„Az árvíz, ha hagyjuk, visz mindent. Ilyenkor nincsenek politikai oldalak, nincsenek viták, csak a védekezés. A víz nem nézi, ki töltötte meg a zsákot, sem azt, hogy ki rendelte meg” – írta a Magyar Szocialista Párt a Facebook-oldalán.
Hozzátették, hogy ők kedden Vácon segítenek, mint írták, példaértékű az összetartás, amit látnak: mindenki dolgozik, vállt vállnak vetve.
Mi is hoztunk meleg teát azoknak, akik egész éjjel itt voltak. Azóta lapátolunk és pakoljuk a zsákokat közösen a helyiekkel, mintha mindig is ismertük volna személyesen is egymást
– jegyezték meg.
„A Duna budapesti tetőzését a főváros felkészülten várja, csütörtök délre minden árvízivédelmi munkálattal elkészülnek a szakemberek” – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A főpolgármester elmondta, hogy három területen zajlanak kiemelt árvízvédelmi beruházások.
Arról is tájékoztatást adott, hogy a Hajógyári-szigetre vezető hidakat lezárják és az áramot lekapcsolják a szigeten. Kitért továbbá arra is, hogy a fővárosi vízszolgáltatás biztosítása érdekében fokozott figyelemmel ellenőrzik a kutakat.
Elmondta, hogy a közösségi közlekedést is érinti az árvíz, elsősorban a Duna mellett közlekedő villamosok közlekedésében kell fennakadásokra számítani.
Karácsony Gergely köszönetét fejezte ki az árvízi védekezésben résztvevőknek, illetve ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a folyó erős sodrása miatt csak óvatosan nézzék meg az emberek az áradó Dunát.
Matkovich Ilona, Vác polgármestere közösségi felületén közölte, hogy egyre gyűlnek a teli homokzsákok a Szérűskertnél. Megjegyezte, hogy sok diák érkezik a környező iskolákból, hogy részt vegyenek az árvízi védekezésben.
Még rengeteg zsákra és sok önkéntesre van szükségünk, hogy elég erős gátat építhessünk az áradó Duna feltartóztatására
– emelte ki. Hozzátette, hogy a Tanpályánál és a Szérűskertben éjszakába nyúlóan lehet jelentkezni a munkára.
Ovádi Péter, Veszprém vármegye 1. választókörzetének képviselője a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, hogy az árvíz a vadon élő állatokra is komoly veszélyt jelent, ezért kéri, hogy mindenki kellő felelősséggel járjon el.
Mint írja, a vadon élő állatok ebben a helyzetben keresik a száraz területeket, ahol biztonságban tudhatják magukat.
„Kérem a lakosságot, hogy ne sétáljon senki a gátakon, ne zavarja meg a vadállatokat. Ha kutyát sétáltatnak, minden esetben használjanak pórázt, a víz közelébe pedig ne menjenek. Amennyiben a vadak megijednek, visszafordulhatnak, ez pedig akár a pusztulásukhoz is vezethet. Óvjuk a vadon élő állatokat is!” – hangsúlyozta a képviselő.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának Hallgatói Önkormányzata a Facebookon közölte hallgatótársaikkal, hogy az árvízveszély miatt a kedden délután és este 50 önkéntesre van szükség Pilismaróton, homokzsákpakolásra.
Megjegyezték, hogy az önkénteseket buszokkal szállítják a helyszínre.
„Kérjük, jelentkezzetek a poszt alatt kommentben, segítsük minél többen a védekezést!” – írták.
A kalocsai Kék Duna Vendéglő a Facebook-oldalán írta meg, hogy Kalocsánál valószínűleg hétfőn fog tetőzni a paksi vízmérce szerint 840–850 cm körül a Duna.
„Sok még a bizonytalanság, egy dolgot tudunk biztosan: ennyi segítő, együttérző emberrel már régen találkoztunk! Sokat jelentenek számunkra a segítő szándékú felajánlások, együttérző telefonok, Messenger-üzenetek. Nagyon köszönjük!” – írták.
Mint megjegyezték, csütörtök délután a hozzájuk vezető utat már ellepi a víz, ezért vendéget akkor már nem tudnak fogadni.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) önkénteseket toboroz a gátakra az árvíz elleni védekezéshez. A pártnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint felhívással fordulnak tagtársaik, szimpatizánsaik felé a Facebookon.
A közösségi felületeken közzétett bejegyzésben azt írták: az árvízhelyzet miatt összefogásra hívnak mindenkit. Arra kérik tagtársaikat, szimpatizánsaikat, hogy csatlakozzanak a küzdelemhez, jelentkezzenek a helyi szervezeteknél.
