Lezuhant egy sportrepülőgép Zágráb mellett, egy ember meghalt
Egy ember meghalt, és négy utas megsérült, miután lezuhant egy sportrepülőgép a Kerestinactól délre fekvő erdőnél – közölte a polgári védelmi igazgatóság szombaton. Az előzetes információk szerint magyarok is voltak a gépen, ezt azonban később cáfolták.
A járaton öt utas tartózkodott, jelenleg a sérültek szállításának megszervezésén dolgoznak – közölte az igazgatóság a X-en. A horvát Index beszámolója szerint a helyszínre mentők, orvosok, tűzoltók és rendőrök is érkeztek. Úgy tudni, a sérülteket ellátták, életük nincs veszélyben.
A Dnevnik Nova TV riportere a keresésben részt vevő személytől megtudta, hogy a pilóta nem sokkal a zuhanás után felvette a kapcsolatot az illetékesekkel, és közölte, hogy a Cessna–182 típusú gép hajtóműve felszállás közben meghibásodott.
Andrej Plenkovic miniszterelnök több horvát miniszter kíséretében a helyszínre érkezett, és közölte, hogy
a gépen tartózkodók közül mindenki horvát állampolgár volt.
Vili Beros egészségügyi miniszter közölte, hogy egy ember súlyosan, három ember könnyebben megsérült. „Egy embernek súlyosan megsérült a gerince, mentőhelikopterrel szállították kórházba” – mondta.