Úgy tűnik, sikerült a Hamász ördögi mesterterve

Most már egyre nyilvánvalóbb, hogy mi volt a Hamász mesterterve a háború kirobbantásával. Az volt a cél, hogy Izraelt olyanná változtassák, mint Dél-Vietnám volt az 1960-as években, azáltal, hogy azt a képzetet keltik: a zsidó állam nem több, mint Washington gyenge kliense, és az amerikai közvéleményt ellene fordítják. Ennek érdekében a Hamász vezetője, Jahja Szinvar nem egyszerűen hajlandó volt feláldozni a gázai civil lakosságot, hanem pont ez volt a kifejezett célja.

Terrorkampányának szervező elvei közé tartozott, hogy az egyik oldalon az izraeli támadásban meghalt palesztin nők és gyerekek képei összezúzzák a zsidó állam megítélését, a gázai túszok rémálomszerű megpróbáltatásait pedig arra használja fel, hogy megtörje az izraeli közvélemény lelkesedését. Szinvar megértette, hogy nem tudja azonnal legyőzni Izraelt, ezért kihasználta annak gyenge pontjait. Célja volt Izrael elszigetelése, gazdaságának károsítása, elitjének külföldre űzése és az izraeli élet elviselhetetlenné tétele – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Ari Shavit izraeli publicista. 

Szinvar egyik célja az október 7-i támadás megindításával az volt, hogy Iránt arra kényszerítse, hogy felgyorsítsa a fő tervének végrehajtására vonatkozó menetrendet.

Úgy vélte, hogy az erőszak eszkalálódása kicsúszik az irányítás alól, és egy több színtéren zajló háborút robbant ki, amely végül regionális kataklizmává alakul.

Izrael Gáza elleni katonai támadása ugyanolyan nehézkes és rövidlátó volt, mint az amerikaiak közel 60 évvel ezelőtti vietnámi hadjárata. Bár nemzetközi felháborodást váltott ki, nem látszik, hogy mi is a terv hosszú távon. Most azonban már egyértelműen látszik, hogy a Hamász sikerrel játszott a regionális eszkalációra. 

Az eredmények jól láthatóak: Izrael történelmének legigazságosabb háborúját sokan világszerte brutálisnak és kíméletlennek, egy izraeli Góliát és egy palesztin Dávid közötti igazságtalan csatának tartják. Kevesen ismerik fel vagy értik meg Irán és moszkvai és pekingi partnerei szerepét; még kevesebben látják a háborút a nyugati értékeket fenyegető dzsihádista fenyegetés prizmáján keresztül. Izrael stratégiai hibáinak, a nyugati történelmi vakságnak és a tekintélyelvű hatalmak propagandagépezetének megdöbbentő kombinációjának köszönhetően az emberek szerte a világon Izraelt látják a birodalmi gonosztevőnek, ahelyett, hogy megértenék, hogy a Hamászt és a Hezbollahot támogatják napjaink legagresszívabb birodalmai. Ahelyett, hogy az ukránok Oroszország elleni harcához hasonlónak tekintenék a gázai háborút, inkább egy második vietnámi háborúnak, egy újabb algériai háborúnak vagy a dél-afrikai apartheid fenntartásáért folytatott harc visszhangjának tekintik – írja a szerző. 

Vakrepülés

Ahogy Izrael nemzetközi legitimitása erodálódott, úgy romlott a helyzet az országon belül is. Az október 7-i kezdeti sokk után a traumatizált nemzetet cselekvésre sarkallta. Az ezt követő hónapokban az izraeli társadalom mozgósított, a hadsereg talpra állt, és megalakult az egységkormány. A kreativitás, a rugalmasság és a bátorság jelentős taktikai eredményeket hozott. Izrael régóta fennálló szövetsége Washingtonnal szilárdan tartotta magát, kapcsolatai az Irán-ellenes arab rezsimekkel fennmaradtak.

