Az EU nincs felkészülve a majomhimlő terjedésére, mihamarabbi intézkedésekre van szükség

2024.08.16. 18:38
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az elkövetkező hónapokban növekedni fog a majomhimlős fertőzöttek száma, ezért valamennyi európai uniós tagállamnak fel kell készülnie a halálos kór terjedésére. A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2023 januárja óta a majomhimlő járványos terjedése miatt 27 ezer megbetegedést és több mint 1100 halálesetet jelentettek.

A majomhimlős fertőzöttek száma az elkövetkező hónapokban várhatóan növekedni fog, minden európai uniós tagállamnak fel kell készülnie a betegség terjedésére – hívta fel a figyelmet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) pénteken.

Jelentésében a stockholmi székhelyű ügynökség azt írta, hogy az EU-ban a lakosságra vonatkozó általános kockázat egyelőre alacsony, ugyanakkor azt ajánlotta, hogy a tagállamok közegészségügyi hatóságai továbbra is folytassanak olyan tervezést, amely magas szintű felkészültséget tesz lehetővé, és indítsanak figyelemfelkeltő kampányokat a betegség terjedésének gyors észlelése és az arra való reagálás érdekében.

A hatékony felügyelet, a laboratóriumi vizsgálatok, a járványügyi vizsgálat és a személyes érintkezések nyomon követésére szolgáló kapacitások biztosítása létfontosságú lesz a fertőzéses esetek felderítéséhez és a válaszlépések aktiválásához az EU-ban

– olvasható a kockázatértékelésben.

Az afrikai kontinensről behozott fertőzésben megbetegedettek száma növekedni fog, ezért – tekintettel az EU és Afrika közötti szoros kapcsolatra is – az ECDC azt javasolja, hogy a tagállamok adjanak ki utazási tanácsokat a fertőzés által érintett területekre látogatók vagy onnan visszatérők számára. Ajánlják továbbá, hogy a szóban forgó területekre utazók konzultáljanak egészségügyi szolgáltatójukkal a betegség elleni védőoltásra való jogosultsággal kapcsolatban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán jelentett be globális közegészségügyi veszélyhelyzetet az új majomhimlővírus terjedése miatt, amit az Mpox-Klade I vírusváltozat okoz.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2023 januárja óta a majomhimlő járványos terjedése miatt 27 ezer megbetegedést és több mint 1100 halálesetet jelentettek. Az új vírusvariáns már Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent, csütörtökön pedig Svédországból jelentették az Mpox-Klade I vírusváltozat az első megerősített, Afrikán kívüli esetét, azóta a kór Pakisztánba is megjelent.