A Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő tájékoztatást adott ki az árvíz miatti útlezárásról, valamint köszönetüket is kinyilvánították a visegrádi közösségnek.
„Tájékoztatjuk Önöket, hogy az árvíz miatti útlezárások következtében a Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő Esztergom irányából, a 11-es számú főút felől kerülő úton közelíthető meg” – írták.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a visegrádi közösség és a visegrádi focicsapat tagjainak aktív támogatását a homozsákok pakolásában. Segítségük nélkülözhetetlen a védekezési munkálatok során
– emelték ki.
Kedves olvasóink!
Ezzel a poszttal véget ért az Index keddi élő hírfolyama a Magyarországon és a környező országokban tapasztalható árvízről.
Köszönjük egész napos figyelmüket! Szerdán ismét percről percre közvetítéssel jelentkezünk az árvízzel kapcsolatban, tartsanak velünk ismét. Addig is jó pihenést kívánunk!
Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere kedden beszámolt arról, hogy az elmúlt napokat a lakókkal, a Katasztrófavédelemmel, a KDVVIZIG-gel és a Fővárosi Vízművekkel együttműködve az árvíz elleni védekezés kidolgozásával, koordinálásával és a helyszíni munkálatokkal töltötte.
Megjegyezte, hogy Lakihegy veszélyeztetett területein jelenleg az ingatlanok köré és a Dunával párhuzamosan is épülnek a gátak homokzsákból, az információs pontot a Lagúna utca 10-ben alakították ki.
„A Duna tetőzését a mostani információk szerint 850 cm-re jósolják, Lakihegyre előreláthatólag pénteken ér az árhullám. Az emésztők szippantását folyamatosan végzik a szakemberek, prioritást élveznek a Dunához közel eső ingatlanok” – közölte a polgármester.
Hozzátette, hogy a városi Facebook-oldalon igyekeznek az aktuális információkat megosztani, és továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését.
Szeptember 18-tól az árvízvédelmi készültség miatt lezárják a 10-es főút Neszmély és Süttő közötti szakaszát. A korlátozáshoz igazodva szerdától már csak Esztergom és Süttő között közlekednek az S74-es vonatok pótlóbuszai. Neszmély és Komárom között a Volánbusz menetrend szerinti járataival lehet utazni, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket is, írja a MÁV-csoport.
A Volánbusz 803-as, 804-es, 814-es és 8700-as járatai az árhullám levonulásának idején megosztva, illetve rövidebb útvonalon közlekednek Komárom, Tata, Tatabánya és Neszmély, valamint Süttő és Esztergom között.
Az autóbuszok Dunaalmás felől csak Neszmély, Művelődési Ház megállóig, Esztergom felől pedig Süttő, Kultúrotthon megállóig közlekednek, és onnan is indulnak vissza.
A pótlóbuszok a következő Volánbusz-megállókban állnak meg:
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden, a közösségi oldalán közölte, hogy szerinte erősebb lett a védelmi rendszer a 2013-as árvízhez képest – írja az MTI.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a legutóbbi nagy árvíz tanulságait is figyelembe véve 150 milliárd forint értékben valósultak meg árvízvédelmi fejlesztések, sok helyen megerősítették a töltéseket, zsilipek és tározók épültek, és új gépek is szolgálatba álltak.
Példaként említette, hogy Visegrádon négy kilométer hosszan épült mobilgát és töltés, a mosoni Dunán árvízkapu és hajózsilip épült, a ráckevei Duna-ágon pedig vízleeresztő.
További 100 milliárd forintos fejlesztés van folyamatban, és a honvédség is bevethető azokon a helyeken, ahol a helyi vezetők segítséget kérnek
– jelezte az államtitkár, megköszönve a védekezésben részt vevők munkáját.
A Nemzeti Sport Online írta meg, hogy a magyar vízilabdázók is segítettek az árvíz elleni védekezésben. Posztjuk mellé egy fotót is közzétettek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy Facebookra feltöltött videójában közölte, hogy egész nap kinn voltak a gátakon, 1400 fővel kezdték a keddi napot.
