Oroszország londoni nagykövete azzal vádolja az Egyesült Királyságot, hogy proxy háborút folytat Ukrajnában – derül ki a diplomata BBC-nek adott, vasárnap megjelent interjújából. Andrej Kelin szerint Nagy-Britannia a fegyverek biztosításával „orosz katonákat és civileket gyilkol”.
Andrej Kelin elmondta, hogy Ukrajna továbbra is harcol, de azt állította, hogy „az ellenállás egyre gyengébb és gyengébb”. Úgy látja, hogy az orosz csapatok napról napra nagyobb területet nyernek.
Ennek a fázisnak a vége Ukrajna végét fogja jelenteni
– fogalmazott Oroszország londoni nagykövete.
A megjegyzésekre akkor került sor, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét légvédelmi rendszerek beszerzésére szólította fel a nyugati országokat, miután ukrán tisztviselők szerint szombaton késő este orosz rakétacsapások érték Krivij Rih központi városát, és 17 embert megsebesítettek.
A G7-országok védelmi miniszterei megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna NATO-integrációjának támogatása mellett – olvasható az október 19-i nápolyi találkozójukat követő közös nyilatkozatban.
Támogatjuk Ukrajnát a teljes euroatlanti integrációhoz vezető visszafordíthatatlan úton, beleértve a NATO-tagságot is
– áll a nyilatkozatban.
A miniszterek ígéretet tettek arra, hogy rövid és hosszú távon is folytatják az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, és hangsúlyozták az ukrán védelmi erők képzésének és oktatásának támogatását. „Üdvözöljük a NATO és az EU megfelelő erőfeszítéseit a NATO Ukrajnának szóló biztonsági segítségnyújtási és képzési programja, valamint az EU katonai segítségnyújtási missziója keretében” – áll a dokumentumban.
A tárcavezetők megerősítették továbbá, hogy céljuk egy „átfogó, igazságos és tartós béke” elérése, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, ahogyan azt a nemzetközi jog meghatározza.
A Fehér Ház álláspontja Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban azonban az volt, hogy a NATO-felkérés rövid távon valószínűleg nem érkezik meg, hivatkozva a reformok szükségességére és a biztonsági feltételek teljesítésére.
Nem vagyunk abban a szakaszban, hogy a szövetség rövid távon tárgyalja a meghívás kiadását
– mondta Julianne Smith amerikai NATO-nagykövet október 16-án a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli ülése előtt. „De mint mindig, továbbra is folytatjuk a tárgyalásokat ukrajnai barátainkkal arról, hogyan tudnak a Szövetség felé haladni” – tette hozzá a diplomata.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!