Izrael már a Hezbollah-vezér potenciális utódját is likvidálta
Az izraeli hadsereg az X-en közzétett bejegyzésében közölte, hogy megölték a Hezbollah csúcsvezetőjét, Nabil Kaoukot, a szervezet kevés megmaradt magas rangú vezetőjének egyikét.
Kaouk a Hezbollah központi tanácsának helyettes vezetője volt,
és állítólag egyike volt azoknak, akiket a pénteken Bejrútban, egy izraeli légicsapásban megölt Hasszán Naszrallah lehetséges utódjaként tartottak számon.
Így a választási lehetőségek, hogy ki vezesse most a terrorszervezetet, egyre szűkülnek. Elemzők szerint Hashim Safieddine, a Hezbollah végrehajtó tanácsának vezetője lehet a befutó. Ám a hírek szerint Naeem Qassem, a szervezet főtitkárhelyettese is versenyben van.
Az mindenesetre biztosan kijelenthető, Kaouk halála újabb csapás a Hezbollah vezetésére, amelyet megtizedelt az izraeli hadsereg – összegezte a The Guardian.
Fejlemények a Közel-Keleten
Ahogy azt korábban megírtuk, Irán szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, miután Izrael közölte, hogy egy Bejrútra mért légicsapás végzett a 64 éves Hasszán Naszrallah sejkkel. Naszrallah, a libanoni militáns síita iszlamista mozgalom korábbi vezetője a Közel-Kelet egyik legismertebb és legbefolyásosabb személyisége volt.
Küszöbön egy újabb háború, megszólalt Donald Trump tanácsadója
„Bárki, aki tűzszünetet követel, téved. Izrael számára nincs visszaút” – közölte.
Mint kiderült, Izrael több mint 80 tonna bombát dobott le a Hezbollah bunkereire a pénteki csapásban, amelyet az előző éjjel újabb támadások is követtek. Az amerikaiak szerint szárazföldi offenzíva is kezdődhet Libanon ellen, Donald Trump tanácsadója pedig úgy látja: Izraelnek hagyni kell, hogy végleg leszámoljanak a Hezbollahhal.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
20 perce
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
54 perce
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
3 órája
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő
Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.
2 órája
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
4 órája
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
10 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
6 órája
- Külföld
Andrew Tate és testvére elhagyta Romániát, a Trump-adminisztráció is lobbizhatott az érdekükben
A fivéreket az elmúlt években többször helyezték kényszerintézkedések alá.
február 27., 11:35
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét
A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.
február 27., 09:36
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
4 órája
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
10 órája
- Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
február 27., 09:25
- Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt
A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.
február 27., 11:50
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Külföld
Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó
A leveleket egy mentálisan zavart férfi küldte.
február 27., 16:43