Az alábbi 12 helyszínen voltak jelen hivatásosok és területvédelmi tartalékosok egyaránt: Mosonmagyaróvár, Neszmély, Esztergom, Pilismarót, Szob, Zebegény, Kismaros, Verőce, Vác, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre és Budakalász.
Mint kiemelte, a folyamat tervezetten, higgadtak és nyugodtan zajlik, tervszerűen látják el feladataikat.
A miniszter azt is elmondta, hogy a gátakon kedden megjelent a Ludovika zászlóalj is, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakon végző diákjaiból.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, utasítást adott arra, hogy csoportosítsák át a PTSZ–M lánctalpas kétéltű járműveket is, ha valahol esetleg átszakadna a gát, és szükség lenne ilyen járművekre.
Rubint Réka egy keddi, Instagram-oldalára feltöltött videója szerint ő és férje, Schobert Norbert is segítettek a homokzsákok töltésében és pakolásában.
Jön a Duna könyörtelenül! Ne hátat fordítsunk egymásnak, hanem fogjunk össze és segítsünk!
– hangsúlyozta a fitneszlady. Hozzátette, hogy Óbudán, Szentendrén, Leányfalun és az egész Dunakanyarban várják az önkéntesek segítségét.
„Gyertek! Minden kézre szükség van! Én a ma esti Rozsnyaira be vagyok melegítve” – jegyezte meg Rubint Réka.
Szeptember 18-ától határozatlan időtartamra a közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében a Gemenc Zrt. erdőlátogatási tilalmat rendelt el – írja a Turista Magazin.
A tiltás vonatkozik a teljes Gemenci erdőre, a Mohács és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre is.
Közölték még, hogy leállítják a Gemenci Állami Erdei Vasút közlekedését, a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is zárva tart, és a programok is elmaradnak.
A felázott erdőtalaj és a fakidőlések kockázata jelentősen megnőtt, valamint a nyári gátak töve is felázott, ami miatt a hullámtéren belüli időszakosan ármentett területekre is betörhet a víz
– emelték ki. Hozzátették azt is, hogy az elkövetkezendő időszak válságos napokat, heteket hoz az erdei állatok életében, ezért kérik a lakosságot, hogy az árhullám elvonulásáig ne zavarják az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját.
Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt szerint Gyurcsány Ferenc javaslata, miszerint az árvíz miatt azonnal vissza kell engedni a fővárosnak az autókat a Lánchídra, teljes félreértése a mostani helyzetnek.
Mint a Facebookon írta, a 2013-as rekordárvíz idején a BKK vezérigazgatója volt, és akkor is le kellett zárni mindkét rakpartot, sőt egy ponton az Árpád fejedelem útját és a Margit híd budai hídfőjének térségét is, a parti villamosvonalakkal együtt.
Azt tettük, amit egy ilyen volumenű lezárás kapcsán egyedül tenni lehet: mindenkit a közösségi közlekedés igénybevételére kértünk, és rendkívüli buszsávokat jelöltünk ki minden torlódó szakaszon, akár a Dunától távolabbi pontokon is, ahol a buszok számára ez szükséges volt
– írta. Vitézy Dávid hozzátette, hogy megerősítették és sűrítették a közösségi közlekedést, a metrókat, a legfontosabb villamos- és buszjáratokat, és még a régi villamosok is visszatértek sok év szünet után a nagykörútra hogy sűrűbb lehessen a menetrend. Az egykori főpolgármester-jelölt kiemelte, hogy
a közösségi közlekedés megerősítése az egyetlen helyes válasz most is,
és bízik abban, hogy erre készül a Főváros és a BKK.
„Azzal ugyanis, ha a DK javaslata szerint a Lánchídra visszaengednénk az árvíz miatt a közúti forgalmat, csak egyet érnénk el: még nagyobb dugó lenne, és a 16-os, 105-ös, 178-as, 210-es, 216-os buszok is a dugóban vesztegelnének” – véleményezte Vitézy Dávid.
