Felmondott a munkahelyén, majd az autójába költözött, most boldogabb, mint valaha
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5729/57297/572975/57297557_072cbc94b32a18825f1a9783bb00ef32_wm.jpg)
Fokozni kell a biztonsági intézkedéseket, már csak Orbán Viktor politikája miatt is.
A 39 éves ohio-i szenátor mellett döntött a republikánus elnökjelölt.
Elégedetlenek a magyar miniszterelnök soros elnöki tevékenységével.
Az is kiderült, hogy hova helyezik át inkább a pénzüket.
Győrfi Pál is adott néhány tanácsot a közelgő 40 fokra tekintettel.
Csípésnek nevezik, pedig a helytelenül végzett plasztikai műtét veszélyes és csak öregít.
Testkamerás rendészekkel próbálják elejét venni a bűncselekményeknek.
Arra kérte a biztosokat, hogy ne vegyenek részt a informális miniszteri találkozókon.
Korábban már megígérte a kabinet, hogy változtatások lesznek.
Két fiatal srác – hátat fordítva korábbi szakmájának – eklektikus örömfőzésbe kezdett a Mester utcában.
Hankó Balázs a tizenegyedik kulturális miniszter a rendszerváltozás óta.
Kétharmadával nőtt a diagnosztizált esetek száma.
Összeszedtünk mindent, amit eddig tudni lehet Thomas Matthew Crooksról.
Hiába kiabáltak, hogy lövész van a tetőn.
A fő szervező ezzel szemben azt állítja, hogy szívesen látták volna.
Hónapok óta húzódott az ügy, de most elhárulhatott az utolsó akadály.
Nico Williams telhetetlen, nem éri be ennyivel.
A szigetországi újságok Donald Trump mellett a berlini fináléval is kiemelten foglalkoztak.
Egy kis fricskát Harry Kane is kapott a berliniektől a finálé másnapján.
A közösségi oldalukon osztották meg a hírt.
Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.
Hat vidéki és egy fővárosi kórház élére kerül új igazgató.
Több pontosság, konyhai szigor, figyelem és bátorság kell ide.
A Szülői Hang online kiáltványát eddig több mint kétezer ember írta alá.
Hat év után talán tényleg változtat a cég.
Egy márványgolyó és az azt tartó tányér – ennyi maradt.
Érdemes tudnia mindenkinek, aki jegyet váltott.
Miért vállal fel kényes és kemény politikai konfliktusokat Lázár János?
Brüsszel továbbra sem hajlandó fizetni.
Marcin Romanowskit a gyanú szerint szervezett bűnözői csoportban vett részt.
A miniszterelnök politikai igazgatója a Trumpot ért támadásról is beszélt.
A szakember 96 éves volt.
A gengszterek az online szerencsejáték mellett telefonos átverésekkel és embercsempészettel foglalkoznak.
Hamarosan életbe lépnek a változások.
Kiderült, hogy miért kerül a saláta helyett csipsz a bevásárlókocsinkba.
Az Európai Bizottság elnökének minden szavazatra szüksége lehet.
Nemcsak kedvenc házaink és tereink vannak a városban, de utcáink is. Összegyűjtöttük azokat, ahol mindig jólesik sétálni vagy csak ott lenni.
A libegőhöz nosztalgiabusz szállítja az utasokat.
Lenyűgöző látvány.
Az utcán evidens, hogy az ember összeszedi négylábúja után a piszkot. De mi a helyzet a saját portán?
Gyönyörű állatok egytől egyig!
Azt is elmondjuk, hogyan tudsz a helyzeten segíteni.
Almási Kitti a monogámiáról. Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk.
A goebbelsi propaganda - a pszichológia szemszögéből.
A magyar Indiana Jones, Breglec Viktor története.
Frei Zsolt generációs léptékekben gondolkodik.
Az autótolvajoknak sikerült elmenekülni, váltságdíjat tűzött ki rájuk a kölcsönző tulajdonosa.
A tulaj éppen akkor vette az autót és hazafelé tartott vele, amikor kigyulladt.
Vagyis csak ők hívják együteműnek, valójában nem az.
Konzervatív hangulatban voltak az európai autósok.
Filléres nyaralás a tengerparton.
Ezen héten is minden napra 36-37 fokot ígérnek. Hoztunk pár házi praktikát a forró napokra!
Bár látványra csodaszép, elfogyasztva akár halálos is lehet.
A négylevelűt a szerencse hírnökének tartják, ám számos más pozitív tulajdonsága is van a vörösherének.
Nyáron veteményezni? Persze! Cikkünkben bemutatjuk, miért jó, ha nyár derekán is kerül a konyhakertbe zöldség.
A klímaválságot is súlyosbítják a gigantikus kisteherautók, mégis sokan rajonganak értük.
Sajtóértesülések szerint Mikel Arteta mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy csapata soraiban tudhassa Mikel Merinót.
Kingsley Coman a németországi Eb-n tapasztalt mellőző bánásmód miatt akár vissza is vonulhat a francia válogatottól.
A Haladás is tagja az Észak-Nyugati csoportnak, másfél hét múlva kezdődik a bajnokság.
Az argentinok csapatkapitányánál először a mérkőzés alatt, majd után „tört el a mécses”
Az ír szakértő nem fogta vissza magát, amikor arról kellett beszélnie, hogy Anglia miért veszítette el a finálét
A Görögország és Spanyolország népszerű tengerparti városaiban élők nehéz helyzetben vannak, ugyanis a strandokon szinte alig lehet napernyőt, napágyat…
Kínának is van egy nemzeti röviditala, mégpedig a pajcsiu (vagy közismertebb nevén baijiu). A cirokból vagy rizsből készült gabonapárlat egy igencsak erős…
Könnyen előfordulhat, hogy több alkalommal is elhaladtunk már alatta, mégsem tudtuk, hogy mennyire jelentős történelmi emlékmű. A helyiek csak Kőkapuként…
Az Európai Munkaügyi Hivatal legfrissebb kimutatásából az látszik, hogy Portugáliában mintegy 31 munkakörben tapasztalható a munkaerőhiány.
A régióban több mint egymillióan laknak.
Ha a nyári hőségben nem tudjuk kellően lehűteni otthonunkat, az nemcsak magunk, de kedvencünk számára is gondot okozhat.
Olvassa el a hét első hírösszefoglalóját!
Megnéztük, hogy a gyakorlatban melyik banknál mit is jelent és hogyan működik, ha bankváltás nélkül szeretnél személyi kölcsönt felvenni.
Egyetemre készülsz, és először költözöl otthonról albérletbe? Összeszedtünk pár tippet, hogy ne váljon az izgalmas mérföldkő rémálommá!
Sokáig a magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban, jelenleg azonban a 4. helyre csúszott. A legmagasabb inflációt Romániában mérték.
A tavaly befutott csalási ügyeket a Revolut uralta: 3458 csalással kapcsolatos ügyben kellett döntést hozni.
A CSOK gyermekvállálás teljesülését bizonyos esetekben megadott határidőn belül igazolnia kell a szülőknek a támogatást nyújtó bank és az Államkincstár felé. Elmondjuk, mikor és hogyan!