bántak a rabokkal, a viselkedésüket azzal magyarázta, hogy bosszút akartak állni, amiért azt megelőzően 13 ISIS-tagot 10 perces tárgyaláson ítéltek halálra.

Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha elbagatellizálnám, de nagyon eseménydús gyerekkorom volt. Amióta az eszemet tudom, erőszakos összecsapásokban volt részem. Tudom, hogyan kell fájdalmat okozni, és a fájdalmat egy bizonyos szintig el lehet viselni. Nem bagatellizálom el a túszok szenvedését, valóban előfordult, hogy durván bántam velük, és mások is, csak azt mondom, hogy ha sérülést akartam volna okozni, akkor komoly sérülést okozhattam volna, de nem ez volt a cél

– mondta Elsheikh.

Balhé lett a vége

A film szerint Langan komoly összetűzésbe is került az egyik terroristával, Kotey-val, aki azt állította, az ő szerepe pusztán összekötő volt. Erre az újságíró szembesítette őt azzal, hogy tagja volt az emberrabló és váltságdíjat követelő sejtnek, ami túszokat végzett ki, így felelősségre vonható a történtek kapcsán, mivel vér tapad a kezeihez. Kotey úgy vélte, kizárólag abban volt szerepe, ami a fogságban a túszokkal történt, és a tárgyalási folyamat során a váltságdíj miatt. 

Én is kiástam a barátom gyermekének a holttestét az amerikai légicsapás romjai alól. Én is felszínre hozhatom az érzelmi oldalát. Reggel hattól ott voltam, és ástam a törmeléket, amíg ki nem szedtem a csecsemő holttestét. Minden okom megvan. Akik a túszok miatt siránkoznak, vajon a mi szemszögünkből látják az emberi oldalát?

– mondta Kotey, mire Langan hozzávágta, csak sajnáltatni akarja magát, és nem helyes, hogy a túszokat tartották felelősnek a kormányaik tetteiért.

Öt évem volt, hogy átgondoljam a Szíriában töltött időmet, valamint egy év és hét hónap a fogdában, hogy átgondoljam a szerepemet, és amit megbántam, vagy majd ha eljön az ideje, hogy megbánjam, ha valamit rosszul csináltam, akkor az csak rám és a Teremtőre fog tartozni

– jelentette ki a terrorista, akitől a beszélgetés végén Langan azt kérte, mondjon három példát, amikor kedvességet tanúsított a foglyok felé. Egy sem jutott az eszébe.

A Langan által készített interjú az amerikai per fontos részét képezte, és bizonyítékként szolgált a vádlottak elítéléséhez. Alexanda Kotey végül bűnösnek vallotta magát nyolc vádpontban szíriai túszok elrablását, kínzását és lefejezését illetően, őt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. El Shafee Elsheikhet szintén mind a nyolc vádpontban bűnösnek találták, ő jelenleg nyolcszoros életfogytiglani börtönbüntetését tölti. Bár Daniel Rye-nek sikerült kijutnia a földi pokolból, az Alexanda Kotey, El Shafee Elsheikh és Mohammed Emwazi alkotta The Beatles túszai közül 11-en soha nem tértek haza. 

(Borítókép:   Egy maszkos Iszlám Állami katona pózol az ISIs zászlaját tartva valahol Irak vagy Szíria sivatagjaiban. Fotó: Pictures from History / Universal Images Group / Getty Images)