Mint írta, szerinte egy ilyen rendkívüli árvízi helyzetben nem kevesebb buszsáv kell, hanem több. Megjegyezte, hogy van kritikája a BKK működésével kapcsolatban, amit el is szokott mondani, de szerinte pont
az árvízi veszélyhelyzet idején hagyni kéne a közlekedési, és persze a vízügyi, katasztrófavédelmi szakembereket dolgozni, s ahol lehet, inkább segíteni a munkájukat.
„Ezt javaslom minden fővárosi politikai szereplőnek, különösen azoknak, akik még két hétig elvben a városvezető koalíció részesei is, tehát a Facebook-ötletelés helyett az lenne a feladatuk, hogy dolgozzanak és vezessék a várost” – tette hozzá Vitézy Dávid.
Az olaszországi Pescarában dolgozó tűzoltók arról számoltak be, hogy több mint 200 hívást kaptak, miután a heves esőzések áradásokat okoztak a városban, írja a horvát index.
A dél-olaszországi Abruzzo régióban sárga időjárási figyelmeztetés van érvényben.
A polgármesteri hivatal megerősítette, hogy a helyi rendőrség és a polgári védelmi osztály munkatársai is dolgoznak a helyreállításokon.
Storm Boris is now affecting Italy, causing flooding in Pescara this morning....pic.twitter.com/w066MfV9OT
— Volcaholic 🌋 (@volcaholic1) September 17, 2024
Az elmúlt napokban a rendkívül heves esőzések és hirtelen árvizek miatt legalább 21-en haltak meg Lengyelországban, Csehországban, Ausztriában és Romániában, írja a horvát index.
Csehországban 15 ezer embert evakuáltak, Lengyelországban pedig 3 ezret, és még mindig több tízezer ember van áram nélkül. Az árvíz által sújtott kisebb falvakban nincs mobilhálózat, de még áram se.
„A tűzoltók és a mentők nem tudnak egymással kommunikálni. Egyes falvak teljesen el vannak zárva a világtól, ezért a vizet és az élelmet helikopterekkel szállítják be. Az emberek mindenüket elvesztették” – mondta egy lengyel férfi.
A délnyugat-lengyelországi Nysa városa továbbra is erősíti védelmét, annak ellenére, hogy a tartományi hatóságok megerősítették, a vízszint már csökkent. Románia rendkívüli állapotot hirdetett Galati és Vaslui járásban, ami október 16-ig marad érvényben.
A Párkányi Városi Hivatal közölte, hogy a Duna párkányi szakaszán jelenleg II. fokú árvízvédelmi készültség van, és a folyó vízszintje jelentősen emelkedik.
Mint írták, a további teendők összehangolása érdekében a reggeli órákban közös megbeszélést tartottak a város, az Érsekújvári Járási Hivatal, a Tűzoltó és Mentőszolgálat és a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat képviselői.
Beszámoltak arról is, hogy leszerelték a Duna-parti kilátópadot, az árvízvédelmi kocsit készenléti állapotba helyezték, beszerezték a homokot és az árvízvédelmi zsákokat, a Mária Valéria híd alatti utat (átjárót) és a beton árvízvédelmi fal nyílásait is mobil gáttal zárták le.
Kiemelték, hogy a helyzet függvényében az elkövetkezendő órákban kihirdetik a város területén a III. fokú árvízvédelmi készültséget.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Komáromból is bejelentkezett. Mint mondta, a 2013-as árvíz idején ez volt a legveszélyeztetettebb szakasz, és épphogy csak sikerült megtartani akkor a védműveket.
„Azóta fölépítettünk ide egy új gátszakaszt. Látható, hogy ez mindent kibír. Ez jóval 9 méter fölött is megtartja a vizet” – hangoztatta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy ezzel több százezer homokzsákot megspóroltak, és az önkéntesek mehetnek azokra a szakaszokra, amelyeket nehezebb bevédeni.
