Ukrajnának és a világ országainak vállvetve kell fellépniük az orosz agresszió ellen – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök, az Unian ukrán hírportál szerint.
A lap azt írja, a vezető szerint ha Ukrajna veszít, akkor nagy eséllyel törhet ki háború Oroszország és a Nyugat között.
Ha nem állunk ellen az orosz imperializmusnak, és nem tompítjuk el Putyin kegyetlen pengéjét, akkor ez a falánk orosz szörnyeteg egyre tovább és tovább akar majd támadni
– húzta alá a lengyel elnök. Ugyanakkor Duda szerint „a Nyugatnak nem számolnia kellene a napokat egy esetleges konfrontációig Oroszországgal, hanem cselekednie kellene”.
Az elnök emlékezettett: Lengyelország az utóbbi időben jelentősen megnövelte a védelmi kiadásit, mert „az első számú céljuk, hogy Lengyelország biztonságban legyen”.
Magyarország területére július 16-án 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 6226 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5443 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte szerda reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.
Hozzátették: a beléptetettek közül a rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!