Ismét megszállta a Hamász-fellegvárat Izrael, rekordidő alatt
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Izrael hadereje – az IDF, vagyis Israel Defense Forces – csütörtökön megkezdte a harmadik inváziót a gázai humanitárius területen található Hán Júniszba, nyolc nappal azután, hogy július 30-án befejezte a második akcióját – közölte csütörtöki cikkében a The Jerusalem Post. Mindezt pénteken a hadsereg is megerősítette a közösségi oldalán.
Emlékezetes, hogy az izraeli hadsereg tavaly december elején szállta meg először a várost, heves harcokat vívva a Hamásszal, amíg február elején el nem érték a műveleti ellenőrzést. Ezt követően április 7-én kivonultak a településről, azonban július 22-én visszatértek, amikor a palesztin szunnita iszlamista politikai mozgalom megpróbálta újjáalakítani magát, több tucat rakétát lőve Dél-Izraelre.
Csütörtökön az IDF újból felszólította a városban élő palesztinokat, hogy evakuáljanak az izraeliek által kijelölt humanitárius övezetbe. Ez messze a legrövidebb idő volt, ami alatt a hadsereg úgy döntött, hogy visszatér egy olyan területre, amelyet nemrég szállt meg.
Avichay Adraee ezredes, a hadsereg szóvivője közzétette a kiürítendő övezetek listáját is. A csapatok „erőteljesen fellépnek” a terrorista csoportok ellen a település térségében – fogalmazott Adraee. Az IDF először nem adott magyarázatot arra, hogy miért változtatták meg radikálisan a hadműveleti terveket, és döntöttek ismét a város megszállása mellett. Történt már hasonló visszatérés, azonban a Gázai övezet többi részén végrehajtott mintegy tíz ismételt megszállásra csak néhány hónappal azután került sor, hogy a csapatok kivonultak az adott területről.
A hadsereg megerősítette a híreket, ez lehet a háttérben
Az IDF pénteken közösségi oldalán közölte, hogy „terrorellenes műveletet” indít a városban, terveik szerint „felszámolják az ellenség azon kísérletét, hogy átcsoportosuljanak a Hamász egykori fellegvárába, a Gázai övezet déli részére”.
A 98. ejtőernyős hadosztály parancsnoksága alatt álló katonák offenzívát indítottak, több Hamász-katonával végeztek, miközben fegyvereket és terrorista infrastruktúrát kerestek és számoltak fel. Ezenkívül az izraeli légierő több mint harminc Hamász-célpontra mért csapást a településen. Az izraeli erők továbbra is aktívak a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határ mentén fekvő Rafahban és a Gázai övezet középső részén, ahol földi és légitámadásokat hajtanak végre.
צוותי הקרב של חטיבות הנח"ל וגבעתי, בפיקוד אוגדה 162, השמידו ביממה האחרונה אמצעי לחימה ותשתיות טרור, וחיסלו עשרות מחבלים חמושים במרחב בתקיפות כלי טיס, בירי פגזים וצלפים ובהיתקלויות מטווח קרוב>> pic.twitter.com/h7tcHQtDKx
— צבא ההגנה לישראל (@idfonline) August 9, 2024
Az újbóli inváziónak jelentős költségei vannak, a palesztin polgári lakosságot tömeges költözésre kényszerítik, ami nemcsak a civileknek árt, hanem tovább rombolja Izrael legitimitását is globálisan – írja a The Jerusalem Post.
A hírportál szerint az újbóli megszállás egyik lehetséges oka, hogy a Hamász gyorsabban tért vissza erre a területre, mint máshová.
Egy másik lehetőség szerint az IDF áttért arra a taktikára, hogy rövidebb ideig, de gyakrabban avatkozzon be a Gázai övezetben.
(Borítókép: Füst száll fel izraeli csapásokat követően a Gázai övezet déli részén fekvő Hán Júnisz városában 2024. augusztus 8-án. Fotó: Hatem Khaled / Reuters)