Nem mondhat beszédet Orbán Viktor az Európai Parlament első plenáris ülésein
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
Nincs hely Orbán Viktor programbeszédének az Európai Parlament alakuló napirendjében, mivel a frakcióvezetők tanácsa „nem tudott helyet szorítani a magyar elnökséget prezentáló miniszterelnöknek” a jövő hét közepi napirendben – értesült a Euronews.
Miközben a hagyomány szerint az Európai Tanács soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnöke ebben az időszakban mindig felszólal az Európai Parlamentben, és ismerteti az elnökség hat hónapjára tervezett programot. Ilyenkor tehetnek fel kérdéseket ugyanis a képviselők a kormányfőnek. A Euronews információi szerint Orbán Viktor a hagyománynak megfelelően jelezte is az uniós törvényhozásnak, hogy jövő kedden vagy szerdán (július 16-án vagy 17-én) ismertetné a plenáris ülés előtt a magyar elnökség programját, amelynek – Donald Trump kampányszlogenjét idézve – a „Tegyük újra naggyá Európát” jelmondatot adták.
A napirendet meghatározó frakcióvezetők testülete azonban úgy határozott, hogy a parlament menetrendjében nincs hely ennek a napirendi pontnak, mert a Euronews forrásai szerint az uniós parlamentet „a szokásosnál is jobban lekötik folyó ügyei”.
Fontosabb programok jöttek közbe
Az új parlamentnek az elnök és tizennégy alelnök megválasztásával kell megalakulnia, a lap úgy tudja, hogy ehhez kellett szabaddá tenni a keddet és a szerdát, a csütörtöki napot Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki tisztségének újbóli betöltéséről szóló megerősítő szavazásra tartják fenn, a péntek pedig Orbán Viktornak nem alkalmas.
A jövő heti plenáris ülés napirendjét a parlamenti frakcióvezetők értekezletén véglegesítik most csütörtökön véglegesítik, akkor még várható fordulat, de egyelőre nincs hely Orbán Viktor beszédének.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, a magyar miniszterelnök több, előre be nem jelentett látogatást is tett az elmúlt napokban az általa békemissziónak nevezett utazássorozat keretében. Az unió vezető politikusai tiltakozó nyilatkozatokban reagáltak és azt hangsúlyozták, hogy Orbán Viktornak nincs felhatalmazása az Európai Unió nevében tárgyalni Kijevben, Moszkvában vagy Pekingben. Orbán Viktor azonban hangsúlyozta, hogy nem az Európai Tanács soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnökeként tárgyal.
Orbán hétfőn reggel Pekingben tárgyalt a kínai elnökkel, majd onnan továbbutazott Washingtonba, a NATO-közgyűlésre, erről itt olvashat bővebben.
(Borítókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Tanács 2024. június 27-i ülésén Brüsszelben, Belgiumban. Fotó: Pier Marco Tacca / Getty Images)