Egész Budapesten már körülbelül 1 millió homokzsákot használtak fel az árvíz elleni védekezéshez. A Margit-szigeten kedd kora reggeltől több százan dolgoztak. A sziget szélén végig homokzsákfal épül, és a szökőkutat is körbekerítik, írja az RTL.
A szakemberek szerint a Római-part a legkritikusabb, a gátat 6000 köbméter agyaggal támasztják meg.
A parthoz közeli házak egy része itt már vízben áll.
Több ház elé gátat építettek, a lakók már napok óta készülnek az árvízre.
Karácsony Gergely főpolgármester azt kérte az emberektől, hogy a következő napokban senki se katasztrófaturistáskodjon a Dunánál, mert nagyon erős lesz a sodrás. Elmondta, hogy a budai és a pesti alsó rakpart sokáig lesz víz alatt.
Az Index információi szerint a BKK dolgozói 15-15 fős csoportokban, nappali és éjszakai váltásban folyamatosan, 0–24 órában töltik a homokzsákokat a Batthyány téren.
Egy sátrat is telepítettek a térre, ahol biztosítják a dolgozók étellel, vízzel történő ellátását. Itt önkéntesek elvileg nem segíthetnek.
A rakparton kisebb katasztrófaturizmus kezdett kialakulni, ugyanis több tucat ember fotózza a vízállást, mivel csupán néhány centire van a Duna vízszintje az alsó rakparttól.
Miután a Duna vízszintje keddre virradó éjszaka 970 centiméter környékén tetőzött, így stabilizálódni kezdett a helyzet Pozsonyban, írja az Új Szó. A legfrissebb előrejelzések szerint további emelkedés nem várható, ezért a városvezetés bízik abban, hogy a károk mértéke sem nő.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet is megerősítette, hogy a Duna Pozsonynál 970 centiméteres maximumot ért el, azonban figyelmeztettek, hogy a bősi vízerőmű alatti középső és alsó szakaszon a vízszint tovább emelkedik.
Az előrejelzések szerint a vízszint nem emelkedik tovább, így remélhetőleg a károk nagysága se nő
– jelentette ki Matus Vallo, Pozsony főpolgármestere. Hozzátette, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a helyzet alakulását a Duna és a Morva folyó környékén.
Tomas Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter közösségi oldalán számolt be arról, hogy becslések szerint az áradások okozta károk 20 millió euró körül mozognak. Azt is közölte, hogy Bősön és Dunacsúnon másodpercenként 10 293 köbméternyi víz folyik át.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője közölte, hogy hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, és sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon, írja az MTI.
Hozzátette, hogy a Dunán általában 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, most ennél hosszabb idővel kell számolni, és ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást ad.
A szóvivő tájékoztatása szerint a Szigetközben befejezték a felkészülést a vízügyi szakemberek.
Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést. Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának.
Mukics Dániel közölte, hogy a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik.
A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre, és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, valamint oktatói is bekapcsolódnak a munkálatokba
– ismertette.
„Az a politikai hisztéria, ami most ezt az árvizet körülveszi, semmi más, mint a politikusok versenyfutása a félrevezethető társadalom felé a szimpátia kiváltására” – írta Varga-Damm Andrea, a Jobbik volt országgyűlési képviselője a Facebookon.
Megjegyezte, hogy szerinte nem attól lesz valaki jó kormányzó, hogy tud homokzsákokat rakni és fényképeken mutogatni magát, hanem „az lesz jó kormányzó, aki úgy szervezi meg az állami szervezeti rendszert, hogy azok az emberek, akiket közpénzből fizetünk a feladat ellátására, tökéletesen meg tudják ezt a problémát oldani.”
Nekünk, a normális társadalomnak, elegünk van a hisztériából. Mindenkinek meg van a maga feladata, azt kell tisztességesen ellátnia. Ha ez így lenne, akkor ebben az országban béke, nyugalom és jólét lenne. Amíg azonban ilyen magamutogatók egy természeti katasztrófát használnak fel a saját reklámozásukra, addig itt nem lesz normális közélet
– hangsúlyozta a volt képviselő.
