Megkezdjük látogatásunkat az Egyesült Államokban, most repülünk Pennsylvaniába – közölte vasárnap esti beszédében Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Ez a látogatás különleges. Ezután New York és Washington felé vesszük az irányt – tette hozzá az államfő.
Ez az ősz fogja eldönteni, hogy mi lesz a következő lépés ebben a háborúban. (...) Az Egyesült Államokban Ukrajna bemutatja a győzelmi tervét, és az amerikai elnök lesz az első, aki teljes egészében láthatja azt. Természetesen én is be fogom mutatni a tervet a partnerországok vezetőinek, akik Biden elnökhöz hasonlóan a világ vezetői, és a béke vezetőivé válhatnak azáltal, hogy segítenek nekünk
– fogalmazott az ukrán elnök, hozzátéve, hogy az amerikai kongresszus előtt is nyilvánossá teszik az elkészült anyagot. Amerikának minden szükséges hatalma megvan ahhoz, hogy Ukrajnával, szövetségeseinkkel és partnereinkkel együtt biztosítsa azt, amire a legnagyobb szükségünk van.
Volodimir Zelenszkij szerint a békéhez fegyverekre van szükség, hogy Ukrajna megvédhesse függetlenségét, diplomáciára, hogy békére „kényszerítsék Oroszországot”, valamint igazságra, hogy orosz következményei legyenek a háborúnak.
Most dől el, hogy mi lesz az állami vezetők jelenlegi generációjának, a legmagasabb tisztségeket betöltőknek az öröksége. Az elkövetkező napokban találkozunk a globális dél, a G7, Európa és a nemzetközi szervezetek vezetőivel – sok olyan emberrel, akik segítenek a világ konszolidálásában. Nagyon fontos találkozók lesznek az Egyesült Államok képviselőivel
– zárta beszédét Ukrajna elnöke.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere szintén elindult a tengeren túlra, hétfő reggel közösségi oldalán közölte, hogy egyhetes diplomáciai nagyüzemre számít New Yorkban. „Kezdődik az ENSZ 79. Közgyűlése, és a mi álláspontunk világos: a szomszédságunkban háború dúl, mi pedig békét akarunk” – fogalmazott a tárcavezető.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „győzelmi tervének” részeként Ukrajna nem éveken, hanem hónapokon belül kérné a NATO-tagságot – írja a The Kyiv Independent.
Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Joe Biden amerikai elnök elutasítaná Ukrajna „győzelmi tervét”, Zelenszkij elmondta: „Ez egy szörnyű gondolat.”
Ez azt jelentené, hogy Biden nem akarja úgy befejezni a háborút, hogy Oroszországtól megtagadja a győzelmet
– fogalmazott. Hozzátette, hogy „ennek egy nagyon hosszú háború lenne a vége egy lehetetlen, kimerítő helyzet, ami rengeteg ember halálát okozná. Mindezek után nem hibáztathatom Bident semmiért.”
Tisztelt olvasóink!
Kezdetét veszi az Index hétfői hírösszefoglalója az orosz–ukrán háború történéseiről. A tegnapi nap legfontosabb eseményei ezek voltak:
Tartsanak velünk ma is!