Nyugati szakértők szerint Putyin nem fog megállni Ukrajnánál

Az ukrajnai háború kitörése óta számos nyugati vezető kifejezte aggodalmait, hogy országa hamarosan az orosz agresszió célpontjává válhat. 2024 februárjában nagy port vert fel, hogy Emmanuel Macron francia elnök is megkongatta a vészharangot, és arról beszélt, hogy Oroszország „a következő néhány évben” megtámadhatja a NATO-tagállamokat is. Macron azzal is heves vitát váltott ki, hogy nem zárta ki, nyugati csapatokat küldjön Ukrajnába.

Nem mindenki hisz abban, hogy ha Putyin győz Ukrajnában, akkor tovább is fog menni. Sokan továbbra is szkeptikusak, és azt állítják, hogy az orosz diktátor csak Ukrajna esetében érdekelt. Mások az orosz hadsereg jól dokumentált nehézségeire mutattak rá mint bizonyítékra, hogy a NATO elleni bármilyen orosz támadás katonai öngyilkossággal érne fel. Ezek az érvek azt tükrözik, hogy Nyugaton sokan alapvetően nem értik meg az orosz invázió valódi indítékait és a Vlagyimir Putyin birodalmi ambíciói által jelentett fenyegetés természetét – írja az Atlantic Council számára készült elemzésében Peter Dickinson, a kutatóközpont munkatársa. 

Amikor Putyin 2022 februárjában megindította az inváziót Ukrajnába, kezdetben igyekezett azt az „ukrán nácik” és a NATO terjeszkedése elleni védelmi intézkedésként beállítani. A konfliktus kibontakozásával azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Kreml egy régimódi gyarmati háborút folytat a birodalmi terjeszkedés érdekében.

2022 nyarán Putyin egyenesen Nagy Péter orosz cár 18. századi birodalmi hódításaihoz hasonlította invázióját. Hónapokkal később négy ukrán tartomány annektálását hirdette ki, miközben „történelmileg orosz földnek” nyilvánította őket. Azóta azt is állította, hogy „az emberiség történetében soha nem létezett Ukrajna”, és utasítást adott arra, hogy az ukrán nemzeti identitás minden nyomát ki kell irtani a Kreml ellenőrzése alatt álló ukrán területekről.

Egyértelműek a történelmi motivációk

Putyin történelmi motivációi legközvetlenebbül talán a Tucker Carlsonnak adott interjújában váltak nyilvánvalóvá. Míg Carlson nyíltan arra biztatta Putyint, hogy a NATO-t és az Egyesült Államokat hibáztassa az invázióért, az orosz uralkodó inkább félórás történelmi előadásba kezdett, amivel a jelenlegi háború eredetét határozottan a távoli múltba helyezte. Ahelyett, hogy az invázióját a mai geopolitika szempontjából próbálta volna igazolni, Putyin inkább azzal érvelt, hogy Ukrajna történelmileg orosz, és ezért legitim célpont.

Putyin dermesztő álma a „történelmileg orosz földek” visszaszerzéséről számos országot azzal fenyeget, hogy Ukrajna sorsára jut – véli a szakértő. A Kreml erős embere hírhedt arról, hogy siratja a Szovjetunió összeomlását, de revizionista ambíciói valójában túlmutatnak az egykori állam határain. Putyin számos alkalommal hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a Szovjetunió valójában az Orosz Birodalom folytatása volt, míg a Szovjetunió bukása „a történelmi Oroszország szétesését” jelentette. „Ami 1000 év alatt felépült, az nagyrészt elveszett” – nyilatkozta még 2021 decemberében.

Putyint sem kizárólag az a mélyen gyökerező vágya motiválja, hogy visszafordítsa Oroszország birodalmi hanyatlását. Az ukrajnai inváziót a nyugati dominancia korszakának letöréséért és egy új, többpólusú világrend megteremtéséért folytatott harcnak is tekinti. Miután évtizedekig Oroszország csökkent státuszáról és a posztszovjet időszak vélt megaláztatásairól beszélt, most az ukrajnai háborút a Pax Americana elleni harcként próbálja beállítani, hogy a nemzetközi kapcsolatok jövőjét alakítsa. Putyin úgy véli, hogy az Ukrajna feletti győzelem döntő áttörést jelentene, ami az 1991 utáni egész világrendet aláásná, és megfordítaná a hidegháború vége után kialakult helyzetet.

Nem szabad alábecsülni Oroszország katonai erejét

A kétkedők azzal érvelnek, hogy az orosz hadsereg jelenleg nincs olyan állapotban, hogy további inváziókra vállalkozzon, nem is beszélve a NATO katonai erejével való szembeszállásról. Ez az érvelés első körben meggyőző. Végül is Putyin hadseregének hírnevét – mint a világ második számú hadseregéét –, komoly csapás érte Ukrajnában. Az orosz parancsnokok egy sor kulcsfontosságú csatát vesztettek el, és katasztrofális veszteségeket szenvedtek el mind emberi erőforrásokban, mind felszerelésben, ami miatt a primitív emberhullám-taktikák nyers erejére hagyatkoznak.