Azonban megfelelő vezetés és célzott stratégia hiányában ezek közül az eredmények közül néhány gyorsan elpárolgott. 2024 első felében az egységkormány felbomlott, a társadalom újra szétforgácsolódott, és Izrael és Washington kapcsolata kezdett megromlani. Még mindig mintegy 100 túszt tartottak fogva a gázai alagutakban, és mintegy 100 ezer izraeli vált menekültté hazájában – az izraeli kormány pedig alig működött. Szélsőjobboldali politikusok uralták a kabinetet, szélsőjobboldali szélsőségesek civileket támadtak Ciszjordániában, a Palesztin Hatóság léte veszélybe került, és egyre nagyobb a veszélye egy harmadik intifáda kitörésének.

Izrael a Gázai övezetben folytatott háborúját tétován és sok hibával vívja – civilek tízezreit ölve és sebesítve meg. Ezzel szemben libanoni légi hadjáratát eddig elképesztő pontossággal és gyorsasággal hajtotta végre. Szeptemberben tíz nap alatt a zsidó állam visszaszerezte legfontosabb stratégiai értékét: az elrettentő erőt. Az egész Közel-Keleten ismét félelmetes országként tekintettek rá, amely képes ellenségeit térdre kényszeríteni.

Egy korszak vége

Ami ma a Közel-Keleten történik, az nem elszigetelt esemény, és nem is csupán az ellenségeskedések újabb fordulója. Ami tavaly októberben kezdődött, az egy olyan többdimenziós esemény, amelynek kiterjedése nagyobb, mint bármi, ami a huszonegyedik században történt. Ez az új konfliktus Izrael számára egy öt évtizedes aranykorszak végét jelenti, amely során a szabadság oázisa stratégiai fölényt élvezett az őt körülvevő zsarnokság és fanatizmus erőivel szemben. Egy nyolc évtizedes zsidó aranykor végét is jelenti, amely során a holokauszt miatti kollektív bűntudat visszafogta és elnyomta az antiszemitizmust.

És véget ér a Pax Americana nyolc évtizedes amerikai aranykora, amely viszonylagos stabilitást, jólétet, szabadságot és nyugalmat biztosított a világnak. Sok szempontból a világ visszamegy az időben. Az izraeliek olyan háborút folytatnak, amilyet 1948 óta nem vívtak. A zsidó diaszpórát olyan gyűlöletkitörés rázta meg, amilyenre a holokauszt óta nem volt példa. Az amerikaiak pedig hasonló kihívással néznek szembe, mint amilyennel Franklin D. Roosevelt és Harry Truman szembesült az 1940-es években.

Izrael számára ennek az új történelmi helyzetnek a következményei magától értetődőek: újra kell építenie általános nemzeti ellenálló képességét – és teljes mértékben be kell illeszkednie a szabad világba. Netanjahu jobboldali koalíciója nem erősítette, hanem gyengítette a zsidó államot. Ahelyett, hogy a tudományba, az oktatásba és a belső kohézióba fektetett volna be, a telepek építésével és szükségtelen provokációkkal elherdálta a nemzeti erőforrásokat. Csökkentette az állami intézményeket, megosztotta a társadalmat, korrodálta a hadsereget, miközben

Most az izraelieknek vissza kell térniük a Ben-Gurion által kijelölt útra, amikor Izrael még fiatal volt. Újra meg kell teremteniük a szabad társadalom és a mozgósított társadalom közötti finom egyensúlyt. Újra kell definiálniuk Izraelt mint határ menti demokráciát, amely megvédi értékeit a gonosszal szemben. És még ha háborúra készülnek is, az izraelieknek mindig a békére kell törekedniük.

(Borítókép: Palesztinok ellenőrzik az izraeli megszálló hadsereg által megtámadott iskolát a gázai Deir al-Balahban 2024. október 10-én. Fotó: Majdi Fathi / NurPhoto / Getty Images)