Az Ukrvinprom társaságban egyesült ukrán borászok egy éve kérik, hogy Ukrajna vezessen be szankciókat azon örmény és grúz bor- és pálinkatermelőkkel szemben, akik termékeiket még mindig értékesítik Oroszországban – írja az Ekonomicsna Pravda.
A piaci szereplők ugyanakkor sürgetik, hogy a lehető legkörültekintőbben közelítsék meg a szankciók bevezetésének kérdését, ugyanis Ukrajnában sok tisztelője van ezeknek a termékeknek.
Arra figyelmeztetnek, hogy ha nagyarányú tiltást vezetnek be, a kivont termékek helyett hamisítványok jelenhetnek meg a boltok polcain.
Előzetes listát állítottunk össze olyan információk alapján, amelyek azt mutatják, hogy ezen gyártók termékeit árulják az agresszor ország üzleteiben, a megszállt Krím félszigeten, a kelet-ukrajnai kvázi köztársaságokban. Az emberek bizonyítékként fényképeket küldtek az említett területek boltjaiban lévő termékek címkéiről. Mindazok, akiket a központi végrehajtó hatóságoknál ezzel kapcsolatban megkerestek, nem tagadják, hogy ez elegendő alap a szankciók kiszabásához. Ezek a termelők adót fizetnek Oroszországban
– mondta Volodimir Kucserenko, az Ukrvinprom igazgatója.
Magyarország területére június 30-án 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 7347 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 6931 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – számolt be a rendőrség hétfőn.
Hozzátették: a beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Hétfő hajnalban súlyosan megrongálódott egy szupermarket Dnyipróban, miután az orosz erők rakétát lőttek ki rá – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az előzetes információk szerint a támadásnak nincs sérültje. A lap információi szerint a rakétacsapásban megsemmisült az eladótér mennyezete, valamint megrongálódtak a közeli üzletek.
Azon a területen, ahol a robbanás epicentruma volt, a házak ablakai is megsérültek.
A lap szerint hétfőn hajnalban több robbanás is dördült Dnyipróban.
😡 A Dnipro, a causa dell'onda d'urto, le finestre delle case sono state danneggiate, riferiscono i media locali. È stato inoltre riferito che l'edificio del supermercato è stato danneggiato dall'attacco aereo russo
— Gianluca (@Gianl1974) July 1, 2024
📷 Scatti con finestre rotte nelle case del Dnipro a seguito di… pic.twitter.com/2hqrgJIFhJ
Két amerikai tisztviselő szerint a hétvégén több, Európában található amerikai katonai támaszpontot is fokozott készültségi szintre helyeztek, és a második legmagasabbra emelték a védelmi szintet, mivel terrortámadástól tartanak – írja a CNN.
Az amerikai hadsereg szerint a bázisok Charlie készültségi szintje akkor érvényes, ha incidens történik, vagy olyan hírszerzési információ érkezik, amely arra utal, hogy valószínűsíthető valamilyen terrorista akciót terveznek a személyzet vagy létesítmények ellen.
Az egyik amerikai tisztviselő, aki egy európai bázison állomásozik, a CNN-nek elmondta, hogy „legalább 10 éve” nem láttak ilyen fenyegetettségi szintet, és azt mondta, hogy ez általában azt jelenti, hogy a hadsereg „aktív-megbízható fenyegetést” kapott.
Ugyan a lapnak konkrétan erről az esetről nem kívánt nyilatkozni Dan Day parancsnok, az Amerikai Egyesült Államok Európai Parancsnokságának szóvivője, annyit elárult, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a biztonsági környezetet, és azt tanácsolja az európai hadszíntéren lévő személyzetnek, hogy maradjanak éberek és mindig legyenek résen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elárulta, „nem tudja, hogyan lehetne egy nap alatt befejezni a háborút”. Mindezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy Donald Trump amerikai elnökjelölt tanácsadója, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy egy interjúban arról beszélt, hogy megválasztása esetén Trump csak akkor kap több amerikai fegyvert, ha béketárgyalásokba bocsátkozik. Az Egyesült Államok ugyanakkor figyelmeztetné Moszkvát, hogy a tárgyalások megtagadása az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás fokozását eredményezné.
Mindenki egy nap alatt, lehetőleg egy óra alatt véget akar vetni a háborúnak. De nekünk megvan, amink van. Ha az az ötlet, hogy adjuk át a területeinket, akkor ez nem új ötlet
– fogalmazott Zelenszkij. Az ukrán államfő szerint Ukrajna területeinek átadása nem oldja meg a helyzetet, mivel Putyinnak szüksége van arra, hogy „álgyőzelmekről szóló információkkal táplálja társadalmát”, ezért a Kreml urát „helyre kell tenni”. Zelenszkij szerint ez kifejezetten rossz ötlet.
Kedves olvasóink!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!