Egy héten belül megkezdi a tárgyalásokat a tűzszünetről Izrael és a Hamász
A tisztviselők szerint a hétvégén Párizsban előzetes megbeszéléseket folytatott David Barnea, az izraeli külföldi hírszerző ügynökség, a Moszad igazgatója, William J. Burns, a CIA igazgatója és a katari miniszterelnök, Mohammed bin Abdulrahman Al Thani sejk, aki az egyik vezető közvetítő Izrael és a Hamász között. A tisztviselők az ügy érzékenysége miatt névtelenséget kértek − írja a The New York Times.
Katar, az Egyesült Államok és Egyiptom hónapok óta próbálja rávenni Izraelt és a Hamászt, hogy fogadják el a fegyverszünetet és a fogolycserét, ami segíthetne lezárni a hét hónapja tartó háborút.
A korábbi tárgyalások azonban többször is megszakadtak. A Hamász állandó tűzszünetet akar, amely lehetővé tenné számára, hogy továbbra is ő irányítsa Gázát, míg Izrael azt szeretné, ha a tűzszünet után folytatódhatnának a harcok − hogy kiiktathassa a Hamászt a hatalomból. A másik fő vitapont a legutóbbi fordulóban az volt, hogy miként lehet átmenetet biztosítani a háromfázisú megállapodás különböző szakaszai között.
A tárgyalásokban az egyiptomi és katari tisztviselők közvetlenül a Hamász küldötteivel tárgyaltak, akik nem találkoznak személyesen izraeli vagy amerikai „kollégáikkal”. A legutóbbi tárgyalási fordulót, amelyet Kairóban tartottak, Egyiptom vezette, bár katari tisztviselők is jelen voltak.
Benjamin Netanjahu: A háború a tűzszünet ellenére sem áll le
Az izraeli miniszterelnök szerint addig folytatják, míg minden céljukat el nem érik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit
A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.
március 17., 16:56
- Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen
Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.
március 17., 20:41
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
41 perce
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
53 perce
- Címlapon
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
43 perce
- Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?
A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.
március 17., 19:48
- Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért
A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.
március 17., 17:03
- Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét
Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.
március 17., 15:58
- Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította
Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.
március 17., 19:24
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
3 órája
- Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában
A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.
március 17., 19:25
- Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra
Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.
március 17., 11:41
- Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége
Nem egységes a párt szavazótábora.
március 17., 05:59
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
4 órája
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban
Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.
március 17., 13:40
- Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi
A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.
március 17., 06:00
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik
A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.
március 17., 11:34
- Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe
A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.
március 17., 07:10
- Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit
Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.
március 17., 10:50
- Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök
Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.
március 17., 11:37
- Címlapon
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
1 órája
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
2 órája
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Címlapon
Tiszta vizet öntött a pohárba Trump különmegbízottja az európai orosz fenyegetéssel kapcsolatban
4 órája
- Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja
Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás és kötözködés a Hír TV tudósítójával.
12 perce
- Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is
Ősztől lesz kötelező tantárgy.
március 17., 06:41
- Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője
Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.
március 17., 07:57
- Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek
A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.
március 17., 21:02
- Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
3 órája