Izraeli tüntetők törtek be egy katonai bázisra

2024.07.30. 08:14

Nagy tömeg gyűlt össze a Sde Teiman tábor előtt, miután az izraeli katonai rendőrség behatolt, hogy őrizetbe vegye a tartalékosokat, akik ellen hivatalos vizsgálatot indítottak, számolt be róla a BBC. Benjamin Netanjahu miniszterelnök közleményt adott ki, amelyben határozottan elítélte az incidenst.

A dél-izraeli Beér-Seva közelében fekvő Sde Teiman hónapok óta a gázai foglyokkal szembeni súlyos visszaélésekről szóló jelentések középpontjában áll. Hétfőn többtucatnyi tüntető – köztük az izraeli kormánykoalíció szélsőjobboldali képviselői – tört be a bázis kapuján, miközben mások megpróbálták átmászni a kerítést, és azt skandálták, hogy „nem hagyjuk magára barátainkat, pláne nem a terroristákért”.

A jelentések szerint a bázis néhány katonája paprikaspray-t használt a katonai rendőrség személyzete ellen, akik a tartalékosok feltartóztatására érkeztek.

Az ügyben Herzi Halevi altábornagy, izraeli vezérkari főnök is megszólalt, aki szerint a Sde Tiemanban történt támadás „rendkívül súlyos és törvényellenes. Háború közepén vagyunk, és az ilyen típusú akciók veszélyeztetik az állam biztonságát” − mondta. 

Határozottan elítélem az incidenst, és azon dolgozunk, hogy helyreállítsuk a rendet a bázison.

 − tette hozzá a vezérkari főnök.

A tüntetők behatoltak a közép-izraeli Beit Lid katonai bázisra is, ahová a vádlott tartalékosokat kihallgatásra vitték. Joáv Gallant védelmi miniszter kijelentette, hogy a katonák kivizsgálását folytatni kell, és hozzátette, hogy „a törvény mindenkire vonatkozik”.

Néhány izraeli politikus azonban elítélte a tartalékosok letartóztatását. Itamar Ben-Gvir, a szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter „nem kevesebbnek, mint szégyenletesnek” nevezte a letartóztatásukat.

A helyi média beszámolói szerint a bázison legalább kilenc izraeli katonát azzal vádolnak, hogy bántalmaztak egy palesztin foglyot, egy feltételezett Hamász-harcost, akit Gázában fogtak el. Izraeli médiaértesülések szerint súlyos szexuális bántalmazás érte, a végbélnyílásán érte sérülés, ami miatt járni sem volt képes, ezért kórházba szállították.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy a főügyész vizsgálatot rendelt el „egy fogvatartott súlyos bántalmazásának gyanúja miatt”. Az október 7-i Hamász-támadás óta az izraeli hatóságok több ezer palesztint tartanak fogva, gyakran jogi képviselet nélkül.

A BBC-nek nyilatkozott néhány ápoló, aki a Sde Teiman-i táborban dolgozik. Ők azt állították, hogy a fogvatartottak szemét bekötötték, állandóan az ágyukhoz bilincselték őket, és pelenkát adtak rájuk, mert nem engedték ki őket még vécére sem. Az izraeli Haaretz újság közzétette a Sde Teiman egyik orvosának jelentését is, mely szerint két foglyon lábamputációt hajtottak végre bilincselés okozta sérülések miatt.

Az ott fogva tartottak újságíróknak és az ENSZ tisztviselőinek elárulták, hogy rendszeresen verték őket, azonban az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tagadják a bántalmazást. Az izraeli hadsereg által őrizetbe vett gázaiak közül sokakat a kihallgatás után vádemelés nélkül szabadon engednek. Az Amnesty International júliusban felszólította Izraelt, hogy vessen véget a gázai palesztinok határozatlan idejű fogva tartásának és a börtönökben „elharapózó kínzásoknak”.