A KDNP egyúttal köszöni az önkéntesek eddigi munkáját.
Folytassuk, mindenkire szükség van, hiszen nagy kihívás előtt állunk! Tizenegy éve is legyőztük az árhullámot, együtt megint sikerülni fog!
– írták.
Nagy erőkkel dolgozik a fővárosi védvonali zárásokon az árvíz miatt a Fővárosi Csatornázási Művek négyszáz munkatársa, az irányításuk alatt működő alvállalkozók dolgozói és a katasztrófavédelem által kiképzett önkéntesek – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A Királyok útján hétfőn kezdődött az árvízi kapuk zárása, összesen 43 átjárót, úgynevezett kulisszát zárnak le. Kedden megkezdődött a védvonal agyagos megerősítése is. Mintegy 1700 méter hosszon, 6 ezer köbméter agyag felhasználásával 90 szakember 18 célgép segítségével építi meg az ideiglenes gátat.
A Margit-szigeten hétfő óta éjjel-nappal építik homokzsákokból a mobilgátat. Az ideiglenes gát építését a sziget mélyebb pontjától, a déli csücskétől indulva kezdték meg.
Keddtől a munkához a katasztrófavédelem által kiképzett 160 önkéntes is csatlakozott. Naponta mintegy 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használnak fel.
A fővárosi szennyvízelvezetés és -tisztítás az árvízi üzemmód mellett is folyamatos, zavartalan. Ahol szükséges, a Fővárosi Csatornázási Művek mobil szivattyúkkal emeli át és vezeti el a keletkező szennyvizeket. Eddig 30 helyen kellett szivattyúkat bevetni.
A Kronen Zeitung közölte, hogy a Duna további értesítésig teljesen le van zárva a hajóforgalom előtt Ausztriában. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a tilalom.
A Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandárja kedden hivatalos oldalán közölte, hogy légi felderítésre indult egy H145M típusú helikopterük az árvíz sújtotta területre.
Szerdán lezárják a Népszigetre vezető Zsilip utcát az árhullám miatt, és nem lesz járható Marina-partra vezető híd sem. A Duna várhatóan szombat délelőtt tetőzik Újpestnél 856–860 centiméteres magasságban – közölte Újpest hivatalos közösségi oldala.
A Fővárosi Csatornázási Művek helyi vezetője ugyanakkor megnyugtatta az újpesti önkormányzatot, hogy a 2013 óta kiépült védvonalak valószínűleg meg tudják tartani a vizet.
Adománygyűjtő számlaszámot nyitott a Gránit Bank az árvíz által sújtott helységek, emberek megsegítése és támogatása érdekében. A bank több millió forintos azonnali, rendkívüli támogatást is nyújt erre a célra, és várja mindenki hozzájárulását, akinek lehetősége van a célt anyagilag támogatni.
Az adománygyűjtő bankszámlaszámra folyamatosan érkező összeget a pénzintézet az Ökumenikus Segélyszervezet számára ajánlja fel, amely a védekezésben való hozzájárulás mellett azokat a bajbajutottakat is tudja majd segíteni az érkező összeg szétosztásával, akik az elmúlt évtized legnagyobb áradása következtében szenvednek várhatóan károkat.
Az alábbi számlaszámra vár a bank minden olyan adományt, amivel a lakosság segítene a bajbajutottakon:
„Az árvíz, ha hagyjuk, visz mindent. Ilyenkor nincsenek politikai oldalak, nincsenek viták, csak a védekezés. A víz nem nézi, ki töltötte meg a zsákot, sem azt, hogy ki rendelte meg” – írta a Magyar Szocialista Párt a Facebook-oldalán.
Hozzátették, hogy ők kedden Vácon segítenek, mint írták, példaértékű az összetartás, amit látnak: mindenki dolgozik, vállt vállnak vetve.
Mi is hoztunk meleg teát azoknak, akik egész éjjel itt voltak. Azóta lapátolunk és pakoljuk a zsákokat közösen a helyiekkel, mintha mindig is ismertük volna személyesen is egymást
– jegyezték meg.
Harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben Budapesten, ez a közösségi közlekedés járatait is érinti. Szerdán lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a H5-ös HÉV nem hajt be a Batthyány téri végállomására. A szerelvények megváltozott menetrend szerint, Szentendre/Békásmegyer felől a Margit híd, budai hídfő állomásig járnak. A Margit híd, budai hídfőnél a vonatokra a felszínen kialakított ideiglenes végállomásnál lehet felszállni – közölte a BKK.