A BKV Zrt. a közösségi médiában közölte, hogy az elektromos kapcsolószekrényeik vízállók, de hozzátették, hogy
azt nem bírnák ki károsodás nélkül, ha napokig vízben állnának.
Kiemelték, hogy a Duna áradása miatt a 2-es villamos vonalán, a Lánchídnál már biztos, hogy ez a sors vár rájuk.
„Ráadásul a kiöntött folyó nemcsak vízzel, hanem hordalékkal, iszappal is ellepi a berendezéseket. Ezért kollégáink tegnap éjjel kiszerelték a szekrényekből az értékes elektromos eszközöket” – fűzték hozzá.
Leírták azt is, hogy a mindennapokban ezek a kapcsolószekrények vezérlik a fedezőjelzőket, vagyis azokat a sárgán villogó, majd pirosra váltó „lámpákat”, amelyek elsőbbséget biztosítanak a villamosoknak.
A Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő tájékoztatást adott ki az árvíz miatti útlezárásról, valamint köszönetüket is kinyilvánították a visegrádi közösségnek.
„Tájékoztatjuk Önöket, hogy az árvíz miatti útlezárások következtében a Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő Esztergom irányából, a 11-es számú főút felől kerülő úton közelíthető meg” – írták.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a visegrádi közösség és a visegrádi focicsapat tagjainak aktív támogatását a homozsákok pakolásában. Segítségük nélkülözhetetlen a védekezési munkálatok során
– emelték ki.
Kálló Gergely önkormányzati képviselő a Szalki-szigetről bejelentkezve azt írta közösségi felületén, hogy szerinte nem kellene árvíz ahhoz, hogy összefogjanak az emberek.
„De ha már így alakult, ha kellünk, itt vagyunk a partok mentén. Segítsünk, ha ember kell a gátra” – hangsúlyozta a politikus.
Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben részt vevők számára Magyarországon egyre több a feladat. A vízügy a partnerszervezetekkel együttműködve 24 órában folytatja az előkészületeket, és szakmailag támogatja a településeket is. A Lajta menti szükségtározó megnyitásának lehetőségét továbbra is mérlegelik a szakemberek – írja az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Hozzátették, hogy a Borisz ciklon – amely már legyengült és elhagyja a térséget – az elmúlt időszakban rendkívüli csapadékmennyiséget hozott. Az elmúlt 24 órában a Bécsi-medence, az Inn, a Traun és az Enns vízgyűjtőjén területi átlagban még hullott 25-50 milliméternyi, de már csak Bajorországban számíthatnak némi utánpótlásra, aztán lassan megszűnik az eső a vízgyűjtőkön.
Megjegyezték azt is, hogy
a legfrissebb előrejelzés alapján a Duna hazai szakaszán a legtöbb helyen III. fokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik, a Lajtán a valaha mért legmagasabb vízállásra (az LNV-re), a Murán pedig az I. fok szintjét megközelítő tetőzésekre számítunk.
Budapesten várhatóan kedd este lép ki az alsó rakpartra a víz, a tetőzés a fővárosban – a jelenlegi adatok szerint – szombaton valószínű. A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a III. fok szintje feletti tetőzésre lehet számítani.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) folytatja a vízügy védelmi munkálatainak koordinálását, szoros együttműködésben a társszervezetekkel. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) területén az állami védvonalakon csaknem 900 szakemberük dolgozik. Mellettük a Lajtán Mosonmagyaróvárnál, illetve a Dunán Dunaalmásnál és Pilismarótnál a honvédség 1100 fővel segédkezik, de ha szükséges, további több ezer katona tud csatlakozni hozzájuk.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgári védelem munkatársaival is 24 órában tartják a kapcsolatot: a helyszíneken a vízügyes szakemberek a szakmai irányítást végzik, ők pedig a biztonságról és a rendfenntartásról, illetve a még szükséges eszközökről – szivattyúkról, zsákokról, fáklyákról, gumicsizmákról – gondoskodnak.
Az önállóan védekező településeken az önkormányzatok saját vízkárelhárítási terveik alapján, de a kirendelt vízügyes műszaki irányító szakmai vezetésével végzik a munkálatokat.
