Magyar Péter rövidesen szemtől szembe csaphat össze Orbán Viktorral
További Külföld cikkek
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
Orbán Viktor szeptember 18-án délelőtt ismertetheti a soros EU-tanácsi elnökség programját az Európai Parlament strasbourgi székhelyén. A felszólalást egy plenáris vita követné, amire Magyar Péter is meghívást kapott. Könnyen lehet, hogy rövidesen közvetlenül is megvívhatja szócsatáját a Tisza Párt elnöke és Orbán Viktor – számolt be róla a Szabad Európa.
A lap úgy tudja, hogy a hagyományok szerint a magyar kormányfőnek a soros elnökség elején, júliusban kellett volna bemutatnia a féléves programot az európai képviselők előtt. Az EP ekkor időhiányra hivatkozva hivatalosan szeptemberre halasztotta el az ismertetőt.
Amennyiben Orbán Viktor megjelenne az Európai Parlamentben, úgy a kialakult szokásoknak megfelelően elsőként szólalhatna fel még Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke előtt. A párbeszédet a frakcióvezetők és a pártcsoportok által kijelölt szónokok folytatnák, majd a második körben az európai parlamenti képviselők is bekapcsolódhatnak a vitába. A megbeszélés Orbán Viktor válaszával zárulna.
A tervek szerint a Tisza Párt az Európai Néppárt színeiben legalább kétszer szólalhat fel, emellett orbán viktornak célozva kérdéseiket is feltehetik.
A lap parlamenti forrása úgy tudja, hogy Orbán Viktor valószínűleg ott lesz az eseményen, mivel a programismertető a júliusban elfogadott napirendtervezetben is benne van.
Korábban csak egy esetben tértek el a kialakult szokásoktól, amikor a rendkívüli spanyol parlamenti választások miatt Pedro Sánchez nem tudta megtartani a programismertetőt. Helyette decemberben egy értékelőt tartott a féléves elnöki időszakról.
Az EP legfőbb vezető testülete várhatóan szeptember 12-én hoz végleges döntést a magyar miniszterelnök meghívásáról. A portál szerint egy kevés kivételtől eltekintve a parlamenti frakciók többsége támogatja Orbán Viktor meghívását. A nagy pártok politikai hasznot is remélnek a magyar kormányfő jelenlététől, bízva abban, hogy Orbán Viktor egységbe tudja forrasztani a pártcsoportjukat.
Cikkünk megjelenése után Magyar Péter is reagált a vita felvetésére: „Ott leszek! Előre megküldöm a kérdéseket, hogy legyen ideje készülni. Találkozunk szeptember 18-án, Strasbourgban” – ismertette a Tisza Párt elnöke.