Izrael elárulta, miért volt szükség Libanon lerohanására
További Külföld cikkek
- Izraeli külügyminiszter: Magyarország számíthat a segítségünkre a terrorizmus ellen
- Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász a Gázai övezetből
- Trump és a Közel-Kelet: békegalamb vagy elefánt a porcelánboltban?
- „1, 2, három hidat foglalunk el” – a szerbiai diákok szójátékkal üzenik, hogy folytatják a tiltakozást
- Romló egészségi állapotára hivatkozva Harvey Weinstein könyörgött a bírónak tárgyalása előbbre hozásáért
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az elmúlt egy évben legalább hetven kisebb rajtaütést hajtott végre a libanoni határnál, hogy felszámolják a Hezbollahoz köthető katonai létesítményeket – írta a Times of Israel az IDF kedd esti közleménye alapján. A beszámoló szerint a különleges erők az akciókban több mint ezer objektumot semmisítettek meg, és több olyan bunkert és alagutat is felszámoltak, ami a libanoni terrorszervezethez köthető.
Jeruzsálemnek mindezt azután sikerült véghez vinnie, hogy sikerült kiszorítania a Hezbollah elit egységének nevezett Rawdan terrorcsoportot a határ menti térségéből. Ezután szinte észrevétlenül semmisítették meg a határ menti régiókban felfedezett Hezbollah-képességeket.
A behatolások alatt rakétákat, páncéltörőket, aknavetőket, gépfegyvereket és különböző kommunikációs eszközöket foglaltak le és szállítottak Izraelbe.
Háromezer terroristával rohanták volna le Galileát
Az IDF szóvivője, Daniel Hagari képeken és térképen mutatta be a Hezbollah tömeges inváziójának tervét, és elmondta, hogy több mint háromezer terrorista volt felkészülve a galileai régió megrohamozására. Az információik szerint
mintegy 2400 Radwan-terrorista és további 500 – a Radwan által kiképzett – palesztin Iszlám Dzsihád-terrorista várakozott dél-libanoni falvakban, hogy megtámadhassák Izraelt.
A tervet közvetlenül a Hamász palesztin terrorcsoport 2023. október 7-ei gázai inváziója után hajtották volna végre.
A térképen pontosan jelölték azokat az izraeli településeket, katonai létesítményeket és hozzáférési útvonalakat, amelyek a Hezbollah célpontjai voltak a tervezett invázióban
– mondta Daniel Hagari, aki a sajtótájékoztatón látványos felvételeket is közölt az akcióval összefüggésben. Majd kitért arra, hogy mostani szárazföldi támadásra azért volt szükség, mert az eddigi műveletekkel nem tudták elérni, hogy Észak-Izrael elég biztonságos legyen ahhoz, hogy a helyi lakosság vissza tudjon térni otthonába.
Listen to IDF Spokesperson RAdm. Daniel Hagari as he reveals Hezbollah’s plan to “Conquer the Galilee” and commit another October 7-style massacre: pic.twitter.com/4AdYsoJDLv
— Israel Defense Forces (@IDF) October 1, 2024
Beszélt arról is, hogy bevonulnak-e Bejrútba
Az IDF szóvivője hangsúlyozta, hogy a különleges katonai erők nem terveznek bevonulni Bejrútba vagy Libanon bármelyik nagyvárosába, és arra törekednek, hogy a szárazföldi hadművelet a lehető legrövidebb legyen.
Nem megyünk dél-libanoni városokba. Azoknak a falvaknak a területére összpontosítunk, amelyek a határunk közelében vannak. Mindent megteszünk, ami ahhoz szükséges, hogy felszámoljuk a Hezbollah infrastruktúráját
– fejtette ki.
Arra a kérdésre, várhatóan meddig tart a hadművelet a szóvivő úgy fogalmazott: nem szeretné elárulni az ellenségnek ezt az információt, de „olyan rövid ideig csinálják majd, amilyen rövid ideig csak tudják”. Ez Hagari szerint jelenthet napokat, de jelenthet heteket is. „Az IDF azért dolgozik, hogy mind a 60 ezer izraeli biztonságban visszatérhessen az otthonába Észak-Izraelben” – húzta alá.
Irán mintegy kétszáz rakétát lőtt ki Izraelre
Mint arról az Index beszámolt, Izrael korlátozott szárazföldi támadást indított Libanonban azért, hogy felszámolja azokat a képességeket, amelyekkel a Hezbollah támadja a zsidó államot. Az akciót részletesen előkészített volt, az izraeli hírszerzés ugyanis Libanon egész területén jelen van. Ennek eredményeként a közelmúltban a terrorszervezet gyakorlatilag teljes felső vezetését kiiktatták.
Az izraeli csapásokra válaszul Irán kedden mintegy 200 rakétát lőtt ki Izraelre. Iráni közlés szerint a csapást Ali Hamenei legfelsőbb vezető rendelte el. A CNN helyszínen tartózkodó tudósítói rakéták tucatjait látták Tel Aviv, Jeruzsálem és Haifa városa felett. Szinte az egész országban megszólaltak a szirénák, a lakosság az óvóhelyekre vonult. Abbas Araghchi iráni külügyminiszter szerdán kora reggel az X-en azt írta, nem támadják tovább Izraelt, „hacsak az izraeli vezetés nem dönt úgy, hogy megtorlást kezdeményez”. Ebben az esetben a válaszuk „erősebb és erőteljesebb lesz”.
Earlier this evening, we exercised self-defense under Article 51 of the UN Charter, targeting solely military & security sites in charge of genocide in #Gaza and #Lebanon.
— Seyed Abbas Araghchi (@araghchi) October 1, 2024
We did so after exercising tremendous restraint for almost two months, to give space for a ceasefire in… pic.twitter.com/SJJrAhxIdN
Izrael és az Egyesült Államok ugyanakkor válaszlépéseket ígért, Washington pedig kijelentette, hogy együttműködik régi szövetségesével, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Iránnak „súlyos következményekkel” kelljen szembenéznie a keddi támadás miatt.
Az Index szerdán folyamatosan frissülő, percről percre tudósításában követi végig a Közel-Keleten zajló történéseket. A hírfolyamot ide kattintva érheti el.