Szerdától a Margit hídnál a HÉV-megállóhoz vezető lépcsőket lezárják, azok nem használhatók. A következő napokban a Batthyány téren a Duna felőli, a villamosmegállókhoz vezető lépcsőknél homokzsákokat helyeznek el, ezért azokat sem lehet majd használni, a felszín a buszvégállomásra vezető lépcsőn érhető majd el.
A BKK és a MÁV-HÉV munkatársai hangbemondásokkal, információs táblákkal, a Margit híd, budai hídfő állomásnál pedig személyesen is segítik az utasok tájékozódását. Ennek ellenére a BKK arra kéri a szentendrei HÉV-en utazókat, hogy útvonalukat még indulás előtt tervezzék meg.
Lezárják a Margit híd HÉV-végállomás peronján áthaladó kerékpárutat is. Ezen a szakaszon biciklivel nem lehet áthaladni, a BKK az Árpád fejedelem úti kerékpársáv használatát javasolja.
A Duna magas vízállása miatt bevezetett további korlátozások:
Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, további forgalmi korlátozások is várhatók.
Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere kora délután a Római-partról bejelentkezve a Facebook-oldalán írta meg, hogy most minden segítő kézre szükség van az árvíz elleni védekezésben.
„A vízügy, a honvédség és a katasztrófavédelem mindenhol biztosítja a megfelelő szintű védekezést, valamint önkéntesek is részt vesznek a munkálatokban – ezért vagyunk itt mi is! Együtt sikerülni fog!” – hangsúlyozta a polgármester.
Víz alatt a bicikliút Verőce felé, a Duna a Ligetnél kezd kilépni a medréből – írja a Vác.hu.
Bizonytalan időre bezárt a korábbi tanpálya környékén álló McDonald’s, ahol az ott dolgozók már felépítették homokzsákfalat az étterem védelme érdekében.
Turi Lajos, Tát polgármestere közösségi oldalán beszámolt róla, hogy a vízügyi igazgatóság szakemberei és a társhatóságok Táton is felkészültek az árhullám fogadására. Instrukcióik alapján folytatják a logisztikai szervező munkát.
A polgármester leírta, hogy hétfőn a vasúti kavicsos ágyazatot átvágva összefüggő védelmi rendszerré tették az Únyi patak töltését, és amennyiben a biztonság megkívánja, a Spar áruház melletti mobilgátat is kiépítik.
Hozzátette, hogy az elkövetkező napokban látványosan megemelkedik az Únyi patak vízgyűjtője is, de a mostani adatok alapján, a péntekre várható tetőzés 30–40 cm-rel alatta marad a 2013-as rekordnak.
Karácsony Gergely főpolgármester közölte, hogy a Margit-sziget és a Római-part mellett a Batthyány téren is megkezdődött a felkészülés, már rengeteg homokzsákot kipakoltak.
A főpolgármester egy rövid videóban azt is bemutatta, hogy délután negyed három óra körül a Duna vízszintje csak centiméterekre volt az alsó rakpartoktól.
A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor kormányfő a Lajta menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről – írja az MTI.
Orbán Viktor megadta az engedélyt a Lajta főmedre és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására. A szükségtározó a másodrendű védvonal megnyitásával biztosítja, hogy az elsőrendű fővédvonalakat ne törje át a víz, illetve garantálja Mosonmagyaróvár és lakóinak biztonságát.
A Kárpátia zenekar közölte, hogy a koncertjüket átszervezték október 12-re a győri árvízhelyzet miatt.
Mint írták, várhatóan a koncert helyszínén meghaladja a víz szintje az egy métert.
„Erőt, kitartást kívánunk a gáton védekezőknek” – üzente a zenekar.
Karácsony Gergely főpolgármester kora délután a Róma-partról jelentkezett be, és közölte, hogy folytatódik az árvíz elleni védekezés a területen.
A főpolgármester elmondta, hogy a Királyok útján történik az egyik legfontosabb védekezési beruházás, hiszen itt található a főváros egyik leggyengébb pontja.
A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárja közölte, hogy a hajnali órákban újabb munkacsoportok indultak útnak a laktanyájukból, hogy részt vegyenek az árvíz elleni védekezésben.
Az árhullám miatt több országos közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők – írja az MTI.
Felhívták a figyelmet, hogy Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében nemcsak a Duna, hanem a mellékfolyók mentén is lesznek útlezárások az árvízi védekezés vagy az elöntött területek miatt.