Az árvízvédelmi munkában a vízügy és partnerei a legmodernebb technikával gyűjtik és értékelik az adatokat. Ezek alapján óráról órára változik a várható helyzet, így ehhez mérten kollégáik folyamatosan alakítják a védekezést.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójával (EFOTT) közösen arra mozgósítja a magyar és a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az árvízi védekezéshez, írja az MTI.
A HÖOK azt közölte, hogy az önkéntes hallgatók nemcsak egyetemi kreditet kapnak, ami hozzájárul tanulmányaikhoz, hanem az EFOTT is elismeri munkájukat egy szerdai napijeggyel.
A várható árvíz által érintett területeken, kifejezetten a Dunakanyar, Budapest és a Szigetköz térségében szükség lesz az önkéntesek segítségére, akik a mobilgátak kiépítésében, homokzsákok készítésében és elhelyezésében vállalhatnak szerepet – hangsúlyozták.
Hozzátették, hogy az egyetemi közösség összetartása és az önkéntesség kiemelkedően fontos, különösen ilyen vészhelyzetben. Az összefogás nemcsak a védekezés sikeréhez járul hozzá, hanem erőteljes üzenetet közvetít a fiatalok felelősségvállalásáról és összetartásáról is.
A MÁV és a Volánbusz hálózatán az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés. Egyetlen kivétel, ahol már korlátozást kellett bevezetni, az az Esztergom–Komárom-vonal. A szakaszon buszok szállítják az utasokat az áradás levonulásáig és az esetleges helyreállításig, írja a MÁV-csoport.
Szerdától Neszmély és Süttő között a 10-es főutat lezárják, emiatt a pótlóbuszok útvonala az árvízvédelmi készültséghez igazodva változni fog, akkortól átmenetileg csak Süttő és Esztergom között tudnak közlekedni.
A Volánbusz menetrendjét is jelentősen befolyásolják a körülmények. Az árvizek következtében bevezetett útlezárások és forgalmi korlátozások miatt egyes autóbuszok terelt vagy rövidített útvonalon közlekedhetnek.
A következő napokban Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom vármegye Duna menti települései, és a Dunakanyar térsége érintett a forgalmi korlátozásokban.
Jelenleg terelve közlekednek Győrben a Móricz Zsigmond rakpart járatai, valamint lezárták a 11-es út Tát és Esztergom közötti szakaszát, ahol szintén terelésekkel kell számolni. A Dunakanyar térségében szerda reggeltől további lezárások lépnek életbe, többek között Süttő és Neszmély között, illetve Dömösön és Pilismaróton is szünetel az autóbuszos személyszállítási szolgáltatás. Szerdán hajnaltól a 803-as és 804-es járatok megosztva, csak Neszmély–Tata–Tatabánya, Neszmély és Komárom, illetve Süttő és Esztergom között közlekednek.
Az 1721-es vonalon Esztergom és Győr között nem indul járat. A 880-as járatok csak Visegrád és Újpest között szállítják az utasokat, az Esztergom és Visegrád közötti szakaszon nem indulnak.
Várhatóan szerda este 18 órától Esztergom Kertváros és Esztergom belvárosa között az autóbuszok a Látóhegyi út felé közlekednek, így a Szalézi lakópark és a Knorr János utca közötti szakaszt nem fogják érinteni.
Az árvízhelyzet miatt egyes útvonalakon késésekre és/vagy járatkimaradásokra is számítani kell. Ezek egy része az útvonaltervezőkben nem lesz látható a folyamatosan változó körülmények miatt.
A Volánbusz kéri utasait, hogy a következő napokban ne megszokásból kezdjék meg utazásukat, utazásuk tervezése, illetve megkezdése előtt mindenképpen tájékozódjanak a legfrissebb információkról a volanbusz.hu/arviz oldalon is.
„A Duna budapesti tetőzését a főváros felkészülten várja, csütörtök délre minden árvízivédelmi munkálattal elkészülnek a szakemberek” – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Karácsony elmondta, hogy három területen zajlanak kiemelt árvízvédelmi beruházások.
