Mérleget vont Izrael hadserege, számokban a közel-keleti konfliktus elmúlt egy éve

További Külföld cikkek
- Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány
- Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
- Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
- Gyurta Dániel is Moszkvába utazott Szijjártó Péterrel
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Az Izraeli Védelmi Erők – Israel Defense Forces, IDF – friss adatokat közölt az elmúlt egy évben a Gázai övezetben, Ciszjordániában és Libanonban végrehajtott műveleteiről a Hamász 2023. október 7-i támadásának első évfordulója alkalmából hétfőn – számolt be róla a The Times of Israel izraeli hírportál.
Az IDF által nyilvánosságra hozott adatok szerint a háború kezdete óta mintegy 17 ezer Hamász-ügynökkel és más terrorcsoportok tagjaival végeztek a Gázai övezetben.
Ezen kívül mintegy ezer terroristát öltek meg Izrael határain belül tavaly októberben, amikor fegyveresek támadtak az ország déli településeire, mintegy 1200 embert – főként civileket – lemészárolva és 251 embert Gázába hurcolva.
A Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint több mint 41 000 palesztin halt meg Gázában, azonban az izraeli lap megjegyzi, hogy ezt a számot nehéz függetlenül ellenőrizni, és feltételezhetően a megölt civilek mellett a Hamász-tagokat is magában foglalja.
Izrael hadserege nyolc Hamász-dandárparancsnok és az azzal egyenrangú katonai vezető, valamint több mint 30 zászlóaljparancsnok likvidálásáról jelentett. Az adatok szerint több mint 165 Hamász-századparancsnokot és azonos rangú ügynököt is megöltek. A háború kezdete óta mintegy 40 300 célpontra mértek csapást a Gázai övezetben, és a csapatok mintegy 4700 alagútaknát találtak.

Egy nappal a Hamász októberi támadása után a libanoni székhelyű Hezbollah terrorcsoport támadásokat intézett Izrael északi határa mentén, mondván, hogy a Gázai övezet támogatására cselekszik. A harcok az eltelt hónapok során folyamatosan eszkalálódtak, mígnem szeptemberben Izrael újabb offenzívát indított a terrorcsoport ellen, megölve annak teljes felső vezetését és október elején szárazföldi hadműveletet indítva Dél-Libanonban.
Hamász-vezető: A mi törvényeink lesznek érvényben az egész bolygón, nem lesznek többé zsidók
130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában.
Hezbollah-parancsnokokkal végeztek Libanonban
Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint több mint 800 fegyverest öltek meg Libanonban, főként az Irán által támogatott Hezbollah tagjait. Az IDF hangsúlyozta, hogy a számadat 90 Hezbollah-parancsnok likvidálását is tartalmazza.
A friss adatok alapján Izrael az elmúlt egy évben közel 11 ezer Hezbollah-állásra mért csapást.
A háború kezdete óta több mint 26 ezer rakéta- és dróntámadásról jelentett Izrael, amelyeket több frontról lőttek az országra. A számok között szerepel 13 200 – csak tavaly október 7-én legalább ötezer – Gázából, 12 400 Libanonból, mintegy 60 Szíriából, 180 Jemenből és 400 Iránból kilőtt lövedék.
Izrael szárazföldi támadást indított Libanon déli részén
Addig folytatják a hadműveleteket, amíg el nem érik a háborús céljaikat.
Ezreket hallgattak ki, több száz katona vesztette életét
A Katonai Hírszerzési Igazgatóság mintegy 7000 palesztin gyanúsítottat hallgatott ki a Gázai övezetben, akik közül sokakat letartóztattak és további kihallgatásra Izraelbe szállítottak. Többeket a kihallgatást követően vissza is szállítottak a Gázai övezetbe.
A háborúban október 7. óta – a legutóbbi vasárnapi adatok szerint – összesen 728 katona, tartalékos és helyi biztonsági tiszt halt meg, és további 4576-an sebesültek meg.
Október 7. óta Ciszjordániában az IDF szerint a csapatok több mint 5250 körözött palesztint tartóztattak le, köztük több mint 2050 Hamászhoz kötődő személyt. Ezen kívül mintegy 690 fegyverest, zavargókat vagy támadást végrehajtó terroristákat öltek meg a térségben – derül ki Izrael hadseregének éves összesítéséből.
(Borítókép: Egy izraeli tank a Gázai övezet felé lő a határ közelében 2023. november 23-án. Fotó: Christopher Furlong / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
31 perce
- Címlapon
Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
13 perce
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
4 órája
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
38 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
17 perce
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Nyugtalanság lett urrá a szerb faluban, ahonnan eltűnt a kétéves kislány
A kétéves kislány holttestét egy év után sem találták meg.
7 perce
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42