A Boeing tesztrepüléseket függesztett fel egy alkatrész meghibásodása miatt
További Külföld cikkek
„Egy karbantartási műveleten megállapítottuk, hogy egy alkatrész meghibásodott” – magyarázta a repülőgépgyártó kedden az AFP francia hírügynökségnek, megerősítve a The Air Current című szakportál beszámolóját. A Boeing munkatársai jelenleg vizsgálják ezt az alkatrészt, „és amint készen állnak rá, folytatják a tesztrepüléseket”.
A hibás alkatrész, amelyet a Boeing szerint kicserélnek, a 777–9-es típusé, és a hajtóművet köti össze a repülőgép szerkezetével. A másik három, tesztelésre használt 777–9-es repülőgépet a repülőgépgyártó szerint az incidens óta ellenőrzés alatt tartják.
A 2013 novemberében meghirdetett 777X széles törzsű változat a 777-es család legújabb tagja. Három változat, a 777–8 és 777–9 utasszállító és a 777–8 teherszállító repülőgép elkészítését tervezik. Már több mint 500 repülőgépet eladtak belőle, de kereskedelmi forgalomba még nem állt.
Ez a kétfolyosós repülőgép a tervek szerint a világ legnagyobb üzemben lévő két hajtóműves repülőgépe lesz.
A 777X eredetileg 2020-ban állt volna szolgálatba, de a tanúsítási eljárás alatt felmerült problémák miatt ez 2025-re csúszik át. Az amerikai polgári légi közlekedési hatóság (FAA) még mindig nem adott engedélyt a típusnak.
Számos probléma merült fel a gyártás alatt
Miután előzetesen nagyszámú tesztrepülést hajtottak végre, a Boeing júliusban megkezdhette a 777–9-es tesztelését az FAA képviselőinek jelenlétében, ami fontos lépés volt.
A Boeing új főnöke, a 64 éves Kelly Ortberg augusztus 8-án vette át az irányítást a 2020 eleje óta hivatalban lévő Dave Calhountól, akinek távozását március végén jelentették be, miután a gyártás alatt számos minőségi probléma merült fel. Ortberg elismerte, hogy „sokat” kell még tenni a repülőgépgyártóba vetett bizalom helyreállításáért, de optimista volt a jövőt illetően.
Mint írtuk, a Boeingre rájár a rúd mostanában, hiszen az elmúlt hónapokban rengeteg probléma volt a cég járataival. Áprilisban számoltunk be arról, hogy a vállalat egyik mérnöke szerint csaknem félezer gép lehet hibásan összerakva a Boeing Dreamliner gépeiből, mert hiányosan vagy nem jól rakták őket össze. A mérnök állította, a saját szemével látta, hogy a dolgozók ugráltak az alkatrészeken, hogy beférjenek a helyükre, máshol pedig nagyobb réseket hagytak a kelleténél. Az ügyben vizsgálat indult, a Boeing tagadta a vádakat.