Arról is tájékoztatást adott, hogy a Hajógyári-szigetre vezető hidakat lezárják, és az áramot lekapcsolják a szigeten. Kitért továbbá arra is, hogy a fővárosi vízszolgáltatás biztosítása érdekében fokozott figyelemmel ellenőrzik a kutakat.
Elmondta, hogy a közösségi közlekedést is érinti az árvíz, elsősorban a Duna mellett közlekedő villamosok forgalmában kell fennakadásokra számítani.
Karácsony Gergely köszönetét fejezte ki az árvízi védekezésben részt vevőknek, illetve ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a folyó erős sodrása miatt csak óvatosan nézzék meg az emberek az áradó Dunát.
Matkovich Ilona, Vác polgármestere közösségi felületén közölte, hogy egyre gyűlnek a teli homokzsákok a Szérűskertnél. Megjegyezte, hogy sok diák érkezik a környező iskolákból, hogy részt vegyenek az árvízi védekezésben.
Még rengeteg zsákra és sok önkéntesre van szükségünk, hogy elég erős gátat építhessünk az áradó Duna feltartóztatására
– emelte ki. Hozzátette, hogy a Tanpályánál és a Szérűskertben éjszakába nyúlóan lehet jelentkezni a munkára.
Ovádi Péter, Veszprém vármegye 1. választókörzetének képviselője a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, hogy az árvíz a vadon élő állatokra is komoly veszélyt jelent, ezért kéri, hogy mindenki kellő felelősséggel járjon el.
Mint írja, a vadon élő állatok ebben a helyzetben keresik a száraz területeket, ahol biztonságban tudhatják magukat.
„Kérem a lakosságot, hogy ne sétáljon senki a gátakon, ne zavarja meg a vadállatokat. Ha kutyát sétáltatnak, minden esetben használjanak pórázt, a víz közelébe pedig ne menjenek. Amennyiben a vadak megijednek, visszafordulhatnak, ez pedig akár a pusztulásukhoz is vezethet. Óvjuk a vadon élő állatokat is!” – hangsúlyozta a képviselő.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának Hallgatói Önkormányzata a Facebookon közölte hallgatótársaikkal, hogy az árvízveszély miatt a kedden délután és este 50 önkéntesre van szükség Pilismaróton, homokzsákpakolásra.
Megjegyezték, hogy az önkénteseket buszokkal szállítják a helyszínre.
„Kérjük, jelentkezzetek a poszt alatt kommentben, segítsük minél többen a védekezést!” – írták.
A kalocsai Kék Duna Vendéglő a Facebook-oldalán írta meg, hogy Kalocsánál valószínűleg hétfőn fog tetőzni a paksi vízmérce szerint 840–850 cm körül a Duna.
„Sok még a bizonytalanság, egy dolgot tudunk biztosan: ennyi segítő, együttérző emberrel már régen találkoztunk! Sokat jelentenek számunkra a segítő szándékú felajánlások, együttérző telefonok, Messenger-üzenetek. Nagyon köszönjük!” – írták.
Mint megjegyezték, csütörtök délután a hozzájuk vezető utat már ellepi a víz, ezért vendéget akkor már nem tudnak fogadni.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) önkénteseket toboroz a gátakra az árvíz elleni védekezéshez. A pártnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint felhívással fordulnak tagtársaik, szimpatizánsaik felé a Facebookon.
A közösségi felületeken közzétett bejegyzésben azt írták: az árvízhelyzet miatt összefogásra hívnak mindenkit. Arra kérik tagtársaikat, szimpatizánsaikat, hogy csatlakozzanak a küzdelemhez, jelentkezzenek a helyi szervezeteknél.
A KDNP egyúttal köszöni az önkéntesek eddigi munkáját.
Folytassuk, mindenkire szükség van, hiszen nagy kihívás előtt állunk! Tizenegy éve is legyőztük az árhullámot, együtt megint sikerülni fog!
– írták.