Döntöttek az esküdtek Donald Trump ügyében

trump.png
2024.05.30. 23:22
A volt amerikai elnököt mind a 34 vádpontban bűnösnek találták a hallgatásipénz-perben. Akár 136 év börtönt is kaphat, de a vádpontok összevonásával ez lecsökkenne négy évre, és az sem kizárt, hogy a bíró eltekint a börtönbüntetés kiszabásától.

A 77 éves Donald Trump az első amerikai exelnök, aki büntetőügyben került a vádlottak padjára. Üzleti nyilvántartásai 34 rendbeli meghamisításával vádolták az úgynevezett a hallgatásipénz-ügyben. Az ügyész szerint így próbálta leplezni, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány előtt pénzt fizetett egy pornósztárnak, Stormy Danielsnek, akit 130 ezer dollárral próbáltak rávenni arra, hogy hallgassa el korábbi viszonyát a nős üzletemberrel.

A volt amerikai elnök Washingtonból irányított politikai akciónak nevezte az ellene indított büntetőeljárást. Kampánystábja Alvin Bragg kerületi ügyészt demokrata párti politikusnak nevezte, Juan Merchan bírót elfogultsággal vádolta, magát a vádiratot pedig gyenge lábakon állónak minősítette.

Bűnös minden vádpontban

Az esküdtszék csütörtökön mind a 34 vádpontban (egyebek mellett iratok meghamisításában, adócsalásban, kampányfinanszírozási szabályok megsértésében és választás befolyásolásában) mondta ki bűnösnek Donald Trumpot. Ebben az esetben a volt elnököt, aki idén újra ringbe szállt a Fehér Házért folytatott küzdelemben, elméletileg akár 136 éves elzárással is büntetheti a bíró – ennek a valószínűsége azonban elenyésző.

Sokkal valószínűbb a vádpontok összevonása, és ebben az esetben Trump maximum négy év börtönt kaphat. Az sem kizárt, hogy az esküdtszék döntése ellenére a bíró eltekint a börtönbüntetés kiszabásától. Sőt, azt sem tudni, hogy az Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész által irányított testület egyáltalán kéri-e börtönbüntetés kiszabását, mivel Donald Trumpot nem vádolják erőszakos bűncselekménnyel, és hasonló váddal soha korábban nem került bíróság elé.

Donald Trump a döntés után a CNN tudósítása szerint azt mondta, az ország a pokolba tart, és az utolsó pillanatig harcolni fog. Ismét a Biden-adminisztrációt vádolta, amely szerinte ilyen eszközökkel próbál leszámolni a politikai ellenfeleivel. 

A bíróság épülete előtt csütörtökön Donald Trump támogatói és ellentüntetők is összegyűltek. A két csoport között kisebb dulakodás is kialakult, mielőtt a rendőrség szétválasztotta volna őket.

A bíró július 11-én hozza meg a döntést.

(Borítókép: Donald Trump az ítélethirdetésen. Fotó: Steven Hirsch-Pool/Getty Images)