A közútkezelő arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról és az útviszonyokról az Útinform weboldalán.
Emlékeztettek rá, hogy az elmúlt napokban több, a Dunához közeli kerékpárúti szakaszt, kompokhoz, révállomásokhoz vezető utat lezártak a forgalom elől Komárom-Esztergom és Pest vármegyében, illetve a vámosszabadi határátkelőhöz vezető szakaszon is teljes útzárat rendeltek el.
A 11-es főút Komárom-Esztergom vármegyei részén is több helyen van érvényben teljes vagy félpályás korlátozás.
Arra is figyelmeztetett a közútkezelő, hogy a korlátozásokat az autósok is tartsák be, ne próbáljanak meg áthajtani, mert könnyen élet- és balesetveszélyes helyzetekbe kerülhetnek.
Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő a Facebook-oldalán közölte, hogy ők is komoly kihívások elé néztek az elmúlt napokban a Duna magas vízállása miatt.
Mint írták, a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. munkatársai napok óta minden erejükkel azon dolgoznak, hogy megóvják a fürdő területét és berendezéseit a víz betörésétől.
Köszönjük csapatunk áldozatos munkáját, és hálásak vagyunk vendégeink türelméért ebben a nehéz időszakban. Reméljük, hogy az árvíz levonulása után hamarosan újra zökkenőmentesen élvezhetitek a Palatinus nyújtotta élményeket!
– írták oldalukon.
Mint írtuk, Leányfalun is folyamatos a védekezés az árvíz ellen. A településen a katonák mellett Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és munkatársai is segítettek homokzsákokat tölteni.
Az egész ország pártállásra való tekintet nélkül részt vesz az árvíz elleni védekezésben. [...] Homokzsákokat pakolunk, és igyekszünk biztonságban tartani a térséget
– mondta a miniszter.
Magyarország Kormánya a Facebook oldalán közölte, hogy újabb katonai egységeket vezényeltek az árvíz elleni védekezésre Leányfalu és Tahitótfalu térségébe.
„Annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell” – írták.
A Margit-szigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaival, valamint olimpiai és világbajnok sportolókkal összefogva homokzsákokat töltött meg az árvíz elleni védekezés során kedd délelőtt.
A sportállamtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) üzemeltetésében lévő budapesti létesítmények közül a Hajós-uszoda is kritikus helyzetben van a dunai árvíz miatt.
„A Margit-szigeti futókör mentén az előrejelzés szerint több mint egy méter magasságú védgátat kell építeni homokzsákokból. Dala Tamás, az uszoda üzemeltetési igazgatója arról tájékoztatta a sportirányítást, hogy a sziget körbekerítéséhez több mint egymillió homokzsákra van szükség, ezért minden segítség jól jön, így kedden reggel a magyar sportélet kiválóságaival a helyszínre siettünk” − mondta Schmidt Ádám.
Kiemelte, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolói mellett a vizes sportok képviselői közül csatlakoztak hozzájuk a Ferencváros vízilabdázói − akik egyébként ma este Debrecenben játszanak bajnokit, továbbá Madaras Norbert olimpiai bajnok, a szövetség elnöke és Gór-Nagy Miklós világbajnok. Az úszók közül Darnyi Tamás olimpiai bajnok is a helyszínen segített, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok és Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó − mindketten a Nemzeti Sportügynökség vezető munkatársai.
„Rendkívül jó érzés megtapasztalni, hogy a hazai sportélet szereplőire bármilyen helyzetben lehet számítani” − hangsúlyozta a sportállamtitkár, aki levelet írt az árvízvédelmi operatív törzsnek, hogy ha bárhol további segítségre lenne szükség, akkor jelezzék a sportirányítás felé, mert a sportolók országszerte tudnak csatlakozni a védekezéshez.
A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát várhatóan kedden be kell zárni, mert a gépészet különböző elemeit ki kellett menteni a helyszínről. „A sportszövetségek segítségével a sportolókat a többi fővárosi vizes létesítménybe irányítjuk át. Kértük ezen létesítményeket, hogy ha igény mutatkozik rá, hétvégén is biztosítsák az edzésekhez szükséges feltételeket” − jelezte a sportállamtitkár.
Bíró Péter, a sportuszodát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója szerint a jól kidolgozott vészforgatókönyvek most rendkívül fontosak, mert a védekezésben nagy szerepet játszanak. „A Margit-szigeti Hajós-uszodában hétfőn délben felállítottunk egy válságstábot, óráról órára monitorozzuk a vízállást. A Dagály strand és a Duna Aréna egyelőre nincs veszélyben, teljes mértékben üzemképesek” − fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette: az NSÜ több mint 200 sportlétesítményt üzemeltet Magyarországon, számos helyszínen kritikus a helyzet.