Azonban e kudarcok ellenére ostobaság lenne alábecsülni Oroszország katonai potenciálját. Láthatjuk, jelenleg az orosz hadsereg rendkívül lassan, de folyamatosan halad előre Ukrajnában. Ráadásul az elmúlt két évben Putyin az egész orosz gazdaságot háborús alapokra helyezte. A fegyvergyárak éjjel-nappal dolgoznak, és már most kényelmesen lekörözik az egész NATO-t a tüzérségi lövedékek és egyéb kulcsfontosságú fegyverzet tekintetében. Lehet, hogy Oroszország több százezer embert vesztett Ukrajnában, de a Kreml még mindig hatalmas kiaknázatlan tartalékokkal rendelkezik harcképes korú férfiakból, akiket mozgósítani lehet, ha a helyzet úgy kívánja. 

A szkeptikusok azt is hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy egy esetleges ukrajnai győzelem milyen hatással lesz Oroszország katonai képességeire. Az Ukrajna feletti ellenőrzés jelentősen megerősítené a Kreml hadigépezetét azáltal, hogy újból hozzáférést biztosítana számos olyan ukrán nagyvállalathoz, amelyek korábban kulcsszerepet játszottak a szovjet hadiiparban. Ráadásul Oroszország a globális mezőgazdasági piacok domináns erejévé válna, és Moszkva hatalmas befolyással rendelkezne, amit a szövetségesek zsarolására és ellenfeleinek elrettentésére használhatna fel.

A legfontosabb pedig az, hogy egy ukrajnai siker Putyinnak óriási lendületet adna, miközben egyidejűleg destabilizálná és demoralizálná az egész demokratikus világot. Oroszországon belül tovább erősödne a háborúpárti hangulat, és igazolódna Putyin messianisztikus víziója egy új orosz birodalomról. Nemzetközi szinten Oroszország meglévő szövetségesei bátran növelnék támogatásukat, míg az el nem kötelezett globális Dél országai sietnének megerősíteni kapcsolatukat a győztes Kremllel. Egy ilyen kedvező geopolitikai légkörben Putyin kétségkívül nehezen tudna ellenállni a kísértésnek, hogy fokozza a Nyugattal való konfrontációt. Sőt, szinte biztosan úgy tekintene erre, mint egy egyszer az életben adódó lehetőségre, hogy megvalósítsa történelmi küldetését.

A hibrid háború eszkalációja várható

Ez persze nem jelenti azt, hogy a közeljövőben orosz tankokat fogunk látni a NATO fővárosainak utcáin. Putyin tudja, hogy céljait inkább a NATO lejáratásával érheti el, mintsem a szövetség tényleges legyőzésével a harctéren. Ezt szem előtt tartva sokkal valószínűbb, hogy a Kreml a 2014-es ukrajnai invázió korai szakaszában alkalmazott hibrid taktikát választja. 

A NATO elleni hibrid hadviselés eszkalációja lehetővé tenné Moszkva számára, hogy kihasználja a nyugati vezetők által az elmúlt két évben Ukrajnában tanúsított elszántság hiányát és az eszkalációtól való félelmet. Vajon az amerikai, német vagy francia vezetők jelenlegi generációja kész lenne-e arra, hogy országaikat egy észt határ menti város kétértelmű „oroszbarát felkelése” miatt háborúba keverje Oroszországgal? Ha nem, akkor a határozott válasz hiánya végzetesen alááshatja a NATO kollektív védelem iránti alapvető elkötelezettségét. A szövetség formálisan talán túlélne egy ilyen csapást, de a hitelesség elvesztése katasztrofális lenne. Nem telne el sok idő, mire az egyes NATO-tagországok elkezdenének saját biztonsági megállapodásokat kötni, és engedményeket ajánlanának a Kremlnek.

Még ha Putyin úgy is dönt, hogy nem teszi közvetlenül próbára a NATO-t, egy ukrajnai orosz győzelem átalakítaná a nemzetközi biztonsági környezetet, és drámaian megnövelné egy valóban globális háború kockázatát. Az európai országok kénytelenek lennének gyorsan újrafegyverkezni, és

Azok, akik sokallják az Ukrajnára fordított mai kiadásokat, azoknál ötször vagy tízszer nagyobb biztonsági kiadásokkal találnák magukat szembe.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban, Oroszországban 2024. szeptember 4-én. Fotó: Sputnik / Vyacheslav Prokofyev / Pool / Ruters)