„A szobi tanuszoda dolgozói a hétvégét is a sportközpontban töltötték, homokzsákokkal biztosították a helyszínt, és mentették az értékeket. Köszönöm a kollégáimnak, hogy példamutató módon, éjjel-nappal vigyázzák az állami értékeket, és feláldozva a pihenőidejüket óvják a létesítményeket.”
Ugyan csapadék-utánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben részt vevők számára itthon egyre több a feladat, a vízügy a partnerszervezetekkel együttműködve 24 órában folytatja az előkészületeket, és szakmailag támogatja a településeket is – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
A legfrissebb előrejelzés alapján a Duna a magyarországi szakaszon a harmadfokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik a legtöbb helyen, a Lajtán a valaha mért legmagasabb vízállást, a Murán pedig az első fok szintjét megközelítő tetőzésekre számítanak. Budapesten várhatóan kedd este lép ki az alsó rakpartra a víz, a tetőzés a fővárosban – a jelenlegi adatok szerint – szombaton valószínű.
A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadfok szintje feletti tetőzésre lehet számítani – írták.
Hozzátették: az Országos Műszaki Irányító Törzs folytatja a vízügy védelmi munkálatainak koordinálását, szoros együttműködésben a társszervezetekkel.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) területén az állami védvonalakon csaknem 900 szakember dolgozik, mellettük a Lajtán Mosonmagyaróvárnál, illetve a Dunán Dunaalmásnál és Pilismarótnál a honvédség 1100 fővel segédkezik, de ha szükséges, további több ezer katona tud csatlakozni hozzájuk.
A katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgári védelem munkatársaival is 24 órában tartják a kapcsolatot a vízügyi szakemberek: a helyszíneken a vízügyes szakemberek a szakmai irányítást végzik, ők pedig a biztonságról és a rendfenntartásról, illetve a még szükséges eszközökről – szivattyúkról, zsákokról, fáklyákról, gumicsizmákról – gondoskodnak.
Az önállóan védekező településeken az önkormányzatok a saját vízkárelhárítási terveik alapján, de a kirendelt vízügyes műszaki irányító szakmai vezetésével végzik a munkálatokat – tették hozzá.
Kiemelték: az árvízvédelmi munkában a vízügy és partnerei a legmodernebb technikával gyűjtik és értékelik az adatokat. Az árhullám mozgásának megfigyeléséhez az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közvetítésével a Copernicus műhold és más szatellitek képei is a szakemberek rendelkezésére állnak.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden árvízvédelmi körútjáról jelentkezett be a Facebookon, és adott egy villám-helyzetjelentést.
Mint azt elmondta, kedden már 540 kilométer hosszúságban védekezik Magyarország, ebből mintegy 200 kilométeren a legmagasabb, tehát harmadfokú készültségi szint van érvényben.
Arról is tájékoztatott a kormányfő, hogy kedd reggeli jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajta mellett alakult ki, ezért átvezényeltek a Duna túlsó oldaláról, az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot, kiválóan dolgoznak, a katonákkal együttműködve.
Több mint 400 katonánk van most kint a gátakon, és huszonnégy óra alatt ezreket tudunk bevetni, ha szükséges. De úgy látom, hogy meg tudjuk oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, valamint lelkes önkénteseinkkel
– jelentette ki a miniszterelnök.
Budapesten a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket vették számba kedd reggel a Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának munkatársai, hogy a terület közelgő lezárásakor senki ne maradjon a helyszínen.
Az első hajléktalan embereket napközben vitték át a szeretetszolgálat egyik budai ellátóközpontjába. A szociális munkások még a keddi napon állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezik, akik meggyőződhetnek arról, hogy a következő napokat a kutyák is biztonságos körülmények között tölthetik majd.
A Hajógyári-szigetet várhatóan szerdán önti el az árvíz. Az utcai szociális munkások a Római-parton egy romos épületben meghúzódó hajléktalan embereket is felkeresték, hogy az árvíz érkezése előtt biztonságba helyezzék őket.
Szorgos kezek töltik a zsákokat Baján, délután az egyetemisták, szerdán pedig a középiskolások is csatlakoznak a felnőttekhez – írja Nyirati Klára bajai polgármester a Facebook-oldalán.
A városvezető hozzátette:
Sokan vagyunk, de nem elegen!